– Vége a magyar vívásnak? – kérdeztük Kamuti Jenőt, a Magyar Vívószövetség szakmai alelnökét, miután női tőrcsapatunk a budapesti Világkupán az ötödik helyért kikapott a franciáktól, így a rivális szerezte meg az utolsó olimpiai kvótát (Bővebben>>>).
– Bármennyire is mélyponton vagyunk, nincs vége. Ám azt, hogy Magyarország nagy vívónemzet, amit eddig rólunk gondoltak és mi is gondoltunk magunkról, most át kell értékelnünk. Talán még ott vagyunk a határon, de ha ez a kudarc még egyszer megismétlődik, akkor végérvényesen kiírnak bennünket ebből a körből.
– Hogyan juthattunk ide?
– Már korábban más útra kellett volna lépnünk, mert voltak jelei annak, hogy nagy baj lehet. Néhány éve azonban igazából senki nem akarta elhinni, hogy a férfi kard- vagy a női párbajtőrcsapatunk lemaradhat az olimpiáról. S én a női tőrözőkben is bíztam.
– Esetükben mi hiányzott a kvótához?
– Nagyon fontos lett volna, hogy legalább ők kijussanak az olimpiára, és nem is álltak messze a kvótaszerzéstől. Mi több, ők voltak hozzá a legközelebb. A körülmények most úgy alakultak, hogy tisztességes verseny zajlott, nem voltak bundázások, a papírforma szerint az esélyesek győztek. Sajnos mi a Kanada elleni kötelező győzelem után végig nehézkesen vívtunk, Mohamed Aida vitte a hátán a csapatot. A franciák elleni sorsdöntő mérkőzésen az utolsó asszóban nagy hátrányban is mindent megpróbált, de nem sikerült csodát tennie. Rohannia kellett, és nem volt ideje kidolgozni a támadásokat. Persze, az nagyon nyomasztó, hogy három perc alatt hat tus hátrányt le kellett volna dolgoznia.
– A szóbeszéd szerint a franciák két hete Torinóban az oroszokat, majd a bronzmeccsen a lengyeleket is „rávették” arra, hogy ne a legerősebb összeállításban vívjanak. Így lettek harmadikok, amivel utolértek bennünket a pontversenyben.
– Aidáék sokat dolgoztak, tudatosan, de sajnos két hete a torinói világkupán összeroppantak, amikor azt látták, hogy a franciák bejutottak a legjobb négybe. Mégpedig úgy, hogy egyetlen tussal legyőzték a jóval erősebb, de azon az összecsapáson valóban tartalékos felállásban vívó oroszokat. Ha ott az oroszok nyernek, akkor most a budapesti hatodik helyünkkel is kint vagyunk az olimpián. A feljövőben levő francia csapat, amely az utóbbi időben már megmutatta az oroszlánkörmeit, azonban most megérdemelten nyert ellenünk, így övé lett a kvóta. Egy kis esélyünk azonban még van, hogy a mi együttesünk is ott lehessen az olimpián. Egyiptom kijutott ugyan Londonba, de elképzelhető, hogy az Egyiptomi Olimpiai Bizottság mégsem nevezi be a játékokra.
– Miért ne nevezné be?
– Azért, mert a csapatuk nagyon kilóg a mezőnyből, és az Egyiptomi Olimpiai Bizottság már korábban is megtette, hogy a kvótát szerzett együttesét nem indította el a játékokon. Ha most is meglépné ezt, akkor a kvalifikációs ranglista alapján mi lépnénk az egyiptomiak helyére.
– Összességében hogyan látja a sportág állapotát?
– Ha legalább egy csapatunk kijutott volna az olimpiára, akkor a kudarcok elismerésével együtt sem kellene azt mondanunk, hogy katasztrofális a helyzetünk. Lenne egy szerény létszámú, de mégse csak egyéni indulókból álló londoni együttesünk. De akkor is be kellene látnunk, hogy rossz irányba mennek a dolgok a magyar vívásban, és ebben a szövetség vezetésének, az edzőknek és a versenyzőknek is megvan a maguk felelőssége. Egyszemélyi felelősről semmiképpen sem beszélhetünk, nálunk nem olyan a helyzet, mint a magyar labdarúgásban volt az 1954-es vb után, amikor az elvesztett döntőt Sebes Gusztáv szövetségi kapitány nyakába lehetett varrni. Az, hogy a magyar vívás oda jutott, ahol most van, egy folyamat állomása, és az okok is szerteágazók. Az adott körülmények, pénzügyi körülmények, a sportág társadalmi elfogadottsága közepette azzal kell főznünk, amink van. A mestereket nem tudjuk megfizetni, elmennek külföldre, és ez óhatatlanul visszaüt.
– Mit lépnek az elkövetkezendő napokban?
– A fegyvernemek vezetőitől kérni fogom, hogy készítsék el a szakmai jelentésüket. A pozsonyi egyéni pótkvalifikációs verseny után a Magyar Vívószövetség elnökségének és a szakmának is értékelnie kell a kialakult helyzetet, részletes önvizsgálatot kell tartania. S nem beszélhetünk mellé, ki kell mondanunk bizonyos dolgokat, hogy ki miben hibázott.
