Joó Abigél éppen az olimpiai bajnok Kayla Harrisont döngöli bele a szőnyegbe Abu-Dzabiban a Grand Slam-versenyen, az idén sikert sikerre halmozó Tóth Krisztián is menetel – előbbi végül bronzérmes lesz, utóbbi pedig a dobogó tetejére állhat –, amikor az UTE dzsúdóterme felé baktatunk. A cselgáncs magától értetődően került be az államilag támogatott tizenhat kiemelt sportág közé azután, hogy Londonban Ungvári Miklós ezüst-, Csernoviczki Éva bronzérmes lett; s bő egy éve jelentették be, hogy a magyar dzsúdó 2020-ig 11 milliárd forint állami támogatásban részesül. A legfőbb tételeket említve a Magyar Judo Szövetség sportágfejlesztési programjára, ingatlanfejlesztésre és az élsport támogatására nyíltak meg a kormányzati pénzcsapok.
Versenyzőink közül a „nagyok” folyamatosan szem előtt vannak, a Papp László Sportarénában a budapesti Grand Prix rendezésében még a kukacoskodók sem találhattak kivetnivalót, de mi most a kicsiket lessük meg, a diák a serdülő Budapest-bajnokságot, hogy az alapokról kapjunk képet.
Újpesten a Szusza Ferenc Stadiontól pár lépésnyire fekvő Megyeri úti csarnokba már a bejutás az ajtónál fejleszti a reflexet, a mozgáskoordinációt, akkora a tömeg; a zsivajt már az utcáról halljuk. „Én azt mondom, örüljünk, hogy ilyen sok gyerek van itt, és ennyire népszerű a dzsúdó – jegyzi meg a terem sarkában az első szemlélődő, akibe odabent belebotlunk, történetesen Gergely Gábor, asztaliteniszező világbajnokunk. – Tény, kissé szűkösen vagyunk itt, és akadnak szülők, akiknek ez nem tetszik, de ha messze van a lelátó, akkor meg az a baj, hogy nem látják a gyereküket, tapasztalatból beszélek” – említi Gergely, aki ma már kolléga, az Újpesti Közéleti Televízió szerkesztő-riportere, a pingpongban pedig az utánpótlásban dolgozik.
A teremben négy tatamin nyüstölik egymást a kicsik, ám a gyereksereg java is szinte a küzdőtéren kucorog, mert egyébként lépni sem nagyon lehet. Egy anyuka valahogy a babakocsijával is bepasszírozza magát az előcsarnokba, de látja, hogy innen nincs tovább. „Jobb lesz, ha kimegyünk, és a mózeskosárral jövünk vissza” – békél meg a helyzetével. Rögtönzött közvélemény-kutatásunk során a büfé mellett megtudjuk, hogy a 12 esztendős Benedek és az egy évvel idősebb Anita sem szenved tömegiszonyban, annál inkább izgulnak, amiatt, hogy hamarosan szőnyegre kell állniuk.
Azt már Petrányi Imrétől, a rendező Budapesti Regionális Judo Szövetség elnökétől, egyben az UTE szakosztály-igazgatójától tudjuk meg, hogy a több mint háromszáz indulóval számolva időben szétszabdalták a versenyt, és éppen a csúcsforgalomra estünk be. „Persze más kérdés, hogy nem mindenki olvassa el a versenykiírást, és már korán reggel idehoznak olyan gyerekeket is, akiknek csak délutánra kellene jönniük – tárja szét a kezét irodájában a fővárosi szövetség első embere. – Persze, jobb lenne, ha nagyobb teremben rendezhetnék meg ezt a versenyt, de akkor az ezer forintos nevezési díj helyett sokkal többet kellene kérnünk. A fővárostól mindössze kétmillió forintot kapunk egy évre, a Magyar Judo Szövetségtől pedig csak a tagdíjbefizetésekből folyik be egy ennél kisebb összeg. A Budapest-kupára 15-16 ország versenyzői jönnek hozzánk, itt 1200 indulónk van, nekik kibéreljük két napra a Jégcsarnokot, és csak ez fér bele a költségvetésünkbe. Megjegyzem, a bérleti díj mellett az is pluszkiadás lenne, ha a nyolcszáz négyzetméter szőnyeget el is kellene szállítani valahová, és az sem mindegy, milyen felületre rakjuk le. Itt az UTE-ben úgynevezett rugós tatami van, ami biztonságosabb, mint a beton alap, és a gyerekek esetében erre fokozottan figyelni kell – teszi hozzá Petrányi Imre.
Megtudjuk még tőle, hogy a lila-fehérek cselgáncs szakosztálya 42 millió forintot nyert pályázaton a csarnok felújítására, a munkát idén június 15-éig be kellett volna fejezni, azonban még el sem kezdték. „Teljes bejárati portálfelújítást terveztünk, egy galériát, új lelátórendszert, és huszonnyolcezer fordulón vagyunk túl, de még a mai napig az engedélyeztetéseknél tartunk. Mindenben a Nemzeti Sportközpontok az illetékes, mi nem tehetünk semmit. A Honvéd és a KSI csarnokát már felújították, nekünk egyelőre várnunk kell” – halljuk a rezignált helyzetelemzést.
Petrányi Imre még megjegyzi, a sportágnak az lenne a legjobb, ha megépülne egy dzsúdós központ, ahol versenyeket is rendezhetnének, erre van is ígéret, de jó néhány sportági szakszövetség szeretne magának ilyen centrumot, és jelenleg a lobbizás időszaka zajlik. „Addig mi itt igyekszünk megtenni a tőlünk telhető legtöbbet. Így lett a Budapest-bajnokság nyílt verseny, már jöhetnek a vidéki gyerekek is, és olyan a lebonyolítási rendszerünk, hogy aki elindul, annak legalább két-három meccse legyen. Nagyon szép érmeket készíttettünk, és a dobogósok még emblémázott pólót is kapnak. Ha nagyon rossz rendezők lennénk, nem jönnének ennyien” – summáz Petrányi Imre.
Négyezer kilométerrel odébb az idén már sikert sikerre halmozó Tóth Krisztián a 90 kilogrammban a világranglista második helyére ugrik, és a KSI versenyzője még csak 20 éves, alig hiszük, hogy nem is olyan régen még ő is itt volt a kicsik között. Tényleg úgy tűnik, az alapokkal sincs nagy baj.
