Már a vb előtt is van „világcsúcs”

Mindössze három magyar versenyző – a gátfutó Baji Balázs, a súlylökő Kürthy Lajos és a sprinter Nguyen Anasztázia – indul Isztambulban a fedett pályás atlétikai vb-n.

2012. 03. 07. 15:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Mi lehet a magyarázat a nagy mezőnyre? Hihetnénk, hogy az olimpia évében a fedett pályás vb-n gyérebb az érdeklődés – fordultunk Dornbach Ildikóhoz, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatójához.
– Én azért óvatosan kezelem az efféle statisztikákat. Szinte minden világverseny előtt elmondják, hogy ennyi induló még sose volt, tavaly folyamatosan ezt hallottuk a tegui szabadtéri vb-n is. A jó marketinghez persze kellenek az ilyen csúcsok is, de amikor már itthon én is elkészítettem a statisztikát, az jött ki, hogy nagyságrendekkel kevesebb induló volt, mint az előző, berlini világbajnokságon. Szóval, most is vannak kétségeim…

– Az viszont egészen biztos, hogy a mezőnyben három magyar versenyző lesz. Miért nem több?
– A fedett pályás világbajnokságokra jellemzően magasak a kvalifikációs szintek. Azokban a számokban, amelyekben a nemzetközi szövetség kevesebb versenyzőt akar látni, már csak a lebonyolítás rendje miatt is, irreálisan magasak. Nekünk sokkal nagyobb csapatot egyébként is nehéz lett volna összehozni, de mivel a nyáron nemcsak olimpiát rendeznek, hanem szabadtéri Eb-t is, jó néhány versenyzőnknek nem fért bele a programjába, hogy még a fedett pályás szezonra is készüljön. A futók például egyöntetűen a nyárra koncentrálnak, ezért kihagyták a formába hozó téli felkészülést.

– Mennyire volt kényszerhelyzet, hogy kihagyták? Tulajdonképpen ki is kellett hagyniuk, hiszen a magyar bajnokság színhelyének szánt sátorban komoly gondok adódtak a pályával. Így idén az ob-t sem tudták megrendezni.
– A felkészülési programokat hamarabb megkaptam az edzőktől, mint hogy kiderült volna, a sátor nem alkalmas a versenyzésre. A szakmai döntések tehát már ezt megelőzően megszülettek.

– Később felröppent a hír, hogy márciusban esetleg mégis bemehetnének a Syma csarnokba, így az országos bajnokságot is megrendezhetnék. Ez napirenden van még?
– Azért ez nem úgy működik, hogy hopp, most találtunk egy időpontot, akkor rendezzük meg a magyar bajnokságot! Ezt meg kell előznie egy versenysorozatnak, ami felkészít az ob-re. Az atléták versenyről versenyre formába lendülnek, és ennek a végkiteljesedése hazai szinten a magyar bajnokság. Megvan a felépítettség, és ha a folyamatot nem lehet végigvinni, akkor annak semmi értelme, hogy kiragadjuk a végpontját, és így rendezzünk egy versenyt a semmiért, a semminek. Egyébként amikor kiderült, hogy nem tudunk versenyeket rendezni, rengetegen megszakították a formába hozó felkészülésüket, visszaálltak az alapozásra, és már a nyárra készülnek. A március már eleve késői időpont lenne a fedett ob-re, mert a szabadtéri Eb nagyon korán lesz, és azt megelőzi a második alapozó ciklus. A történtek után szakmai öngól lenne lebonyolítani a bajnokságot, s tíz versenyzőből hét azt mondaná, hogy nem indul.

– Isztambulban mi a célkitűzés?
– Vérmes reményeink nem lehetnek. Baji Balázstól 60 méter gáton egyéni csúcs körüli teljesítményt várunk, és bízom benne, hogy kétszer futhat. Ha a második körben döntőbe jutáshoz közeli időt érne el, nagyon elégedettek lennénk. A súlylökő Kürthy Lajos a fedett pályás vb-re egyáltalán nem készült rá, ő is a nyárra fókuszál. A télen valójában azért kezdett el versenyezni, hogy új ingerek érjék, fejben kikapcsolódjon. Azt mondta, hogy odaáll, versenyez, és ha kijut a vb-re, akkor megy, de nem zavarja meg a nyári felkészülését. Teljesítette a nevezési szintet, ám értelemszerűen nincs csúcsformában, így csak azt várhatjuk el tőle, hogy hozza ki magából a legtöbbet, amit tud. S ebből egy húsz méter feletti eredmény kijöhet. Lajos szeretne bejutni a döntőbe, azonban ez rettenetesen nehéz feladat, hiszen fedett pályán a fináléba nem tizenketten kerülnek be, mint szabadtéren, hanem csak nyolcan. S a számában nagyon sűrű lesz a mezőny. Női atlétánk nem teljesített szintet, de egy versenyző szint nélkül is nevezhető, és Nasztinak megszavaztuk a bizalmat. 60 méteren junior magyar csúcsot futott, látjuk az elszántságát, az évek óta tartó töretlen fejlődését, és azt mondtuk, próbálja ki magát a felnőtt mezőnyben is, mindenféle elvárás nélkül.

– Fedett pályán a legnagyobb reménységünk Kiss Dániel lehetne, aki két éve szabadtéren, 110 gáton Eb-bronzérmes volt. Betegsége után milyen állapotban van?
– Daninak nagyon komoly problémái voltak és vannak még most is. Ismert, fertőzést kapott, aminek következtében anatómiai elváltozások történtek a lábában. Elképesztő elszántsággal készül, iszonyú mennyiségű rehabilitációt végez, s hiszünk benne, hogy vissza tud jönni. Azzal együtt, hogy ez már nemcsak az elszántságán múlik, hanem az anatómián, az anatómia törvényszerűségein is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.