Rió 2016: valóban gond a szennyezett víz
Az Olimpiai Bizottság szemlebizottsága megnézte a brazil városban uralkodó állapotokat.
Az Olimpiai Bizottság szemlebizottsága megnézte a brazil városban uralkodó állapotokat.
A pályán és az öltözőben is nézeteltérésbe keveredett Nick Kyrgios és Stan Wawrinka.
A póló válogatott kapusa hiányolta saját bravúrjait a vébén, szerinte az egész csapatnak magába kell szállnia kicsit.

Los Angeles már 1932-ben és 1984-ben is otthont adott az olimpiának.

Nyolcvannégy éves korában hunyt el a legendás labdarúgó, Puskás Ferenc özvegye.

Arról viszont nem beszélt, mi történt pontosan Széles Sándorral, Gyurta Dániel megbetegedett edzőjével.

Neveket nem hoztak nyilvánosságra.

A nemzetközi szövetség 5,5 millió dollárt osztott szét a világbajnokság dobogósai között.

A NOB reméli, hogy érkezik „erős pályázat” az Egyesült Államokból.

A fővárosi csapat buszára közben rá is lőtt egy motoros, de személyi sérülés nem történt.

A szövetségi kapitány külön kiemelte Hosszú Katinka teljesítményét, aki szerinte túlteljesítette az elvárásokat.

A 18 éves Péni István az azerbajdzsáni Gabalában zajló világkupaversenyen kvalifikálta magát.

Széles Sándor, a kiváló szakember már vasárnap este Magyarországra érkezett.

Versenybalesetben életét vesztette Berto Camlek a gyorsasági motoros Alpok–Adria bajnokság hétvégi, hungaroringi viadalán.

Hosszú Katinka kedvenc számában, négyszáz vegyesen is nyert, Verrasztó Dávid pedig ezüstérmes lett vasárnap Kazanyban. A magyar csapat tíz éremmel zárt.

A hivatalnokok szerint nagyon jól, mindenki más szerint rosszul haladnak a jövő nyári olimpiai játékok előkészületei.

Az esetről további részleteket egyelőre nem tudni.

Világbajnokunk arról beszélt: nagyon sajnálja, hogy rajta ment el a váltó.

Az amerikai úszó legújabb 200-as ideje simán überelhető – mondta világbajnokunk.

Az ötvenes évek ötszörös világbajnokának, Juan Manuel Fangiónak a maradványait ásták ki Argentínában.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mindenki megkapta a maga feladatát.

Gyászol az egyetem.

A Tisza Párt elnöke idegbeteg módon viselkedik – mondta a frakcióvezető.

Hárman kórházba kerültek.

A miniszterelnök leszögezte: amíg nemzeti kormánya van, Magyarország nem hajtja végre az Európai Unió migrációs paktumát.

Még egy holttestet keresnek a hatóságok.

Okamura ellenezte Ukrajna háborús erőfeszítéseinek további finanszírozását.

Természetes enyhülést hozhatnak.

Sérültjeinek állapotáról jelentett a klub.

Egyre csak nő a világ energiaigénye, az olajra és a gázra is nagyobb lesz a kereslet az előttünk álló években.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.