Olimpiai bajnok két év élsport után – Első aranyunk nyomában

Hajós Alfréd aranyérme nem is aranyból volt, a polihisztor érdemeit azonban ez nem csorbítja.

Hajós Alfréd Guttmann Arnold néven 1878-ban született Budapesten egy szegény sorsú zsidó családban. Műegyetemi építésztanulmányai után szakmájában helyezkedett el, Lechner Ödön keze alatt is dolgozott. 1907-ben nyitott saját irodát, ahol szecessziós, majd eklektikus stílusban alkotott. Övé egyebek között a debreceni Aranybika szálló, a reformátusok zsinati központja Budapesten, a pozsonyi Leányiskola, a lőcsei gimnázium és megannyi honi városi sporttelep, valamint uszoda. Ha ma „csak” ennyit érne el egy fiatal, amiatt sem kéne szégyenkeznie, de első igazi sportoló világsztárunkra nem főállása miatt vagyunk büszkék.

Hajós 16 éves korában, 1894-ben a Magyar Úszó Egyesülethez csatlakozott, hogy kipróbálja magát. Egy évvel ezt követően a nem hivatalos Eb-n 100 méter gyorson diadalmaskodott, két évvel később pedig már Athénban tűnt fel az olimpia indulói között, ahol az egyes jelentések szerint alig 13 fokos tengervízben 82 másodperc 2 tizedmásodperc alatt teljesítette a 100 métert a tengerből indulva – a mai medencés világcsúcs 47 másodpercen belül van –, majd 18 perc 22 másodperc 1 tized alatt az 1200 méteres, hajóról beugrós, partra kiúszós versenyt is megnyerte.

A sportember azonban nem érte be ennyivel. Atletizált, tornázott, és a labdarúgást is – az akkori szinthez képest – kiemelkedő színvonalon művelte. Utóbbi sportágban részese volt az első nyilvános magyar labdarúgó-mérkőzésnek, a BTC balösszekötője volt. Ebben a csapatban 1901-ben és 1902-ben is magyar bajnoki címet szerzett. 1902-ben a válogatottságot is „behúzta”, igaz az 5-0-s vereség Ausztriától biztosan nem tartozik a család legkedvesebb emlékei közé. Hanem aztán még csak huszonnyolc éves volt, amikor a futballválogatott – ma így mondanánk – szövetségi kapitánya lett, két mérkőzésen ült a kispadon, ez alatt egy 4-4-es döntetlent ért el Prágában Csehország ellen, majd 3-1-re verte Ausztriát a Millenárison, ott, ahol később maga tervezett építészként új sportlétesítményt. Sportolóként 1904-ben, huszonhat évesen visszavonult.

A labdarúgáshoz több szálon is kötődött az olimpiai bajnok úszó, tekintélye, gyakorlata és szabályismerete eredményeként már játékoskorában bíró volt, 1897 és 1907 között alapozta meg, hogy az MLSZ FIFA-játékvezetővé jelölje.

A közmegbecsülésnek örvendő sportember 1924-ben a nyári játékok mentén a „szellemi olimpián” egy budapesti stadiontervvel első díjat is nyert. Számos elismerés mellett Ybl-díjat csak 2010-ben, A Magyar Úszósport Halhatatlanja címet csak 2013-ban, halála után 58 évvel ítélték oda neki. Halála első évfordulóján kiadták emlékiratait Így lettem olimpiai bajnok címmel.

Visszatérve az első athéni olimpiára: csak Hajós nyert aranyat a magyar küldöttség tagjai közül, de nem sok híja volt, hogy másé legyen a történelmi dicsőség. Dáni Nándor ugyanis majdnem megnyerte a 800 méter síkfutást – Dáni is polihisztor volt, a többszörös magyar csúcstartó evezősként, kerékpár- és korcsolyaversenyzőként is elismert volt, két országos csúcsát csak kilenc, illetve tizennégy évvel később tudták megdönteni. De ez már egy másik történet. Ahogy Tapavicza Momcsilló is megér néhány sort majd egy másik alkalommal, a szerb nemzetiségű, de magyar színekben versenyző úriember birkózásban, súlyemelésben és teniszben is világszínvonalon teljesített a századforduló körül, érmet is nyert az athéni játékokon.

Ám Hajós Alfrédé az első arany – illetve ezüst. De arany. Úszónagyhatalmi státusunk 119 éve szinte folyamatos.