Elhunyt Szőke Kató
A korábbi versenyző pénteken hunyt el – tájékoztatta a szintén a finn fővárosban győztes úszó, Gyenge Valéria.
A korábbi versenyző pénteken hunyt el – tájékoztatta a szintén a finn fővárosban győztes úszó, Gyenge Valéria.
A Kreml technokrata irányt véve ugraná át a belső gyengeség és a globális ambíciók közötti szakadékot.
A sepsiszentgyörgyi turulszobor előtti téren a tüntetés szervezői mécsesekből rakták ki Székelyföld körvonalát.

Jacques Doillon francia rendező szerint ma is keveset tudunk kora egyik legzseniálisabb alkotójáról, Rodinről.
Nagy újoncként szerepel a jövő évi hazai rendezésű világbajnokságra készülő magyar válogatott kedden kihirdetett 28 fős névsorában.
A kormány maga sem hisz a gazdasági sikertörténetről szóló propagandájában.
Több száz bejelentés érkezett a tűzoltókhoz és az E.ON Hungária Zrt.-hez a vihar okozta károk miatt.
A két csapat először találkozott, miután az újonc Girona első idényét tölti az élvonalban.
Nemzeti konszenzus van a kérdésben, ezért nem kell népszavazást tartani róla – ezzel érvel a Fidesz.
El fog tűnni az ötszázas, mármint az euró.
A bizottság képviselői megvitatták, az adott ország elitje a vízumkérelmek területén igen lassú.
A listavezető Napoli pedig 3-1-re legyőzte a vendég Sassuolót.
A Yesterday and Today című albumot eredetileg 1966-ban hozták ki.
„Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci.” (legenda) „Nagy pénz, kis foci.” (valóság)
Egy darab szelvényen találták el a hat számot, nyereményük 143 451 285 forint.
Transzformátorokat rongált meg a szél, és kitört egy villanyoszlop is.
Ötnapos gyászszertartás végén Bangkok utcáin százezrek voltak.
Az együttérzés mentheti meg a meddővé, bürokratikussá váló kontinenst – mondta Strasbourgban a pápa.
Iñárritu 2016-ban kapta meg a legjobb rendező Oscar-díját A visszatérő című, Leonardo DiCaprio főszereplésével forgatott filmjéért.
A Budapesti Közlekedési Központ szerint a viharos időjárás több közösségi járat közlekedésében fennakadásokat okoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A Hagyományok Háza új évada a magyar népi kultúra gazdagságát ünnepli
Nemzetközi gyorsétteremláncok látnak fantáziát Magyarországban.
A segélyezési rendszer reformja ellenben késik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.