– Melyik nagy derbire emlékszik?
– Nem fogja elhinni, csak a 8–3-ra 1976-ból. Arra is csak azért, mert egy barátom eljuttatta nekem ide Belgiumba a másnapi Népsportot, és eltettem magamnak. Tudja, öt gólt rúgtam, és 10-es osztályzatot kaptam a szaklaptól Az ötből egy gólomat tudom felidézni, a másodikat, amikor a felezővonaltól indultam, elhúztam Rab Tibi mellett a labdát, majd a tizenhatosról a jobb sarokba lőttem.
– Milyen volt a Dózsa–Fradi meccsek hangulata?
– Semmihez sem hasonlítható. A Fradi volt a nép csapata, mi a Belügyminisztériumé, a Fradit mindenki imádta, minket mindenkit utált, kivéve a saját szurkolóinkat. Mi voltunk a „fakabátok” A Belügyminisztériumban minden szezon úgy kezdődött, hogy elmondták, az első három hely valamelyikén kell végeznünk, és persze a Fradit lehetőség szerint verjük meg. Elég sokszor sikerült, bajnokságot például zsinórban hetet nyertünk, nekem összesen kilenc bajnoki címem van az Újpesttel – más magyar klubban nem is futballoztam –, plusz három ezüst- és két bronzérmem, mind a tizennégy újpesti szezonomban dobogón álltam!
– Hogyan emlékszik, kaptak külön prémiumot a Fradi legyőzéséért?
– Talán egyszer vagy kétszer Viszont az ifiben egy Fradi-meccs után kaptam az első prémiumomat. Tudja, mi volt? Egy villamosjegy! Úgy hívták, hogy „kalauzi jegy”, csak fel kellett mutatni a kalauznak, és végigmentem vele a 3-assal a Váci úton. Majdnem két órát utaztam az edzésre a Kodály köröndtől. Aztán később átszoktam a 30-as buszra, az gyorsabb volt.
– Hogyan éltek a bajnokcsapat játékosaként? Milyen kocsija volt?
– Először 20 évesen Botár Zoli bácsi, a válogatott orvosa fehér 850-es Fiatját akartam megvenni, akkoriban az volt a menő járgány, de végül kaptam protekciót Csűri István elvtárshoz, a Merkúr vezérigazgatójához, és újonnan vehettem egy 850-es, ikerlámpás Fiatot. Hátul le volt csapva, farmotoros volt, akár még 165 km/h-s sebességet is ki tudtam hozni belőle! Aztán nekimentem vele egy teherautónak, majdnem otthagytam a fogamat
