Elhunyt Jules Bianchi
A 25 éves francia versenyző szervezete 285 nap után adta fel a harcot.
A 25 éves francia versenyző szervezete 285 nap után adta fel a harcot.
Szombaton tovább fokozódik a hőség, az átlaghőmérséklet már 27 Celsius-fok fölött várható.
A miniszter szerint a bevándorlás az egész európai baloldal Waterlooja.
A 25 éves francia versenyző szervezete 285 nap után adta fel a harcot.

Szombaton tovább fokozódik a hőség, az átlaghőmérséklet már 27 Celsius-fok fölött várható.

A miniszter szerint a bevándorlás az egész európai baloldal Waterlooja.

A robbantásban mintegy ötvenen megsebesültek, a halottak közt pedig gyerekek is vannak.

A hőlégballon kosarában tartózkodók még időben kiugrottak.

A kommunista diktatúrába elsőként meghívott nyugati zenekar, a szlovén Laibach nyilatkozott lapunknak. Remélik a legjobbakat.

A hét elején Brüsszelbe érkezett amerikai tárgyalópartnereket nem fogadta tárt karokkal a belga város, Tournai.

Nem csak a Lombardnál vannak tisztességtelennek ítélt kikötések a szerződésekben.

Jó időre, kisállatra, zarándokútra is köthetünk szerződést.

Csak a veszélyeztetett korcsoportba tartozó újszülöttek kapják meg a kötelező vakcinát.

A sérülések egy része könnyebb, másik része súlyosabb, halálos áldozat nincs.

Autóba rejtett pokolgép robbant fel pénteken egy Bagdadhoz közeli iraki város egyik piacán, legalább 21 ember meghalt.

John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn Washingtonban fogadja kubai kollégáját, Bruno Rodríguezt.

Szavcsenkót két orosz újságíró meggyilkolásában való közreműködéssel és tiltott határátlépéssel vádolják.

Az egyházak, a segélyszervezetek és a civilek természetesen igyekeznek segítséget nyújtani az ide érkezőknek.

Bővültek a kormány ellenőrzésének eszközei, és kiszámíthatóbb lett a törvényhozás működése.

Továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy az Egyesült Államok katonai beavatkozást hajtson végre.

Eddig 18 500-an válaszoltak az internetről szóló nemzeti konzultáció kérdéseire.

A két labdarúgó a sportért adományozott Királyi Érdemérmet veheti át.

Ezek az eddigi legidősebb ilyen leletek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az ajándékozásról is kifejtette a véleményét.

Steinbach József református püspökkel beszélgettünk többek között arról, mit üzen azoknak a karácsony, akik idén gyásszal, súlyos veszteséggel élik meg az ünnepet.

Beszélgetés a belső Bethlehembe vezető zarándokútról, Isten közelségéről és csodáról, a búcsú jelentősségéről.

Az egyik autós a helyszínen meghalt.

Közösségi oldalán üzent a külügyminiszter.

Bécsben néhány hónap alatt számos esetről számoltak be.

Legalább a Megváltó születésekor hallgassanak el a fegyverek!

Azért mindennek van határa.

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Öt kérdés december 25-ével kapcsolatban.

Területenként változó, mennyi idő múlva érzékelhető a békekötés pozitív hatása
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.