A nap fénypontjaként a tíz évvel ezelőtti vb-döntős, a kínai Wang Yue elleni partiját elemezte az augusztusi sakkolimpiáról. Ennek apropóján betekintést nyerhettünk a magas szintű sakkozás rejtelmeibe. A játszma hátteréről Lékó a következőket árulta el:
„Kramnyik szekundánsaként az Anand elleni döntőre készülve elemeztük aprólékosan a változatot, én már akkor mondtam Kramnyiknak, fölöslegesen, mert Anand úgyis d4-gyel fog nyitni. Nem hitte el, két hónap múlva átadtunk neki egy hatvanoldalas dossziét, de persze nekem volt igazam. Évekig rá se néztem a nyitásra, annyira telítődtem vele, később aztán néhányszor megjátszottam.”
Először is azzal szembesültek a fiatalok, hogy egy tulajdonképpen alapállásban (az orosz védelem Hc3-as csereváltozatában) milyen távolabbi következményekkel jár, ha világos a 11. lépésben a3-at, b3-at vagy Kb1-et húz. Lékó elemében volt, mindenről eszébe jutott valami, a szédítő időutazáson évszámok, ellenfelek, lépések röpködtek gyors egymásutánban gyakran tízéves távlatból, a legapróbb részletekre kitérve. Hogy Gasimov ellen miért ment el tíz perce arra, hogy elhessegesse a rémálmait, hogy miért éppen a 14. lépés után ment ki a mosdóba, s ott milyen gondolatai támadtak, előző nap mit ivott, mit evett, kivel beszélgetett, ezt a varit iksz játszotta meg, ipszilon azzal a hibával vesztette el – és így tovább.
S persze Kaszparov újfent említést nyert, a korábbi világbajnok eme játszmát a helyszínen személyesen követte, s utána gratulált Lékónak: ez az, újra a régi, aki tökéletesen felépített játszmában az ellenfél apró megingását szép taktikai manőverrel használja ki.
S hogy Lékó valóban a régi-e? Egy hónapja Moszkvában a Petroszjan-emlékversenyt két mínusszal zárta, rendkívül pechesen. A laikusnak úgy tűnt, mintha a nagymester tőle szokatlanul sokkal rámenősebben sakkozott volna. Amikor ezzel szembesítettem, sejtelmesen, mégis találóan így reagált: „Semmi sem tart az idők végezetéig.”
