Igen, a tornasport első – mit első, első öt! – tízes pontszámát kiérdemlő versenyzője ötvenéves. A nevezetes napot, november 12-t a katari Aspire4Sport kongresszuson és kiállításon való fellépésével ünnepelte, ami egyértelműen jelzi Nadia mai identitását. A sport és a jótékonykodás nagyköveteként folyamatosan világ körüli úton van, hogy legendás sportolói múltját és ma is „csúcsformában” lévő karizmatikus egyéniségét érvényesítve szolgáljon nemes ügyeket.
A sportemlékezet számára természetesen elsősorban a lófarkas kislány képe él, aki az 1976-os olimpián bemutatott felemáskorlát-gyakorlata után felfoghatatlan fegyelmezettséggel – csak tágra nyílt szeme árulkodott némi értetlenkedésről – nézte az eredményjelzőn megjelenő 1,00-as kiírást. De nemcsak a technikát érte akkor váratlanul a sporttörténeti pillanat, hanem edzőjét, Károlyi Bélát is, aki megvadult bikaként indult a pontozók felé, megvédendő tanítványa produkcióját. „Ha volt is egy-két pontatlanság a gyakorlatban, akkorát semmiképpen nem hibázott, hogy ilyen mértékben lepontozzák” – vallott évtizedekkel később első montreali érzéseiről a jelenleg Houstonban élő, időközben az Egyesült Államok női tornasportját is a világ élére repítő szakember.
Csapattársai szinte tökéletes emberként jellemzik Nadiát, és ebben aligha csak az emlékezet majdnem mindent megszépítő varázsereje játszhat közre. „Minden újat azonnal kipróbálóan bátor, hihetetlen gyorsan tanuló, ugyanakkor nagy munkabírású, fegyelmezett kislány volt” – fogalmazott például Anca Grigoras, aki Nadia feltűnésének közeli tanúja, montreali csapattársa volt. „Briliáns tehetségek bármikor, bárhol születhetnek, Nadia viszont csak egy volt. És egymás nélkül ma nem léteznénk” – állítja Károlyi Béla is, aki egyes híresztelések ellenére szoros baráti viszonyt ápol Nadiával, férjével, az ugyancsak olimpiai bajnok amerikai Bart Connerral és ötéves fiukkal, a kis Dylan Paullal.
A bezárkózott Romániában a hetvenes években tornakultuszt teremtett, példájára a sivár lakótömbök közötti porolórudakon kislányok ezrei „nádiáztak”. A kommunista legendárium szerint Ceausescu Montrealból még azért hozatta vissza a tervezettnél korábban a tornászlányokat, nehogy a kapitalista gonoszok elrabolják őket. Az egyetlen sportolót, aki megkapta a legnagyobb állami elismerést, a „Szocialista Munka Hőse” kitüntetést, néhány éven belül azonban potenciális riválissá változtatta a diktátor paranoiája. Az 1989-es, Magyarországon át történt menekülése azonban csak időlegesen szakította el szülőhazájától, amelynek ma nagykövete, szimbóluma szerte a világon.
Aki pedig lemaradt a londoni vagy dohai születésnapi buliról, vigasztalódjon azzal, hogy Nadia legalább tíz ilyet tart még szerte a világon. Nadia Comaneci ugyanis 1976-ban a „világörökség” szimbolikus része lett, és – ami talán még nagyobb teljesítmény – maradt máig.
