Elsöprő Fidesz-győzelem Baján

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Fölényes győzelmet aratott a Fidesz jelöltje a vasárnapi, megismételt időközi választáson Baján.

BM
2013. 10. 13. 18:10

Az MSZP, a DK és az Együtt–PM az MTI-hez vasárnap este eljuttatott közös közleményükben azt írták: „Ha minden alapos gyanú kivizsgálása után is kijelenthető lesz majd, hogy a Fidesz ma valóban győzött Baján, a győzelme akkor is egy vereséggel ér fel: egy alig félezres választókör megnyeréséért cserében egy egész ország előtt veszítette el a becsületét.”

Hajdú Miklós, a választási szövetség képviselője kérdésre válaszolva elmondta: olyan dolgok történtek, amelyek visszaélés alapos gyanúját keltik, ezért élni fognak a jogorvoslat lehetőségével. Közlése szerint két beadványt nyújtottak be a helyi választási bizottsághoz: az egyik ételosztással, a másik pedig a választók szervezett utaztatásával kapcsolatos. „Álláspontunk szerint ha szükséges, meg kell ismételni a szavazókörben a választást” – mondta, hozzátéve, volt lehetőség arra, hogy a választók akaratát befolyásolják.

Több kifogásnak is helyt adott a helyi választási bizottság vasárnapi ülésén Baján, ahol a 32-es számú szavazókörben megismételt önkormányzatiképviselő-választást tartottak.

A helyi választási bizottság által az interneten vasárnap este közzétett határozata szerint jogsértést követett el az Együtt–PM, az MSZP és a DK alkotta Összefogás Bajáért választási szövetség.

A testület – a Fidesz kifogásának helyt adva – azt állapította meg, hogy a baloldali szövetség választási alapelveket sértett meg a Bajai Tükör című kampánykiadvány 2013/3-as számában közzétett több állítással. A bizottság határozatában eltiltotta a választási szövetséget attól, hogy a jövőben közzétegyék valótlan tartalmú, illetve ténylegesen bizonyítékok nélküli állításaikat.

A Baja város honlapján közzétett határozat szerint a Fidesz, valamint az MSZP–Együtt 2014–PM–DK fordult a testülethez arra hivatkozva, hogy az Összefogás Párt, amely nem állított jelöltet a választáson, a szavazókörrel szembeni közúton kampánygyűlést tartott.

A helyi választási bizottság szerint az Összefogás Párt megsértette a választási eljárásról szóló törvényt. Egyrészt kampánycsendsértést követett el, másrészt megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét. A bizottság különösen súlyos jogsértő magatartásként értékelte, hogy a párt demonstrációnak álcázott politikai kampányrendezvényt, választási gyűlést tartott – amelyen gulyást főzött –, s a párt nagyméretű plakátját tartalmazó furgonnal jelent meg. A testület arra is kitért, hogy a párt a jogsértő cselekményt annak ellenére valósította meg, hogy a bizottság egy korábbi határozatával már pénteken eltiltotta attól, hogy a kampánycsendsértő rendezvényt megtartsa.

A bizottság vasárnapi határozatban a Fidesz október 11-én – a Magyar Távirati Iroda Országos Sajtószolgálat honlapján – közzétett közleményét is jogsértőnek találta, mert megállapítása szerint abban a párt egy valótlan tartalmú, valamint egy olyan állítást tett, amely a jelölőszervezetek rossz hírét keltheti, ezáltal jelöltjük esélyeit csökkentheti. A testület felszólította a Fideszt és Zsigó Róbert polgármestert, hogy haladéktalanul tegye meg a lépéseket a megjelölt linken található sajtóközlemény eltávolítása érdekében.

A helyi választási bizottság határozatai nem jogerősek, azokkal szemben két napon belül a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottsághoz lehet fellebbezni.

Az időközi választásokhoz képest kifejezetten magas részvételi arány mellett zajlott vasárnap a megismételt időközi választás Baján a 32-es körzetben. A hangulat igen-igen felfokozott volt, egy képzavarral élve a szavazóhelyiség közvetlen közelében – egy parlamenten kívüli kis párt által – főzött gulyás már csak „hab volt a tortán”.

A bajaiaknak azok után kellett újra a szavazóurnákhoz járulniuk, hogy a szeptember 22-én megtartott „első kör” után a Kecskeméti Törvényszék – vétkes megnevezése nélkül – kampánycsendsértést állapított meg. Akkor Kovács Csabára, a Fidesz jelöltjére 467-en (47 százalék), Teket Melindára, az MSZP, az Együtt–Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció jelöltjére 406-an (41 százalék) szavaztak. A Jobbik jelöltje, Markó György a voksok 8, az LMP-s Ikolity István 4 százalékát kapta.

A baloldal az újrainduló kampányban minden eszközt bevetett, hogy bűnösként a kormányerőket állítsa be, csalással vádolta az ellenfelet. Emellett járta a házakat ál-Fidesz-aktivista különféle sötét ajánlatokkal, leküldték Bajára a hungarocell Orbán-figura budapesti ledöntőit, és egy rasszista internetes játék sem tűnt Bajnai Gordonék szemében megengedhetetlen eszköznek.

A Fidesz ezért egyrészt azt követelte, hogy a baloldal vonja le a konzekvenciákat a bajai eseménysorozatból, illetve Bajnaiék töröljék a Facebookra feltett visszataszító és gyűlöletkeltésre alkalmas játékot, amelyben cigány választókat kell elkísérni balesetmentesen az urnákig (aki a játékban hibázik, elgázolja az autó). A kormánypárt több közlésben is nyomatékosította, hogy büntetőfeljelentést tesz, illetve hogy törvénysértést a baloldal követett el Baján.

A bajnaista kampánytechnikák között az egyik legsötétebbnek az bizonyult, amikor a volt kormányfő egyik munkatársa, Bogád Zoltán aggódó bajai apukának adta ki magát, majd ezzel egy Kocsis Máténak küldött SMS-ben hencegett, mondván, a kampányban „ki kell próbálni mindent”. Bajnai Gordontól persze ezekről a technikákról még sajtótájékoztatóján sem lehetett kérdezni.

Érdekes részlet lehet a 2014-es választások előtt, hogy szombaton Mesterházy Attila és Bajnai Gordon a harmadik jelölő párt vezére, Gyurcsány Ferenc nélkül tette tiszteletét a Duna-parti városban – miközben elvileg együtt készülnek október 23-i, Gyurcsány által kezdeményezett ünneplésükre, illetve tüntetésükre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.