Razziáztak Újpesten
Hat embert elfogtak, hetet pedig előállítottak a rendőrök pénteken éjszaka a polgárőrökkel közösen végrehajtott átfogó közbiztonsági akció során Újpesten.
Hat embert elfogtak, hetet pedig előállítottak a rendőrök pénteken éjszaka a polgárőrökkel közösen végrehajtott átfogó közbiztonsági akció során Újpesten.
Jónás Ágnes kapta idén a Jókai-díjat, a nyertes alkotó Jókai Mór szülővárosában, Révkomáromban részesült az elismerésben: egy díszoklevelet, Jókai kezének másolatát és egy 50 ezer forint értékű könyvcsomagot vehetett át.
Nem sikerült a bravúr Kovács János csapatának, az ötödosztályú Luton Townnak, amely háromgólos vereséget szenvedett a Millwalltól a FA Kupában.

Dombóvár önkormányzata úgy döntött, hogy a használaton kívüli parkolóautomatákat adományperselyekként működtetik a továbbiakban.

Calin Peter Netzer román rendező Pozitia Copilului (A gyermek fekvése) című filmje kapta a legjobb alkotásnak járó Arany Medvét, egy roma család kálváriáját feldolgozó bosnyák dráma, az Epizoda u zivotu beraca zeljeza (Epizód egy vasgyűjtő életéből) pedig

Tíz illegális határátlépő külföldi állampolgárt fogtak el a határőrök alig fél nap alatt Kelebia és Hercegszántó közelében.

A Lehet Más a Politika együttműködik a Negyedik Köztársaság Párttal (4K!) – jelentette be az LMP szombaton.

A Chievo hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a játéknap előtt sereghajtó Palermóval.

Legalább 47 ember meghalt, több mint 200-an megsebesültek szombaton Pakisztánban egy síiták ellen elkövetett robbantásos merényletben – közölte a rendőrség.

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:

A Málaga az argentin Javier Saviola góljával 1–0-ra legyőzte az Athletic Bilbao együttesét.

A HÖOK akkor vesz részt a jövőben a felsőoktatási kerekasztal munkájában, ha annak fennállásáig nem változik a tárgyalt kérdésekben a jogszabályi környezet, kivéve a külön megegyezést.

Négy embercsempészt fogtak el a rendőrök Békés és Hajdú Bihar megye területein, eljárást indítottak ellenük.

Megkezdődött Leslie Mandoki és világsztár zenészbarátai koncertje szombaton a fővárosi Művészetek Palotájában (Müpa). Az eseményen jelen van Áder János államfő, Orbán Viktor miniszterelnök, Edmund Stoiber volt bajor kormányfő, valamint több más magyar és

Természetesen nem hagyott fel az énekléssel, de a Blackberry felkérésére elvállalta a megtisztelő globális kreatív igazgató titulust.

A Richter-skála szerinti 3,5-es erősségű földrengés volt szombaton este negyed hét után a Heves megyei Füzesabony térségében.

A nemzeti légitársaság feltámasztása mellett érvelő MSZP ásta meg a Malév sírját – reagált a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MSZP-s Józsa István szombati kijelentéseire.

A Győr 24–18-ra nyert a Larvik otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének harmadik fordulójában.

Súlyos terheket róna az emberekre Mesterházy Attila azon terve, hogy az ország minél gyorsabban csatlakozzon az euróövezethez.

Határozatlan idejű országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, mert az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatban nem sikerült megállapodnia a kormánnyal.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.