Fazekas László 92 alkalommal húzta magára a magyar válogatott meggypiros mezét, s 407 bajnoki mérkőzésen 252 gólt szerzett az Újpesti Dózsa színeiben – kevesen előzik meg a legendás „Kapát” a lila-fehér klubikonok sorában, ha egyáltalán megelőzik Azt azonban nem mindenki tudja a 66 éves, idestova évtizedek óta Antwerpen közelében élő sportemberről, hogy kisgyermekként a Fradi toborzóján jelentkezett, de elhajtották a Népligetből
– Nem felelt meg a felvételin? – kérdeztük Fazekastól egy nappal a pénteki Újpest–Ferencváros rangadó előtt.
– Így történt, s utána jelentkeztem Újpesten, mert futballozni kellett, nem volt mese, éjjel-nappal rúgtuk a bőrt a Kodály körönd környékén, ahol laktunk az ötvenes években. Ott megfeleltem, s hamarosan centert játszottam a kölyökben és az ifiben, emlékszem, Zámbó Sanyitól örököltem meg a 9-es mezt.
– A kilencest? Hiszen úgy emlékszünk önre, mint aki 7-es számmal a hátán született, jobbszélsőnek.
– Tévedés, csak akkoriban annyira erős volt a Dózsa támadósora, hogy kizárólag szélső posztra lehetett bekerülni, így lett Zámbó „Tű” Sanyiból balszélső, belőlem meg jobbszélső. Megjegyzem, így sem volt könnyű, egy remek válogatott szélsőt, Kuharszky „Kukacot” kellett kiszorítanom.
– Szembe kerültek a Fradival az ifiben?
– Mi az hogy! Rendre 1500-2000 néző előtt futballoztunk, odaát Szőke Pista, Rátkai Laci, Németh Miki, szóval a kortársaim. Már ezek is hatalmas meccsek voltak.
– Majd aztán a felnőttben! Tizenöt éven át kirobbanthatatlan résztvevője volt a Fradi elleni derbiknek, rettegtek öntől a védők és Géczi kapus
– Meg én is a védőktől. Vépi Peti olyan kemény volt, mint a titán, olykor durva is, provokált, be-beszólogatott, ha kellett, zokszó nélkül felrúgott. Megyesi Pista finomabb eszközökkel dolgozott, őrá úgy emlékszem, mint egy úriemberre a kőkemény bekkek között. De találkoztam én Páncsics Mikivel meg a Báróval is a pályán, sokat csellengtem a center és az összekötő posztján is, Szőke Pistával, a legnagyobb válogatottbeli riválisommal szemben én nem voltam vonalszélső, sokat változtattam a helyemet.
– Melyik nagy derbire emlékszik?
– Nem fogja elhinni, csak a 8–3-ra 1976-ból. Arra is csak azért, mert egy barátom eljuttatta nekem ide Belgiumba a másnapi Népsportot, és eltettem magamnak. Tudja, öt gólt rúgtam, és 10-es osztályzatot kaptam a szaklaptól Az ötből egy gólomat tudom felidézni, a másodikat, amikor a felezővonaltól indultam, elhúztam Rab Tibi mellett a labdát, majd a tizenhatosról a jobb sarokba lőttem.
– Milyen volt a Dózsa–Fradi meccsek hangulata?
– Semmihez sem hasonlítható. A Fradi volt a nép csapata, mi a Belügyminisztériumé, a Fradit mindenki imádta, minket mindenkit utált, kivéve a saját szurkolóinkat. Mi voltunk a „fakabátok” A Belügyminisztériumban minden szezon úgy kezdődött, hogy elmondták, az első három hely valamelyikén kell végeznünk, és persze a Fradit lehetőség szerint verjük meg. Elég sokszor sikerült, bajnokságot például zsinórban hetet nyertünk, nekem összesen kilenc bajnoki címem van az Újpesttel – más magyar klubban nem is futballoztam –, plusz három ezüst- és két bronzérmem, mind a tizennégy újpesti szezonomban dobogón álltam!
– Hogyan emlékszik, kaptak külön prémiumot a Fradi legyőzéséért?
– Talán egyszer vagy kétszer Viszont az ifiben egy Fradi-meccs után kaptam az első prémiumomat. Tudja, mi volt? Egy villamosjegy! Úgy hívták, hogy „kalauzi jegy”, csak fel kellett mutatni a kalauznak, és végigmentem vele a 3-assal a Váci úton. Majdnem két órát utaztam az edzésre a Kodály köröndtől. Aztán később átszoktam a 30-as buszra, az gyorsabb volt.
– Hogyan éltek a bajnokcsapat játékosaként? Milyen kocsija volt?
– Először 20 évesen Botár Zoli bácsi, a válogatott orvosa fehér 850-es Fiatját akartam megvenni, akkoriban az volt a menő járgány, de végül kaptam protekciót Csűri István elvtárshoz, a Merkúr vezérigazgatójához, és újonnan vehettem egy 850-es, ikerlámpás Fiatot. Hátul le volt csapva, farmotoros volt, akár még 165 km/h-s sebességet is ki tudtam hozni belőle! Aztán nekimentem vele egy teherautónak, majdnem otthagytam a fogamat
– Szolgálati lakás?
– A Rózsadombon, a Bimbó úton kaptam, de sajnos nem volt öröklakás. Sokat ért volna a rendszerváltás után.
– Volt egyenruhája is?
– Egyedül nekem nem a csapatból! Az apám maszek volt, nem lehettem rendőr, de nem is bántam.
– Mielőtt elfelejteném: üdvözli a Bálint Laci!
– A Báró? Én is őt, feltétlenül mondja meg neki!
– Tudja, hogy pénteken Újpest–Fradi lesz?
– Nem én. Hol játszanak?
– A Megyeri úton.
– Akkor biztosan mi nyerünk!
