Bundabotrány: 33 meccs, 46 gyanúsított, több millió eurós kár

A Központi Nyomozó Főügyészségnél a jövő héttől megkezdődik a vádelőkészítő szakasz a nemzetközi bundabotrány magyarországi vonatkozásában.

2013. 02. 22. 12:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fazekas Géza ügyészségi szóvivő összegzésképpen az MTI-nek elmondta, hogy a gyanú szerint 33 hazai és nemzetközi futballmérkőzés eredményét manipulálták, amivel több millió eurós kárt okoztak a nemzetközi fogadóirodáknak, illetve 50-ről 46-ra csökkent a gyanúsítottak száma. Mint mondta, három fiatalkorú esetében megrovást alkalmaztak, illetve egy személynél nem nyert bizonyítást a gyanú. Az érintettek nevét a KNYF nem hozta nyilvánosságra.

Fazekas arról is tájékoztatást adott, hogy az ügyet három fő szálra bontották: az elsőhöz azok a meccsek tartoznak, amelyek közvetlenül érintettek a nemzetközi bundabotrányban, a második a REAC találkozóit, míg a harmadik számos magyarországi mérkőzést foglal magában. Hozzátette, a fő gyanúsítottak mindhárom szálban érintettek.

A szóvivő arról is beszámolt, hogy a fő gyanúsítottak esetében, akik részt vettek a befolyásolni kívánt mérkőzések megjátszásában az internetes fogadóirodáknál, miért módosították csalásról számítógépes csalásra a gyanúsítást: büntetőjogi értelemben csalás esetén élő személyt tévesztenek meg, márpedig világhálós fogadás esetén ez nem valósul meg. „A történeti tényállás ettől nem változott” – szögezte le Fazekas, aki hozzátette, a gazdasági vesztegetést változatlanul fenntartja a KNYF az esetükben. A szóvivő hozzátette, hogy a hétfőn kezdődő vádelőkészítő szakasz nem jelent automatikus vádemelést.

A hazai bundaügyekben korábban 42 ember került gyanúsítottként a nyomozók látókörébe, edző , valamint játékvezető is érintett volt. B. Istvánra korábban börtönt is kiszabtak, nemrégiben pedig megjelent az első magyar bundakönyv is. Bunda gyanúja vetült egyébként a 2006-os magyar–olaszra is, melyet a magyar válogatott 3–1-re megnyert. Várhidi Péter elmondta, nem lepődne meg, ha a gyanú bebizonyosodna.

Az Ekstra Bladet dán lap információja szerint a 2009. szeptember 17-én az Anfield Roadon játszott Liverpool–DVSC-TEVA BL-csoportmérkőzés is a 380 feltételezett meccs egyike, amelyeknek az eredményét a szingapúri központú nemzetközi bűnszervezet manipulálta.

Román lapértesülések szerint két magyar labdarúgó, Sebők Vilmos és Miriuta Vasile is érintett lehetett egy fogadási csalásban még 2002-ben. A két magyar ekkor a német Energie Cottbusban játszott.

Húszéves szabadságvesztés lehet a törvényi maximum Magyarországon azzal szemben, akit jogerősen elítélnek a nemzetközi bundabotránnyal összefüggésben – Borbély Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jogi igazgatója és szóvivője szerint azonban ennyit szinte bizonyosan nem fognak kapni az elkövetők.

 

 

Csupán a jéghegy csúcsát jelenti a nemzetközi labdarúgó-bundabotrány kapcsán folytatott Europol-nyomozásban feltárt bundaügyek száma egy korrupcióellenes szervezet vezetője szerint, aki úgy véli, a felderített nyolcmillió eurós haszonnak a százszorosát tehették zsebre az illegális fogadók az ázsiai piacon a vizsgált időszakban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.