Azzal, hogy a lengyelek 29–26-ra legyűrték és kiejtették az oroszokat, a magyar–orosz meccs 29–29-es döntetlenjével együtt vesztett pontunk is elillant, hisz lányaink a lengyelek feletti 29–23-at viszik magukkal a középdöntőbe. A spanyolok elleni esetleges siker így négy pontot, azaz tökéletes debreceni rajtpozíciót eredményezett volna, ám ismerjük el: csapatunk összetétele, eddigi produkciója alapján ez az álom kategóriája lett volna. Bár az elérhető álomé, mert az ibériaiak elleni rangadó mindvégig ide-oda billegett, majd dőlt el a végén 27–26-ra az ellenfél javára.
Igazat kell adnunk Németh András szövetségi kapitánynak, aki úgy értékelt: „Hajszálon múlott, nüansz döntött, sajnos nem a javunkra. Több volt ebben a meccsben, de a végjátékunk nagyon butára sikeredett. Pedig nem kellett volna egyebet tennünk, mint egy emberelőnyös szituációt rendesen végigvinni. Ehelyett túl sok volt a barkácsolás, ami megengedhetetlen.” Ugyanakkor tegyük hozzá, 21–18-as vezetésünk után az ellenfél védekezésváltására nem tudtak a mieink reagálni, ami persze nem csupán szándék, hanem képesség kérdése is, és 26–26-nál Herr Orsolya két bravúrja mentett meg minket – sajnos csak átmenetileg. Sőt azt se feledjük, a vasárnapi bemutatkozáskor egy ideig úgy tűnt, az oroszok akár tönkre is verhetnek bennünket, aztán egyrészt döntetlenre mentettük a partit, másrészt a lengyelek jóvoltából annak a jelentősége is elenyészett. Úgyhogy a debreceni középdöntőbe vitt két pont nem tragédia, hanem realitás, még akkor is, ha érdeklődésemre Németh András joggal szögezte le: előzetesen nem érte volna be ennyivel, ő néggyel számolt.
Most viszont itt az ideje, hogy mi is elvégezzük a további lehetőségeket illető kalkulációt. Először rögzítsük a kiindulási állapotot: Norvégia és Spanyolország 4, Magyarország 2, Dánia és Románia 1, Lengyelország 0 ponttal folytatja. Együttesünk sorrendben szombaton a románokkal, hétfőn a dánokkal, szerdán a norvégokkal találkozik. Három győzelem – ez nem szakmai, hanem matematikai esélylatolgatás – esetén szinte biztos az elődöntős pozíció, ami csak extrém esetben (spanyol, magyar, norvég körbeverés, csupa egygólos különbséggel) – hiúsulhatna meg. Két siker valószínűleg elég a debreceni hatos 3. helyéhez, azaz összesítésben az 5-6. pozícióért rendezendő keresztbe játszáshoz, egyetlen nyerés a puszta számok alapján kevés. Persze döntetlenek, tőlünk független, nem várt eredmények árnyalhatják mindezt, de egyelőre tanácsos saját csapatunkra, annak is az első találkozójára koncentrálni.
Csapatunk a nyár és az ősz folyamán a románokkal két tesztmeccset is vívott: augusztusban Kecskeméten 33–23-as, októberben Debrecenben 28–22-es magyar siker született, ezeket is idézve mondta Németh András: „Igaz, ezen a két mérkőzésen nem volt ott a románok legjobbja, de nyilvánvalóan most is csak a győzelemre tudok gondolni. Remélem, tanulunk a hibákból, és akkor a szoros meccseken mi fogunk nyerni.” Ebben a szellemben jegyezte meg Tomori Zsuzsanna is: „Nagyon jó spanyol csapattal szemben végig jól tartottuk magunkat, de tanulnunk kell az utolsó tíz percből. Ha megtesszük, ez a fiatal csapat már a középdöntőben is sikeres lehet.” Kovacsics Anikó mélyen egyetért: „A spanyolok elleni meccsből szerintem lehet erőt meríteni, mert jó csapat ellen jól játszottunk, a küzdőszellemünkkel semmi probléma nem akadt. Megyünk tovább, nem siránkozunk, hanem előre nézünk.”
Most még épp csak szombatig, és ha a románok elleni két pont zsebben lesz, akkor érdemes feltenni a következő két kérdést: miként lehetne hétfőn felülmúlni a dánokat? És az mire lehet elég?
