Műtárgyaukció és identitásvásár a Marriott Hotelben

A hazai műtárgypiaci kereslet, a vásárlóerő évek óta tartó növekedésének a folytatódása volt érzékelhető a Kieselbach Galéria és Aukciósház történetének a 65. aukcióján hétfőn, a pesti Duna-korzón lévő Marriott Budapest Hotelben. Százötvenmilliónál koppant legnagyobbat a kalapács.

Ősi László: Legenda (Éljen a király) című 2020-as képe a kalapács alatt Fotó: Éberling András

– Ez az összeg soknak tűnhet, de nemzetközi kontextusban nézve nem az – szögezi le Kieselbach Tamás művészettörténész-műtárgykereskedő. – Tihanyi Lajos az egyik legjelentősebb modern festőnk, aki e képet abban a korszakában festette, amikor teljesen szinkronban dolgozott a párizsi művészek legnagyobbjaival. Mint tudjuk, később Berlinbe, majd Párizsba emigrált. Halála után a hagyatéka ugyan jelentős részben hazakerült, de éppen a korai, legizgalmasabb korszakából így is nagyon kevés műve maradt fenn: megsemmisültek, vagy jobb esetben szétszóródtak a világban. Azonban a meglévők között is akad néhány olyan kvalitásos festmény, amely nyugodt szívvel a korszak világhírű fauve-mestereinek képei mellé állítható. Ezek sorába tartozik a most árverezett, 1909-ben készült csendélet. Az érte kifizetett mintegy 600 ezer dollár egészen más megvilágításba kerül, ha összevetjük azoknak a világnagyságoknak az aukciós áraival, akikkel Tihanyi Lajos egykor együtt állított ki Párizsban. Matisse egyik képét analógiaként be is tettük a Tihanyi-festményhez készített katalógusba: az egykor a francia divatmágnás, Yves Saint Laurent gyűjteményéhez tartozó csendéletet 2009-ben 35 millió dollárért adták el. Akárhogy is nézzük, ez majdnem hatvanszorosa annak, amit a Tihanyi-képért kifizettek. Arról nem is beszélve, hogy két évtizede nálunk még egymillió forint körül mentek el a legjobb magyar alkotók művei – innen, a szocializmus évtizedeinek mesterségesen alacsony árszintjéről kellett felépíteni a magyar képzőművészet jelenlegi presztízsét. Ma már szerencsére olyan korszakot élünk, amikor egyre tőkeerősebb a hazai közönség, és jobban meg is becsüli az értékeinket. Tagadhatatlan, hogy a műalkotásokat egyre többen tartják jó befektetésnek, miközben a legtöbb gyűjtő számára nem ez az elsődleges szempont: jobban érdekli őket a mű kvalitása, szépsége, az abból sugárzó pozitív energiák, a benne testet öltő történetek izgalma. Festményt és szobrot vásárolni és birtokolni emiatt más, emiatt kínál sokkal több örömöt, mint bármely más befektetési forma. A magyar vásárlóközönség elsősorban a hazai művészek alkotásai iránt érdeklődik, ezen a területen emelkedtek legjobban az árak az elmúlt évtizedek során. Ennek a folyamatnak az egyik legörvendetesebb következménye, hogy elkezdtek visszaáramlani az országból korábban elkerült művek. Erre ezen az aukción is több példa akadt: Batthyány Gyula Matrózok vagy éppen Feszty Árpád Találkozás a gémeskútnál című festménye is külföldről tért vissza Magyarországra. Egyik képet sem ismertük korábban, de most ismét részévé válhatnak kulturális örökségünknek, végső soron pedig beépülhetnek közös identitásunkba.