II. Erzsébet is üzent Novák Katalinnak a magyar állami ünnep alkalmából
„Bizakodom, hogy jobb idők elé nézünk a jövőben!” – írta a brit uralkodó.

„Bizakodom, hogy jobb idők elé nézünk a jövőben!” – írta a brit uralkodó.

Az oroszok Ukrajnát okolják a támadással.

Azért robbant ki vita, mert a miniszterelnök aláírt a szerb ortodox egyházzal egy egyezményt, amellyel sokan nem értettek egyet.
„Bizakodom, hogy jobb idők elé nézünk a jövőben!” – írta a brit uralkodó.

Az oroszok Ukrajnát okolják a támadással.

Azért robbant ki vita, mert a miniszterelnök aláírt a szerb ortodox egyházzal egy egyezményt, amellyel sokan nem értettek egyet.

Az ukrán eredetű élelmiszereket Franciaországba, Hollandiába, Szudánba és Törökországba szállítják.

Az al-Kaidával kapcsolatban álló as-Sabáb csoport vállalta a felelősséget a támadásért.

A „Beatles” nevű terrorsejt egyik tagját ítélték el.

Az elképesztő felvételek szerint a járművek a reaktortól 130 méterre állomásoztak.

Putyin katasztrófa veszélyére figyelmeztette Macront a zaporizzsjai atomerőmű miatt.

Az ukrajnai háború kirobbanása óta már így is drasztikusan visszaesett az orosz látogatók száma.

Hazánkat, a hitünket és a kultúránkat Szent Istvánnak köszönhetjük – jelentette ki Kövér László Zselízen.

Sajtóértesülések szerint két ember megsérült, az indíték nem ismert.

Rolando Álvarez több éve fő vallási szószólója a kormánykritikus tüntetéseknek.

A tél közelít, és egyre nagyobbra nő az energiapánik Németországban.

A világhírű írót nemrégiben késelte meg egy szélsőséges iszlamista. A Hír TV riportere 2007-ben kérdezte a félelmeiről.

Sanna Marin két éve házas, de nem a férjével bulizott önfeledten.

Döbbenetes plakáttal népszerűsíti a családtervezést a Planning Familial nevű francia feminista mozgalom.

Folytatódtak a heves harcok Ukrajna-szerte.

Nem tette zsebre a német kancellár azt a nyílt levelet, amelyet egy kerületi szakszervezet írt neki.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy interjúban arra célozhatott, hogy Ukrajna az orránál fogva vezette a Nyugatot a szankciós politikában.

Recep Tayyip Erdogan leszögezte: nincs területi igényük Szíriában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tovább fejlődik az egészségügy.

Térképeken, animáción mutatjuk, mire számíthat holnap.

A Nézőpont Intézet szerint tartóssá vált a kormánypártok előnye

Nem tetszik a Tisza Párt képviselőjének, hogyha a kerületi lakosok gátat szabnak a bulinegyed terjeszkedésének.

A lapunknak nyilatkozó helyiek szerint tarthatatlan a helyzet.

Stratégiai kibermegállapodás.

Kijev a Nyugatban reménykedik.

Akár a havi hitertörlesztő is kijöhet a januári adóváltozások révén a családoknál maradó pénzből.

Budáról érkezett.

Az új EV2 a Renault 4 és a jövőre érkező Skoda Epiq, valamint a Volkswagen ID Cross riválisa lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.