Ez a közös a Jobbikban és az egykori Jugoszláviában
Az atomjaira hullott egykori radikális pártban a mai napig kísért az antiszemitizmus.

Az atomjaira hullott egykori radikális pártban a mai napig kísért az antiszemitizmus.

Majdnem megölte a gyermekét.

Idén országosan egyharmaddal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly.
Az atomjaira hullott egykori radikális pártban a mai napig kísért az antiszemitizmus.

Majdnem megölte a gyermekét.

Idén országosan egyharmaddal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly.

A húszmillió forint értékű személygépjárművet Angliából lovasították meg.

Több mint harmincezer diák juthat el egy-egy külhoni régióba a Határtalanul programban.

Az adócsalással gyanúsított városvezető egyre kínosabb helyzetbe kerül.

„Ha szükséges, ha fenyegetve érzi bárki magát, hívják a segélyhívót” – kérte Székely József.

Egy sávon halad a forgalom.

A Feol.hu értesülései szerint súlyos égési sérüléseket szenvedtek az áldozatok, de állapotuk stabil.

A székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesület felajánlja segítségét és támogatását mindazoknak, akik vétlen áldozatai lettek a bekövetkezett balesetnek.

„Fel kell készülnünk arra, hogy mindenáron és bármilyen körülmények között ezt a háborút Magyarország határain kívül tartsuk”.

Beleakadt a lába a súlyba, amivel a hajót akarta kikötni.

A legtöbb bejelentett esetet a baloldali és anarchista terrorizmus kategóriájába sorolta az Europol.

A telefonja buktatta le az egyik tettest, így fogták el a bűnöző párost.

A hódmezővásárhelyi polgármester a saját kampányfuvarosának játszotta ki az éves szinten száz-százötven milliós üzletet.

Újabb csoport kezdte meg tanulmányait Kiskunhalason.

A repülőben két ember tartózkodott, mindketten meghaltak.

A jövőben magyar, szerb és osztrák rendőrök közösen teljesítenek szolgálatot a szerb–észak-macedón határ szerbiai oldalán.

A támadók továbbfejlesztették módszereiket, így az üzenetek kiszűrése nehezebbé válik az emberek számára.

Hatszáz terméket foglaltak le a NAV munkatársai, az üzlet vezetője tudta, hogy az áru nem eredeti.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

A brüsszeli út azt jelenti, hogy a pénzünket elviszik máshová.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.