A félvér irányító sorra dönti a csúcsokat a hárompontosaival, a népszerűségi indexe az eget verdesi. Két gyereket nevel, sztárallűrök nélkül teszi a dolgát, talán csak a fogvédő állandó rágcsálása róható fel neki, de ez legyen a legnagyobb baj vele. Curry tisztes családapa, egy keresztény gyülekezet tagja, nincsenek balhéi, nem él kicsapongó életet, mint egykor Dennis Rodman. A tömeg imádja: amikor itteni idő szerint hétfőn késő este a folyamatosan rontott távoli kísérletek után egyszer csak bekígyózik a hústornyok között és pincérdobással talál a gyűrűbe, amikor jobbra néz és balra passzol, amikor a levegőben úszva lop labdát, és odavarázsolja a center kezébe a labdát eksztázisban tombol a közönség. Pedig az első 19 percben öt kísérletéből csak egy megy be, de aztán nekilendül, zsinórban szór három triplát. Curry 28. születésnapján a New Orleans két negyedig tartja magát, utána egy laza 30–7-es rohammal letudja a meccset a Warriors és az ünnepelt is.
A negyedik negyedre már nem jön ki, a kispadon ücsörögve, törülközőbe burkolózva egykedvűen bámulja a többieket. A vége 125–107, menet közben volt 29 pontos is a különbség. Curry előbb a pályán, majd az öltözőben ad interjút. A tengerentúlon beterelik az újságírókat az öltözőbe, akik türelmesen kivárják az összes lezuhanyzott, átöltözött játékost. Az ünnepelt előbb felvágja a születésnapi tortát, aztán elárulja, alig várja, hogy hazamenjen és filmet nézzen a családjával, a saját teljesítményétől pedig nem volt elájulva. A hárompontosok közepesen mentek, nyilatkozza, aztán felmondja a kötelezőt:
„A kosárlabdát missziónak tekintem. Mindennap azért dolgozom, hogy fejlődjek, és tudom, hogy tudok még fejlődni. A csapat mindig fontosabb, mint az én egyéni teljesítményem, örülök, hogy a New Orleans ellen helyenként jól játszottunk”
