Kárpátaljai gyerekeket fogadott a Parlamentben Kövér László
Kárpátaljai gyerekeket fogadott Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a Parlamentben.
Kárpátaljai gyerekeket fogadott Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a Parlamentben.
Óriási válságot vizionál a világ, ha Kínára tekint, de nem akkora a gond, mint amekkorának tűnik.
Czibere Károly szerint az egyházak minden kormánynak és a mindenkori ágazatvezetésnek is szövetségesei.
Kárpátaljai gyerekeket fogadott Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a Parlamentben.

Óriási válságot vizionál a világ, ha Kínára tekint, de nem akkora a gond, mint amekkorának tűnik.

Czibere Károly szerint az egyházak minden kormánynak és a mindenkori ágazatvezetésnek is szövetségesei.

Szabad országban akar élni, így Afrikába költözne Nemes Gyula, aki szerint Zero című filmjét betiltotta a filmalap.

2013 végétől havonta átlagosan 80-90 ezer pár nyújtotta be kérelmét a hivatalokhoz.

Alekszandr Loginovot 2013. november 26. után elért eredményeitől is megfosztották.

A Jobbik európai parlamenti képviselője szerint egyértelműen hátrányos lehet az Európai Unió számára az Egyesült Államokkal kötendő szabad kereskedelmi megállapodás.

Daniel David kolozsvári egyetemi tanár a társadalom pszichológiai profiljáról és a realista derűlátásról.

Megerősítette az „Igazi Csíki Sör” márkát a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal.

Széles körű és szisztematikus támadásokat hajtottak végre a civil lakosság ellen.

Két óra négy perc alatt vesztették el a mérkőzést.

Egy ilyen volumenű olvadás Pekingtől egészen Londonig komoly fenyegetést jelentene a városokra.

Egy kairói kórházban 83 évesen elhunyt Omar Sharif, az Arábiai Lawrence és a Doktor Zsivágó sztárja.

Az elfogadott dokumentum kifejezetten egybevág Magyarország energiabiztonsági érdekeivel.

A hőmérséklet nappal 24 és 29 fok között várható.

A sportoló szerencsére nem sérült meg.

Nem tetszett a politikusnak, hogy óriási állami támogatást kapott a filmjére, mégsem tartja szabad országnak hazánkat Nemes Gyula rendező.

Az evolúcióelmélet körüli vitáknak vajmi kevés közük van a kereszténységhez.

A férfi közvetítőként tüntette fel magát egy olyan ügyben, amelyben pénzt kértek az MVM volt vezérigazgatójától.

A tiltott határátlépés nem bűncselekmény, hanem szabálysértés.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.