A könyveknek furcsa illatuk van
Az antikváriumi könyvekben emberi sorsok bújnak meg.
Az antikváriumi könyvekben emberi sorsok bújnak meg.
Dörner György színházigazgató, színész az Újszínház Az a szép fényes nap című előadását ajánlja.
Mit szólt Zalán János, amikor Karácsony Gergely megfenyegette több budapesti színház igazgatóját?
Az antikváriumi könyvekben emberi sorsok bújnak meg.
Dörner György színházigazgató, színész az Újszínház Az a szép fényes nap című előadását ajánlja.
Mit szólt Zalán János, amikor Karácsony Gergely megfenyegette több budapesti színház igazgatóját?
A program évente több mint 300 ezer tehetséges magyar fiatalt támogat közvetett vagy közvetlen módon.
A járványhelyzet elmúltával, lehetőség szerint még a nyáron szeretnének látogatókat fogadni.
Tizenöt jeles kortárs képzőművészünk karanténban alkotott munkáiból rendeztek kiállítást.
Kulturális fesztiválok és kiállítások időpontjai és programjai módosulnak a járvány miatt, a változások érintik többek között a Pécsi Egyetemi Napokat, a Fezen Fesztivált, a Bondoró Utcaszínház Fesztivált, valamint a Cifrapalota és a Magyar Nemzeti Múzeum
Kultikus lett Hauer film végi monológja is, a rajongók általában kívülről fújják.
Másfél milliárd forintos kulturális fejlesztés zárult Győrben: 2017 és 2020 között európai uniós és állami forrásból fejlesztették a város kulturális rendezvényeinek infrastrukturális hátterét – tájékoztatta a győri önkormányzat kedden az MTI-t.
Krúdy Gyula Álmoskönyvének új kiadása kitűnő olvasmány a karantén idején.
Férfi és nő sajátos viszonyát vizsgálja William Mastrosimone humoros, online nézhető darabja.
A fesztivál szervezői várhatóan még a héten részletes tájékoztatást adnak.
Lenyűgözően izgalmas világ tárul elénk, a mitikus ősidők elsüllyedt civilizációjának látomásos képe.
Igazi szocialista kalandor karrier volt az idén 30 éve elhunyt Erdős Péter fényes pályafutása.
Úgy tűnik, hogy Péterffy Attila ellenzéki polgármestert ez nem üti szíven.
Éppen 35 éve, 1985. április 27-én nyitotta meg kapuit a Petőfi Csarnok, közkeletű nevén a PeCsa.
Vészabó Noémi karanténkiállítása a Maradj otthon fesztivál részeként látható.
Csejtei Dezső filozófiatörténész több okból is Az ember tragédiáját vinné magával a Karantén-szigetre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Idén június 8. és 14. között rendezték meg a világ legjelentősebb animációs seregszemléjét.
Ezen alkotások gyártását támogatja az NFI.
Ő az első filmsztár, akit fogadott XIV. Leó.
Népszerű színész-énekes csatlakozott a musical színház csapatához.
Egy egész franchise kiépítését tervezik Mike Hammer karaktere köré.
Különleges programokkal várja az érdeklődőket a Magyar Képzőművészeti Egyetem.
Népszerű operettdalok csendülnek fel augusztusban.
Az énekesnő a legfrissebb albumát mutatja be.
The Austrian Presidential Palace press office has done nothing for days but obstruct the work of independent journalists. Press freedom in Austria appears to be eroding away.
Meg akarják szüntetni az egyhangúság követelményét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.