Sport- és kultúrhétvége a Margitszigeten
A magyar kajak-kenu nem futhat zátonyra, mert kiváló edzőinek köszönhetően a forrás kiapadhatatlan, mindig újabb és újabb tehetségek tűnnek fel. A hét végi szegedi országos bajnokságon a világ- és olimpiai bajnokok szorgalmasan gyűjtötték az aranyakat, me
Közép-Európa legkorszerűbb sportlétesítménye, a Budapest Aréna jövő márciusban a tervek szerint egy rangos atlétikai gálával nyit, majd egy év múlva, 2004. március 5–7. között itt rendezik meg a 10. fedett pályás világbajnokságot. Az új csarnok már
Annak ellenére, hogy Törökország csupán másodszor szerepel a világbajnokságon, a gárda teljesítménye egyáltalán nem meglepő. Először 1954-ben kvalifikálta magát az ország, de akkor a futottak még kategóriában végzett. Idén azonban, megedződve a korábbi ko
Fekete karszalaggal lép pályára a német válogatott pénteken az Egyesült Államok elleni vb-negyeddöntőn, a Nationalelf és rajta keresztül a futballtársadalom így rója le tiszteletét a hétfőn délután, nyolcvanegy éves korában elhunyt Fritz Walter előtt.
A 17. labdarúgó-vb keddi játéknapján a nyolcaddöntők befejező két mérkőzésére került sor. Az első összecsapáson Törökország válogatottja lépett pályára Japán ellen. Az európai csapat 1-0-s győzelmével biztosította a helyét a negyeddöntőben. A tedzsöni öss
Nem egészen másfél hónappal a berlini Európa-bajnokság előtt (július 25.–augusztus 4.) biztató eredményeket értek el a magyar úszók a hét végi, rangos zágrábi versenyen. Elsősorban Risztov Éva és Güttler Károly produkciója érdemel figyelmet. A 17. é
A 17. labdarúgó-világbajnokság tizennyolcadik játéknapján újabb két nyolcaddöntőre került sor. Előbb az Egyesült Államok válogatottja lépett pályára Teguban Mexikó ellen. Az esélyesebbnek tartott közép-amerikai csapat 2-0-s vereséget szenvedett, miközben
A spanyol válogatott vasárnap nem Raúl, Morientes vagy éppen Mendieta zseniális húzása, hanem egy 21 éves fiatalember remek formája miatt lépett egy körrel tovább. A nyolcaddöntőben Írország ellen a kapus, Iker Casillas parádézott, a rendes játékidőben eg
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
A legabszurdabb légiósszabályt hozták meg Koreában. Millimétereken is múlhat egy boldog karrier.
A megfiatalított, az Európa Kupában hatodik helyen végzett csapatban a vezéreket keresi Märcz Tamás.
Cimpian Olivia nem kapott negatív megjegyzést, ám úgy sejti, a románoknak nem könnyű elfogadni az országváltását.
Muguruza edzői segítséget kért a monterreyi döntőben, majd nem épp kedves szavakkal illette Babost.
Egyelőre nem tudni, hogy a Véranda’s Willems-Crelan csapat bringása miként bukott.
Szettet tudott nyerni a monterreyi döntőben Muguruza ellen, a mérkőzés viszont a spanyolé lett.
Brüsszelben elkészült Magyar Péter programjának legújabb fejezete: a dokumentum a „jogállamisági ajánlások” címet viseli, de valójában nem más, mint egy politikailag motivált megrendelés Magyar Péter számára – fogalmazott Bóka János.
A Liverpool támadója vezette az autót a tragikus baleset előtt.
A Széchenyi-díjas történészprofesszor 82 évet élt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.