Trócsányi: Hóman politikai tevékenysége vállalhatatlan
Az igazságügyi miniszter sem állítana szobrot az egykori kultuszminiszternek.
Az igazságügyi miniszter sem állítana szobrot az egykori kultuszminiszternek.
Nem. Pénteken még sok napsütésre lehet számítani, csapadék nem valószínű.
Csődeljárás miatt a negyedik osztályban kezdi meg a következő idényt.
Az igazságügyi miniszter sem állítana szobrot az egykori kultuszminiszternek.

Nem. Pénteken még sok napsütésre lehet számítani, csapadék nem valószínű.

Csődeljárás miatt a negyedik osztályban kezdi meg a következő idényt.

Három embert füstmérgezés gyanújával kórházba vittek.

Segítséget várnak a kormánytól és Brüsszeltől, különben nem fogják tovább bírni a nyomást.

Kiemelkedő a nyári szezonális termékek forgalma.

A külügyminiszter szerint két terrorista szervezet állhat Salopek elrablása mögött.

Az embercsempészet a modern kori rabszolgaság egy formája az Egyesült Államok budapesti nagykövete szerint.

Mo Farah úgy döntött: nyilvánosságra hozza vértesztje eredményét.

A Hajógyári szigeten fogták el a 30 éves férfit, aki a szabadon bocsátásáért cserébe pénzt ajánlott fel.

Le kívánják mérni, hogy „ki viselkedik felelős állampolgárként és ki az, aki pusztán a pártérdeket szolgálja”.

A hadsereg a helyszínre küld egy nukleáris és biokémiai szennyezésekre szakosodott különleges mentőcsapatot is.

Hiába van még hátra Európa és Ázsia, máris a pontverseny élén áll a kiváló úszó.

Egy 51 éves férfit, egy 53 éves nőt, valamint 16, 17 és 19 éves lányaikat tartóztatták le.

De csak ha 50 és 200 ezer forint közötti, és kitételként benne van a lakásbiztosítási szerződésben.

Nem vagyunk elég gyorsak – nyilatkozta a szövetség honlapjának a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A térségben lévő német katonákat nem érintette a támadás, kurd harcosok viszont légúti károsodást szenvedtek.

A három hónap múlva esedékes parlamenti választások kiélezték a politikai viszálykodást.

Az űrszonda információi szerint a 67/P üstökös gond nélkül elhaladt a Nap mellett.

Azonban a nemi erőszakkal kapcsolatban folytatódik a nyomozás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.

A Szakály Sándor összeállította kötet igazi szellemi csemege. Recenziónk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.