Kegyelemdöfésben, illetve feltámadásban bízva
A tanulság számunkra, hogy akkor sem szabad kiengednünk, amikor nagyon vezettünk. Meg kell adnunk a kegyelemdöfést az ellenfelünknek – értékelt Danyi Gábor.
A tanulság számunkra, hogy akkor sem szabad kiengednünk, amikor nagyon vezettünk. Meg kell adnunk a kegyelemdöfést az ellenfelünknek – értékelt Danyi Gábor.
Egy negyeden át sziporkázott a Sopron Basket a címvédő Jekatyerinburg ellen a női kosárlabdázók Euroligája négyes döntőjének első napján, de aztán beindult az orosz gőzhenger.
A tanulság számunkra, hogy akkor sem szabad kiengednünk, amikor nagyon vezettünk. Meg kell adnunk a kegyelemdöfést az ellenfelünknek – értékelt Danyi Gábor.
Egy negyeden át sziporkázott a Sopron Basket a címvédő Jekatyerinburg ellen a női kosárlabdázók Euroligája négyes döntőjének első napján, de aztán beindult az orosz gőzhenger.
A csepeli versenyző 4-2-re múlta felül az ukrán Tetjana Kitet, így a 2007-es, a 2013-as, a 2017-es és a tavalyi bronzérem után ezúttal aranyat nyert.
Háromról két mérkőzésre mérsékelte a Magyar Labdarúgó-szövetség Fellebbviteli Bizottsága (FVB) Király Gábor eltiltását, így a hét végén az MTK elleni bajnokin ismét védhet.
Sopron tavaly rendezhetett először Final Fourt, és ez annyira tökéletesen sikerült, hogy amikor kiderült, most is bejutott a négyes döntőbe, a FIBA kérte, vállalja ismét a házigazda szerepét.
Négy évet kellett visszamennünk az időben: az idei Eb-selejtező előtt legutóbb 2015-ben győztük le az orosz válogatottat; otthon és idegenben is négy góllal nyertünk.
Nem halasztják el szombatról a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában sorra kerülő Szombathelyi Haladás-MTK Budapest mérkőzést.
A Barcelona korábban még soha nem nyert az Old Traffordon, két döntetlen mellett kétszer kikapott, szerdán azonban megszakadt a rossz sorozata.
Az új tulajdonosoka korábbi évekhez képest jobban számítanának a klub saját nevelésű fiataljaira, valamint a kispestiek volt kiválóságaira.
Az Arsenal házigazdaként, a Chelsea pedig vendégként került előnybe a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjének csütörtök esti, első mérkőzésén.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 25-19-re legyőzte Oroszországot az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában, csütörtökön Asztrahánban, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás, egyben a csoportelsőség felé.
Az UTE versenyzője 6-1-re múlta felül a norvég Iselin Maria Moen Solheimet a helyosztón, ezzel 2017-es ezüstje után megszerezte pályafutása második Eb-érmét.
Sajtóhírek szerint a kispestiek berlini születésű, tunéziai állampolgárságú játékosa korábban kapcsolatban állt az Ansaar International szervezettel, ezért került az ügybe.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága mérsékelte Király Gábor, az élvonalban sereghajtó Haladás kapusának eltiltását.
Az Ybl Miklós-díjas építészmérnök, Skardelli György alig várja, hogy a novemberre elkészülő, általa tervezett Puskás-arénát győztes mérkőzéssel avassa fel Marco Rossi magyar válogatottja.
A Hertha másfél héttel ezelőtti, 5-0-s lipcsei veresége óta nem telik el úgy nap, hogy valamelyik berlini lap, a Berliner Morgenpost vagy a Berliner Zeitung ne írna Dárdai Pál és a Hertha kapcsolatáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az öltözőből érkező hírek szerint a játékosok egyáltalán nem elégedettek.
Tizenkilenc támadó és 600 millió font után megvan a Chelsea embere?
Huszonnégy szigeten várják, hogy tizenkét sportág valamelyikében megtalálják a következő szupersztárt.
A klubvilágbajnokság legnagyobb felfedezettje megkönnyítheti Xabi Alonso életét.
A magyar csapatok közül a Paks lesz az első, amely bemutatkozik a nemzetközi kupák selejtezőiben.
Nico Hülkenberg a 239. futamán soha nem látott helyen, a dobogón találta magát.
Harmincöt éve térhettek vissza Európába az angol focicsapatok, s az első meccsüknek rögtön magyar főszereplője volt.
A biztonsági protokollok betartása segít, hogy a tragédiákat elkerüljük, a lapunknak nyilatkozó pilóta szerint ebben a kérdésben egyszerűen nincs helye politikának, és a Budapest Airport jól döntött.
Brüsszel mindent megtesz, hogy Ukrajna EU-tag legyen.
Nem megfelelő a csomagolás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.