Az úgynevezett wild card hétvége első három meccse a papírformának megfelelő eredménnyel zárult, szombaton a Houston Texans a Cincinnati Bengalst, a New Orleans Saints pedig a Detroit Lionst győzte le magabiztosan, majd vasárnap a New York Giants – váratlanul könnyedén – verte az Atlanta Falconst.
Fotó: Reuters
Míg az első három találkozón egyformán a hazai csapatok tűntek kicsit esélyesebbeknek, a denveri zárómeccs favoritja egyértelműen az alapszakaszt 12 győzelemmel és 4 vereséggel záró vendég Steelers volt a rájátszásba a liga jelenlegi leggyengébb csoportjának (AFC Nyugat) megnyerésével bekerült, 8/8-as mutatóval zárt Broncosszal szemben.
Az első negyedben semmi nem is utalt arra, hogy a Denvernek komoly esélye lehet a győzelemre, a második 15 percben azonban a nagyon gyenge dobónak tartott irányító, Tim Tebow (316 yard, 2 touchdown) sorra adta a szebbnél szebb hosszú passzokat, így 0-6-ról, 20-6-ra fordított a Broncos. A második félidőben magához tért a Pittsburgh, s óriási erőfeszítések árán kiegyenlített. A hosszabbítás első játékában azonban Tebow ismét passzolt, Demaryius Thomas a labdával meg sem állt a célterületig, a Broncos pedig 29-23-ra győzött.
Eredmények, rájátszás, wild card hétvége:
Amerikai főcsoport (AFC):
Houston Texans (3. kiemelt)–Cincinnati Bengals (6.) 31-10
Denver Broncos (4.)–Pittsburgh Steelers (5.) 29-23 – hosszabbítás után
Nemzeti főcsoport (NFC):
New Orleans Saints (3.)–Detroit Lions (6.) 45-28
New York Giants (4.)–Atlanta Falcons (5.) 24-2
A wild card hétvégén a főcsoportok két legjobbja szabadnapos volt.
A főcsoport-elődöntők programja (magyar idő szerint):
AFC:
New England Patriots (1.)–Denver, vasárnap 2.00
Baltimore Ravens (2.)–Houston, vasárnap 19.00
NFC:
San Francisco 49ers (2.)–New Orleans, szombat 22.30
Green Bay Packers (1.)–New York, vasárnap 22.30