A nyolc találkozásból több egészen traumatikusra sikeredett a mieink számára, méghozzá változatos okokból. Első alkalommal, mindjárt az 1994-es rajton testben, lélekben törődött magyar csapat állt oda a berlini bronzmeccsre, hisz egy nappal korábban, a dánok ellen példátlan csalás áldozata lett a társaság a dánok elleni elődöntőben. A két román bírót két évre el is tiltották, de ez a mieinket nem vigasztalta, 24-19-re alulmaradtak a norvégokkal szemben. Akiknek akkor még ifjú és fokozott igazságérzettel megvert, megáldott szövetségi kapitánya, Marit Breivik az eredményhirdetéskor bronzérmét látványosan a mi mesterünk, Laurencz László nyakába akasztotta. Aztán persze visszavette, ráadásul minimum ezüstöt érdemeltünk volna.
Másodjára, 1998-ban, Hollandiában nem legyőztek, hanem valósággal elütöttek minket a norvégok. 28-14-gyel száguldottak át csapatunkon a hertogenboschi elődöntőben, más kérdés, hogy az tetszhalott állapotából magához tért, és a harmadik helyért legyűrte Ausztriát.
Harmadjára, 2002-ben, a dániai Farumban igazi rangadót vívtunk végre, de a 24-23 azt is megmutatta, hogy bizonyos szempontból keservesebb egy góllal kikapni, mint tizeneggyel. (Akkor még nem sejtettük, hogy egyszer 21-gyel is kikapunk, erről hamarosan.)
Negyedjére, a 2004-es elődöntőben, ráadásul hazai pályán azt hittük, ránk omlik a Budapest Sportaréna. 44-29 volt oda, és többek között azon is sopánkodtunk, hogy lám, eggyel többet lőttünk, mint a norvégok \'98-ban, amikor 28-154-re gyalultak le minket. Ekkor éreztük másodszor azt a sebességbeli különbséget, ami nem is fejezhető ki semmiféle Trabant, Mercedes hasonlattal, mert a két jármű jellege is összevethetetlennek tűnt.
Ehhez képest ötödjére, két évre rá, 2006-ban Göteborgban megúsztuk 34-31-gyel. Figyelem, Eb-randevún ekkor dirigálta eddig egyetlen egyszer Németh András a magyar válogatottat a norvég rivális ellen, amelynek kapuját már Katrine Lunde védte, a mezőnyben pedig feltűnt a most is csatasorban álló Breivang és Riegelhuth is.
Hatodjára, 2008-ban a festői Ohridban, a macedóniai középdöntőben különösebben fenn sem akadtunk a 34-20-as verésen, pedig árulkodó, hogy a mieink közül Pastrovics kapust választották a meccs legjobbjának. Odaátról természetesen kollégáját, Lundét.
