Elhunyt Szaúd-Arábia legendás külügyminisztere
A világ leghosszabb ideig szolgáló külügyminisztere volt.
A világ leghosszabb ideig szolgáló külügyminisztere volt.
Legalább húszan megsérültek Okinava prefektúrában.
A hatszoros győztes Mexikó csapata 6–0-ra verte a kubai válogatottat.
A világ leghosszabb ideig szolgáló külügyminisztere volt.

Legalább húszan megsérültek Okinava prefektúrában.

A hatszoros győztes Mexikó csapata 6–0-ra verte a kubai válogatottat.

A hazai folk-, etno- és világzene legkiválóbb formációi lépnek színpadra Bükön.

A szíriai hadsereg nagyszabású offenzívát indított az IÁ által nemrégiben lerohant Palmüra visszafoglalására.

Az egyik utast a tűzoltók feszítővágóval szabadították ki.

A kiválasztottak között három férfi és egy nő van.

Lengyelország kétezer szíriai és észak-afrikai migránst kész befogadni 2017-ig.

A határsértők ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.

Az amerikai földtani intézet tájékoztatása szerint a rengés ereje 6,5-es erősségű volt.

A települések zömét negatívan érinti a szociális törvény tavalyi módosítása.

Helyreigazítás a „Vizsgálódnak Damu ügyében” 2012. március 14-én megjelent cikkünkkel kapcsolatban.

A benzin literenkénti átlagára 392-393 forint lett, míg a gázolajé 376-377 forintra csökkent.

Ruhákat osztottak rászorulóknak, amikor a szerencsétlenség megtörtént.

Az ütközés során egy ember megsérült.

Korábban abban állapodtak meg, hogy július 9-éig teszi meg javaslatait Athén.

A magyar az első piac, amely Európában megkapta a forgalmazás jogát.

Csaba László közgazdász az athéni sakkjátszmáról és a honi rongyrázásról.

A tárcavezető július 8. és 10. között Belgiumba és Olaszországba látogatott, ami több mint 800 ezer forintba került.

Éveket kellett várniuk az állami jóvátételre, pedig az ENSZ már több esztendővel ezelőtt megfogalmazta ajánlását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.