Elmarad a futballbajnokság tavaszi rajtja, az ok roppant kézenfekvő: nincs tavasz. Megjegyzem, miért is lenne, február utolsó hétvégéje van, ilyenkor magától értetődően hiánycikk a napfény, a rügyfakadás, a langymeleg. Nem kell ahhoz Németh Lajosnak, Vissy Károlynak, Bóna Mártának lenni, hogy télben gondolkozzon az ember, így aztán elkél némi hazardírozás ahhoz, hogy erre az időpontra írják ki a futballnyitányt.
Mégis mindig megteszik.
Hozzáértők szerint az elmúlt száz-százhúsz esztendő tapasztalatait véve alapul, ilyenkor az a különleges, ha a kályha mellől elvágyik az ember, aki biztosra kíván menni, március közepére tervezi az első szabadtéri programot. Megtehetnék ezt a honi futball elöljárói is, s akkor nem kellene sajnálattal közölni országgal és világgal, hogy a rajt elmarad.
Az idei csúsztatás egyébként különlegesebb, mint a korábbiak. Jég alatt álltak már a pályák, olvadásra körülbelül annyi esély volt, mint az ötvenes évek derekán az amerikai–szovjet viszonyban, ám a liga még reménykedett, csak annyit engedett a negyvennyolcból, hogy a bírók majd akkor és ott, azaz a kezdés időpontjában és a helyszínen eldöntik, alkalmas-e játékra a pálya. Mert a klubok többsége halasztani akart, ha másért nem, hát azért, mert az utazás, a hókotrás, a jégtörés akkor is pénzbe kerül, ha felesleges. Márpedig a mi csapatainknál sok minden fellelhető, csak pénzből (és nívóból, de azt most hagyjuk) van kevés.
Érdekesség, hogy a liga – ahogy mondják – éppen a pénz miatt fordított hátat érdekvédelmi (alap)feladatának, azért nem érdekelte a tagok tiltakozása, mert a tévé már meghirdette a hétvégi közvetítéseket. Márpedig, ha egy olyan csatorna, amelyik a folyamatos reklámozás („vadiúj”, „pörögj rá”, „forradalmi” – és így tovább) mellett nemcsak arra hajlandó, hogy bejátsszon egy-egy kockát vérrel átitatott játékfilmekből, hanem még a magyar futballbajnokikra is áldoz, megérdemli, hogy lessék minden kívánságát.
Ez kérem a valóság – nem show.
Máshol másképpen van, nem lehet gond, hogy megteremtsék a körülményeket a játékhoz. Kétségtelen, szerényebbek arrafelé az emberek, egy pillanatig sem remélik, hogy majd a természet alkalmazkodik hozzájuk, hogy elég kikiáltani, itt tavaszi rajt, mire a hó, a szél, a fagy engedelmesen, jó szórakozást kívánva visszavonul. Ott úgy alakítják ki a pályákat, építik fel az infrastruktúrát, alkalmazzák a pályamunkásokat, hogy minden rendben legyen, mire a bíró elrendeli a kezdést. Persze, hogy van rá pénzük, hiszen éppen a tőke megléte miatt adták a fejüket a profi futballra. Szegényen eszükbe sem jutott volna – ezért is más világ még mindig, amelyik a Bécsi út túlsó végén kezdődik. Megjegyzem, a szegénység nem szégyen, a kivagyiság, az úrhatnámság, az álszentség annál inkább.
Szerintem a természet is így gondolja, ezért hányt fittyet arra, hogy nálunk itt a tavaszi rajt, él már a tévészerződés. És megmutatta, ki az úr a házban.
Sapienti sat, aki érti, tanul a természettől.
vihar
Halló, itt Brüsszel
