Budapesten találkoznak a visegrádi országok kormányfői
Ez lesz az első V4-es találkozó, amióta hazánk csoportelnök lett.
Ez lesz az első V4-es találkozó, amióta hazánk csoportelnök lett.
A magyar alaptörvény azon alkotmányok közé tartozik, amelyek erős hatáskört adnak a végrehajtó hatalomnak.
Rágalmazás bűncselekménye miatt vádlottként áll majd a bíróság elé Török Zsolt, az MSZP szóvivője.
Ez lesz az első V4-es találkozó, amióta hazánk csoportelnök lett.

A magyar alaptörvény azon alkotmányok közé tartozik, amelyek erős hatáskört adnak a végrehajtó hatalomnak.

Rágalmazás bűncselekménye miatt vádlottként áll majd a bíróság elé Török Zsolt, az MSZP szóvivője.

Szolidaritásos vudukülönítmény, bográcsgulyás-főzős piknikdemonstráció, távolságtartó helyiek. Baján jártunk.

Erdő Péter bíboros megáldotta a megújult Budavári Nagyboldogasszony-templomot szentmise keretében vasárnap.

A parlamenti képviselők hétfőn törvénymódosításokat fogadhatnak el a rezsicsökkentés folytatása érdekében.

A 41. héten megtartott hatoslottó-számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Fölényes győzelmet aratott a Fidesz jelöltje a vasárnapi, megismételt időközi választáson Baján.

Az újabb rezsicsökkentésnek köszönhetően a villamos energia és a gáz ára is az évekkel ezelőttire esik vissza.

Ha bejön a műbajusz és a megszervezett külföldi menekülés, talán nem is avathatnák boldoggá Sándor Istvánt.

Lezárták az urnákat, véget ért a voksolás, összesen 223-an szavaztak, azaz a részvétel 47 százalékos lett.

Minden 4. budapesti kerékpárral közlekedett 2013 szeptemberében – ezek a Magyar Kerékpárosklub friss adatai.

Útprogram indul Békés megyében 1,62 milliárd forintból, a munkálatokat legkésőbb 2014 tavaszán fejezik be.

Erdő Péter bíboros ünnepi szentmisével fogadja a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhely Szűz Mária-szobrát.

Budapesten és a nagyobb városok agglomerációiban kellene több bölcsődei hely – közölte Soltész Miklós.

Két nagyszabású rendezvény miatt vasárnap jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban.

Ellenzéki demonstráció, rezsicsökkentés, devizahitelek, Mol–INA-ügy. Íme a hét legfontosabb fejleményei.

A 41. héten megtartott ötöslottó- és Joker-számsorsoláson a következő számokat húzták ki.

Áder János szerint az elmúlt 25 évben Hollókő méltó volt a világörökségi címhez.

A baloldal „gátlástalan és aljas” bajai ténykedését eddig tűrő Fidesz büntetőfeljelentést tett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Úgy tűnik, a Budakörnyéke-Pilis választókörzetben induló tiszás fővárosi önkormányzati képviselőnek inába szállt a bátorsága.

Az új rendszer már az egész országban elérhető.

Radics Béla rámutatott, a magyarok pontosan látják, hogy mi zajlik most.

Gyorsan meg is oldották a helyzetet.

Az amerikai elnök egy interjúban azt hangsúlyozta, hogy ha ő nem lenne, már rég teljes katasztrófával végződött volna az orosz–ukrán helyzet, és ezt Zelenszkij és Európa is tudja.

Az ország vezetése közölte, hogy nyitva tartja a kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, miközben Donald Trump amerikai elnök a válaszlépéseket mérlegeli.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

Here are the details.

Nagyszabású jubileumi rendezvényre készül Debrecenben a „bakatormentő” bandája.

A Tisza szorosan együttműködik Manfred Weber pártcsaládjával, emlékeztetett a frakcióvezető.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.