Ököljog a medencében

Abban teljesen igaza van Kemény Dénesnek, a magyar vízilabda-válogatott sikeres kapitányának, hogy a bírók az Európa-bajnokságon végleges kiállítással nem akarnak eldönteni egy meccset sem, lévén a pólóban, ellentétben mondjuk a futballal, az állandó emberelőny döntő jelentőségű szokott lenni. És ezzel a játékvezetői kegyelemmel vissza is élnek a durvaságig kemény játékosok.A víz alatt a szokásos birkózás mellett odavágnak könyökkel, komoly tenyereseket ütnek és nagyokat rúgnak. A magyar csapatban már két áldozata is van ennek a felfogásnak. Vári Attilának a dobhártyája szakadt be, Molnár Tamásnak pedig a jugoszlávok elleni meccs elején a szeme körül szakadt fel a bőr. Ezt általában nem tartják nagy sérülésnek a sportágban, de Molnár közben olyan erős ütést is kapott, hogy emlékezetkiesése lett, ezért a mérkőzés után kórházba vitték kivizsgálásra.Kétségtelenül nincsenek könnyű helyzetben azok a bírók, akik tisztességesen akarnak vezetni. Az edzői utasítások gyakori mondatai: mindent megcsinálhatsz az ellenféllel, csak akciógólt ne lőjön! Inkább állítsanak ki, úgy még esetleg lehet védekezni. (A jugoszlávok elleni meccsen ezt az ellenfél be is bizonyította.) Ezért aztán bakugrásokkal szerelnek a védők, hosszabb víz alatti életre kényszerítik ellenfelüket.A bírókat szinte évente átképzik a sportág mindenható, általában jelentéktelen pólós múlttal rendelkező urai. Régebben az volt a gond, hogy amint az ellenfeléhez ért a védő, már állították is ki. Ettől unalmas emberelőnyösdi lett a mérkőzés. Most viszont szinte mindent szabad a védőnek és nagyon keveset a csatárnak. Előszeretettel ítélnek a gólszerzésért küzdő center ellen, holott a néző elsősorban a látványos gólokért megy ki a mérkőzésre.A sípos emberek azonnal sárga lapot adnak az idegösszeomlás előtt álló, esetleg reklamáló edzőknek, precízen kivetetik a lábát a vízből a cserejátékosoknak, csak a brutális ütéseknél fordulnak félre, ők nem láttak semmit, amúgy is ott a másik bíró, az miért nem ítél? Ennek a játékvezetői felfogásnak haszonélvezői e bírói stílust professzori tudással kihasználó jugoszlávok. Büntetlenül kemények, ütnek, rúgnak a védekezésnél – mellesleg nagyszerű lábtempójuk van, szinte élő falat húznak az ellenfél elé –, az ellentámadásnál pedig, kijátszva a támadási időt, jól lőnek. Ők nem kockáztatnak meg egyetlen technikai trükköt sem, nincsenek látványos megoldásaik. De amit a bírók jóvoltából csinálhatnak, azt a világon a legjobban teszik. A szép vízilabda sírásói. Pedig remekül képzett játékosok. Ők is tudnának látványosan játszani, ha a bíráskodás rákényszerítené őket. De ameddig büntetlenül és eredményesen lehet verekedni, miért ne tennék?Abban azonban bízhatunk, hogy a következő magyar–jugoszlávon (feltehetően a döntőben) a bunyó sem lesz elég a jobb magyar válogatott ellen.