A Wikipédiát természetesen nem tekinthetjük hivatalos forrásnak, de az már a londoni nyári ötkarikás játékok előtt is bebizonyosodott, hogy akik itt a sporttal, és azon belül az olimpiai kvalifikációval foglalkoznak, értik a dolgukat. Nem egy esetben hamarabb rukkoltak ki a kvótások pontos névsorával, mint az adott sportág nemzetközi szövetsége. S most Szocsi előtt is levezették, a visszalépéseket is elkönyvelve, hogyan áll össze szánkóban a férfi egyes negyvenfős mezőnye. A negyvenedik helyre pedig Pulai Imrét tették.
A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanakkor semmiféle értesítést nem kapott a Nemzetközi Szánkószövetségtől. Szabó István, a Magyar Versenyszánkó-szövetség elnöke érdeklődésére pedig a nemzetközi szövetség irodájától csak azt a szűkszavú választ kapta, hogy magyar kvóta nincs. Ezután levélben kért állásfoglalást, amire számunkra ismét kedvezőtlen válasz érkezett, indoklás nélkül.
– A Nemzetközi Szánkó-szövetség ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy Imre nem kapott kvótát, vagyis nem indulhat Szocsiban. Indoklás nincs a levélben, csak arról értesítettek bennünket, hogy a Wikipédián fellelhető olimpiai indulói lista nem hivatalos. A hivatalos listát viszont hiába kértem, nem küldték el. Természetesen továbbra is kíváncsiak vagyunk arra, hogy kik kapták meg a kvótákat, és milyen rangsor alapján döntöttek, így az elkövetkezendő néhány napban mindenképpen megpróbáljuk megszerezni az olimpiai indulók listáját. Ha másképp nem megy, akkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottságon, vagy a szocsi rendezőkön keresztül. Mert egyelőre el sem tudom képzelni, hogy kit tettek be Imre elé – mondta el megkeresésünkre Szabó István.
Pulai Imre kenuban a világbajnokságokon négy aranyérmet szerzett, az 1996-os atlantai olimpián C1 500-on bronzérmes lett, 2000-ben, Sydneyben pedig Novák Ferenccel győzött C2 500-on. 2005 után fokozatosan sportágat váltott, szánkóedzésekbe kezdett, és már a 2006-os torinói, majd a 2010-es vancouveri olimpiát is megcélozta. A világkupaversenyeken azonban nem szerezte meg a részvételhez szükséges minimális pontszámot. Szocsira ez a pontszám összejött, és 46 évesen indulhatott volna a téli olimpián.