Ismét letartóztatták Katzenbach Imre vélt gyilkosait
Sikeresen fellebbezett a főügyészség a vizsgálóbíró elsőfokú döntése ellen.

Sikeresen fellebbezett a főügyészség a vizsgálóbíró elsőfokú döntése ellen.

Tegnap éjfélkor letelt a harmincnapos határideje a GVH által feltárt műtrágyakartell bírságbefizetésének.

Városháza-gate: Anonymus néhány lépés alatt mattolta Karácsonyékat, akik már inkább csak hallgatnak.
Sikeresen fellebbezett a főügyészség a vizsgálóbíró elsőfokú döntése ellen.

Tegnap éjfélkor letelt a harmincnapos határideje a GVH által feltárt műtrágyakartell bírságbefizetésének.

Városháza-gate: Anonymus néhány lépés alatt mattolta Karácsonyékat, akik már inkább csak hallgatnak.

Fontolgatja az erzsébetvárosi önkormányzat, hogy védetté tegye a történelmi zsidó negyedet. Az autós forgalom kizárását tervezik.

A Menedék Migránsokat Segítő Egyesület évek óta Soros György alapítványának erős pénzügyi támogatását élvezi.

Délig az ország oltóhelyein 51 ezer koronavírus elleni oltást adtak be – nyilatkozta az államtitkár.

Kisfiúból kislánnyá, nemet váltó gyerekek, hús helyett együnk bogarakat és a férfiak is szüljenek – így fest a haladó baloldal által megálmodott jövőnk.

A Párbeszéd politikusa állt elő elsőként az ötlettel, hogy egy napon lehessen népszavazást és országgyűlési választásokat tartani.

Ez Magyarország első olyan fesztiválja, amelynek a középpontjában a családokat segítő innovációs megoldások állnak.

A kormánypárti képviselők a szerződés aláírásának megtagadását sürgetik.

Az idei, körülbelül 15 méter magas ezüstfenyőt a Veszprém melletti Nemesvámosról ajánlották fel.

A miniszterelnök levélben üzent az Európai Bizottság elnökének.

Komjáthi Imre a diplomatikusság, higgadtság és tárgyilagosság totális hiányáról tett tanúbizonyságot az elmúlt években, így ideális társa lesz Márki-Zaynak.

A baloldali média csak addig volt fontos az üzemanyagárak csökkentése, amíg a kormány megvalósította azok befagyasztását.

A Honvédkórház oltópontján tömegek várakoztak, a beszámoló szerint minden gyorsan és jól szervezetten zajlott.

A járvány megfékezése érdekében 2021. november 22–28. között oltási akcióhét lesz a kórházi oltópontokon reggel 7 és este 19 óra között.

Több mint huszonhétezer új fertőzöttet igazoltak a hétvégén.

A pártja mellett a családját is nehéz helyzetbe hozhatta a Jobbik elnöke.

Péntektől vasárnapig összesen 609 határsértőt tartóztattak fel és 275 főt akadályoztak meg a hazánk területére történő illegális belépésben.

Különlegesen nagy fejlesztési program indul a várak és kastélyok műemléki felújítása érdekében. Harminc épületet renoválnak majd.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

Gilly Gyula neve több korrupciós ügyben is felmerült az utóbbi években.

A nagyobbik kormánypárt két új jelöltet indít egy fontos vármegyeszékhelyen.

Életveszélyes karácsonyi díszek kerültek forgalomba, 58 termékből 56 esetben találtak problémát.

Az Egyesült Államok november vége óta rendszeres hírszerző és megfigyelő repüléseket hajt végre a terület felett.

A 2026-os év izgalmasnak ígérkezik.

Tizenegy katonát ítéltek több mint 34 év börtönbüntetésre.

A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.

Ennek a negyede a pozitív szaldó.

A vizsgált termékek közül csak kettő volt biztonságos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.