Az előzetes várakozásoknak megfelelően Hajdu János pihentette legerősebb sorát, Tomori Zsuzsanna például egész meccsen nem lépett pályára. Nehezen lendültek bele a lányok: pontatlan támadások, szellős védekezés jellemezte a mérkőzés elejét. Ellenfelünk mindent megtett, hogy ne tudjanak ellépni Szucsánszkiék. A 12. percben sikerült először megszerezni a vezetést és fokozatosan ellépni. Azonban a Bundesliga 2.-ben légióskodó Sally Potockit nem tudtuk tartani, aki csapata tizenegy góljából hetet vállalt.
A második félidőben új játékosokat vetett be a kapitány, akik tovább hizlalták az előnyt. A kapuban Kiss Éva parádézott, nyolcvan százalék körüli hatékonysággal zárta a meccset. Jason Harper tanítványai csak négy gólt tudtak lőni, míg válogatottunk a technikai hibák ellenére húsz góllal zárta a játékrészt.
Érdekesség, hogy Hajdu János az eddigi három mérkőzésen egyszer sem kért időt.
„Komolyan vettük a meccset, megbecsültük az ellenfelet, nagy akarat és lelkesedés jellemzett minket. Mindenkinek próbáltam lehetőséget adni, az első félidő nem sikerült annyira jól, a másodikban Kiss Éva segítségével sikerült nagy előnyt kiharcolnunk. Jason barátomnak sok sikert kívánok, csináljon jó kézilabdát Ausztráliában” – mondta Hajdu János.
„A fő feladatunk ezúttal az volt, hogy a koncentráció megfelelő legyen egy ilyen jellegű mérkőzésre. Mindezt a második félidőben jól megoldottuk, szünetben arról beszéltünk, hogy tizenöt gólnál ne kapjunk többet, amit végül megoldottunk. Tudjuk, hogy hátul kell előrébb lépnünk, és ennek megfelelően tűztük ki ma is a célokat. Három meccs után hat pontunk van, ez a legfontosabb. Több játékost tudtunk ma pihentetni, rájuk nagy szerep hárul a következő meccseken. Megnéztük a német–román meccset is, fizikailag mindkét együttes jó állapotban van, így erre is oda kell figyelnünk” – mondta a magyar kézilabda-válogatott Facebook-oldalának Siti Bea, a válogatott edzője.
Eredmények, 3. forduló:
D csoport (Újvidék):
Magyarország – Ausztrália 39-15 (19-11)
gól: Vincze 6, Soós 6, Triscsuk 5, Bognár-Bódi 4, Cifra 4, Szucsánszki 3/2, Görbicz 3/1, Kovacsicz 3, Szekeres 2, Bulath 2, Szamoránsky 1, illetve Potocki 8/1, Bentwitch 3, Thomas 2, Cook 1, Smiljanic 1