– Hogy van a válla?
– Köszönöm a kérdést, sokkal jobban, már elkezdtem az edzéseket. Nagyon komoly segítséget jelentett, hogy a balul sikerült októberi világbajnokság után két hónapot pihenhettem, és a családommal lehettem.
– Nem is hiányzott a terem?
– Nem, ez a nyugodt pihenőidő most nagyon sokat számított. Még Glasgow-ban leültem a szövetség elnökével, illetve főtitkárával, megbeszéltük, hogy tizenöt év folyamatos versenyzés és versenyre készülés után most kifújhatom magam, hiszen nem jutottam ki Rióba. És persze a sérülésnek is rendbe kellett jönnie.
– A váll- és a rotátorköpeny-sérülés egy tornász esetében akár a pályafutás végét is jelentheti. Mi történt pontosan?
– 2014 végén kezdődtek a problémák. A kulcscsontom egyszerűen elhasználódott. Gyógyszeres kezelést kaptam, de nem használt sokáig. 2015 márciusára már nem lehetett tovább halogatni a műtétet, megoperáltak. Aztán elkezdtem a rehabilitációt, tréningeztem az őszi szezonra, az országos bajnokságra. Egyre jobb formába lendültem, amikor augusztusban egy idegbecsípődés következtében gyakorlatilag lebénult a vállam. A rotátorköpenynél lévő izmok felmondták a szolgálatot, a karomat alig tudtam felemelni. Aztán két hét elteltével javulni kezdett a helyzet, de amikor felkapaszkodtam a lóra, nem tudtam minden elemet megfelelően végigcsinálni. Ezért hagytam ki az országos bajnokságot. A vb-re viszont készültem folyamatosan.
– Miként Glasgow után elárulta, a londoni olimpiát úgy nyerte meg, hogy a győztes gyakorlatot kétszázszor teljesítette hiba nélkül. A vébé előtt ez négyszer sikerült, mégis nekivágott. Nem lett volna bölcsebb, ha jobban kommunikálják a sérülését, és ezáltal a közvélemény elvárását is a reális szintre csökkentik Rio előtt?
– Meg kellett próbálnom teljesíteni a gyakorlatot. Képtelen lettem volna arra, hogy a sérülésre hivatkozva lemondjam a vébét és ezzel együtt a riói kijutás lehetőségét is.
– Ilyen állapotban Glasgow előtt mennyi esélyt látott a kijutásra, ötven százalékot?
– Hát, elég rizikósnak tűnt a dolog, az biztos. Nehezen mozogtam, sokat kellett korrigálnom a selejtezőben a vállam miatt, és így végül nem lett meg a döntő, sem a riói kvóta.
– A mostani kudarc jobban megviselte, mint a 2007-es? Stuttgartban a sokszor elátkozott kvalifikációs rendszer miatt hiába nyert vb-ezüstöt, az nem ért olimpiai repjegyet.
– Az azért sokkal rosszabb érzés volt. Most felkészültem rá lelkileg, hogy nem a legjobb állapotban fogok versenyezni. Viszont huszonkét évesen úgy lemaradni a pekingi játékokról, hogy a második legjobb voltál a világon, azt az érzést nem kívánom senkinek.
– Edzője, Kovács István realistán nézte az olimpiai esélyeket, vagy zokszó nélkül végezte önnel a felkészülést?
– Kokó bában is voltak azért kételyek, de amikor edzésen egyre jobban ment a gyakorlat, akkor egy rövid időre ő is elhitte, hogy sikerrel járhatunk. A verseny után azért elmondta nekem, hogy mennyire szenvedett a felkészülés alatt annak láttán, hogy hiába igyekszem, nem tudom a legjobbat nyújtani. Leginkább attól tartott, hogyan bírom majd a selejtező és a döntő közötti egy hetet fizikailag ebben az állapotban. Mindentől függetlenül végig mellettem állt, és folyvást biztatott.
– Igazán nyugodt év vár önre. Indul egyáltalán valamilyen versenyen?
– Most egyelőre azon dolgozom, hogy visszaépítsem az izomzatomat.
– Hány kiló ment le?
– Öt kiló jött föl – csak sajnos nem izomból. Úgyhogy lesz munka bőven: tréningezem, és majd meglátjuk, hogy mennek a dolgok. Elképzelhető, hogy év végén már kipróbálom magam élesben is egy világkupaversenyen. A középtávoli cél a jövő évi vébé.
– Távolabb már nem tekint? A világbajnokság után hirtelen felindulásból azt nyilatkozta: „így akkor lehet, hogy csak egyszeres olimpiai bajnok leszek, nem kétszeres”.
– Nem tudom, hol írták ezt, de én soha nem mondanék olyat, hogy nem akarok még egyszer olimpiát nyerni. Glasgow után legfeljebb az vált biztossá, hogy Rióban nem lehetek kétszeres győztes.
– Szóval akkor Tokióra halasztja a duplázást?
– Azon dolgozom, hogy eljussak oda, és ha már ott vagyok, a legjobbat hozzam ki magamból.
