A sport a magyar fiatalok tápláléka

Dr. Lipp Lászlót valószínűleg kevesen ismerik, ám László atyát, a gazdagréti szervezőlelkészt, a Szent Imre Kórház lelkipásztorát annál többen. Népszerűségét alapvetően annak köszönheti, hogy gyakran szerepel a médiában, az általa vezetett közösség életében a megszokottnál aktívabban vesz részt, s 52 évesen is örömmel sportol a hívőkkel együtt, többnyire az általa alapított Napsugár SC sporttelepén. A test és a lélek harmóniája tükröződik rajta.Vissza tud emlékezni arra, hogy a sportolás iránt érzett vágy vagy a papi elhivatottság gondolata született meg előbb önben?– Az életemben nincs nagy kaland, hatéves koromig utcaseprő akartam lenni, attól fogva pedig pap – meséli a sajátos humorával László atya. – A megszólítás a lélekhez érkezett, emellett létezik a szellem, valamint a test. A sport a biológiai létünk gondozásának alapvető kelléke, az élet szerves része, ezért nem különíteném el. Jézus Jairus lányának feltámasztásakor is elsőként azt mondja az őt körülvevőknek, hogy adjatok enni neki! A kislány tizenkét éves volt – jegyzi meg a szentírás –, és elképzelhető, hogy milyen legyengült állapotban lehetett akkor. Tehát egy természetes igényre hívja fel a figyelmet. A mozgás, a sport a magyar fiatalságnak éppen olyan fontos, mint a táplálék.– Sok sportágban jártas, valamennyit ki is próbálta?– Versenyszerűen nem sportoltam, de a gimnáziumban kosárlabdáztam. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a hatvanas években légpasszból kosarat tudtam dobni. Az ökölvívás alapjait is elsajátítottam, miután öcsém elkezdett bokszolni, egy pár alkalommal elmentem vele az edzésekre. De ahhoz későn kezdett el bokszolni, hogy eredményes lehessen. A papi szemináriumban már a foci volt az első, a mai napig nagyon fontos helyen szerepel az életemben, mert minden kedden este játszom az ificsapatunkkal. Ezenkívül a síelés, a korcsolyázás, a vitorlázás és a tenisz, amelyet valamilyen szinten művelek, s igyekszem minél több fiatallal megkedveltetni.– A sportnak hol a helye a mindennapjainkban?– Addig amíg az egészségünket szolgálja, nélkülözhetetlen, de manapság gyakran találkozunk azzal, hogy a sport külön életet él, és nem a test ápolása a cél, hanem a pénzszerzés. Ez roppant veszélyes, hiszen egészséges fiatalok éppen azáltal válnak emberi ronccsá, aminek abban kellene segíteni őket, hogy még egészségesebbek legyenek, másrészt a siker mindenárom történő hajszolása miatt hamis világkép alakul ki bennük.– Ez azt jelenti, hogy miközben mindent elkövet hívei körében, hogy a sportolást népszerűsítse, élsportellenes?– Nem vagyok élsportellenes, de csak az ésszerűbb, egészségesebb csúcsteljesítményt látnám nyugodt szívvel. Ha rajtam múlna, úgy rendezném az olimpiákat, hogy minden sportágban húsz év felett ötesztendőnként korosztályokat állítanék fel, de győztest csupán három olimpiát követően hirdetnék. Azaz, aki hosszú távon képes kiemelkedő teljesítményre, azt jutalmaznám. Ezzel el lehetne kerülni, hogy néhány év alatt kiégjenek a sportolók. Rossz látni, ahogy egyes sportágak deformálódnak, mint a torna, amelyben a versenyzők között már nincsenek nők, csak fiatal lányok, akik tinédzserként megszenvednek azért, hogy mire felnőnek, kiégjenek a hatalmas terheléstől.– Ennyire veszélyesnek tartja az élsportot?– Azt az irányt, amerre fejlődik, feltétlenül, de nem tagadhatom, roppant érdekesnek is érzem. Sokan meglepődnek, amikor bevallom, hogy a papi pályán a legnagyobb kihívást nem a cölibátus megtartása okozta, hanem hogy a versenysportról kellett lemondanom. Nem is a győzelem íze hiányzott annyira, hanem a kihívás izgalma. A Napsugár SC-vel gyakran szoktunk komoly szalonmeccseket játszani, s nem azt tartom a legfontosabbnak, mennyire nyertünk, hanem hogy minden ellenfelünknek lőttünk gólt, még a Fradi öregfiúk csapatának is.– Ha egy fiatal a tanácsát kérné arról, hogy válassza-e a sportolói életpályát, mit válaszolna neki?– Tiszta szívvel senkinek nem tanácsolnám. Inkább alacsonyabb színvonalon sportoljon, semmint az egészségét károsítsa. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tisztelnék sportolókat. Meggyőződésem, hogy például a profi ökölvívó Kovács István olyan valamit tud megmutatni, ami egészen különleges. A győzelmeit ötven százalékban ugyanis az intellektuális képességeinek köszönheti, ami nem jelenti azt, hogy nem elég kemény, mégsem az izom nyer, hanem az agy. Említhetnék másokat is, akik nagyon kitartó munkával érték el a győzelmet, mégis érezni lehet az intellektus sikerét. Ilyen élmény volt például a tornász Csollány Szilveszter olimpiai mutatványa, de senkit nem szeretnék megbántani azzal, hogy kihagyom a felsorolásból, ezért nem is folytatom. Inkább csak aggódom azért, hogy a sport a jövőben is azt szolgálja, ami a legfontosabb, hogy egészségesebbek legyünk.