Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság, az NBA a szakma csúcsa. Az előző szezonban a kaliforniai Golden State Warriors győzött, amelynek a lendülete azóta is tart, már 49 mérkőzés óta veretlen hazai pályán, a bajnokság legértékesebb játékosnak (MVP) járó díjat a Warriors irányítója, Stephen Curry nyerte el.
A hivatalosan San Franciscótól néhány kilométerre, Oaklandben bejegyzett csapat a Bay Area szeme fénye. Hiába létezik Kaliforniában négy NBA-csapat (Los Angeles Lakers, Los Angeles Clippers, Sacramento Kings, Golden State Warriors), a Szilícium-völgyben a többség egyértelműen a Warriorst szereti. Egyelőre a húszezres oaklandi Oracle Arenába özönlenek a drukkerek, ám ez átmeneti állapot, már megvan az új csarnok helye, a világ technológiai fővárosa, San Francisco „fogadja be” a kosarasokat, 2019-ben lesz készen az új otthon. A baseballcsapat stadionja mellé költöznek Curryék, és erőteljes ellenszélben kellett kampányolni a tervek mellett.
A pénzügyi lobbi felhőkarcolókat akart oda, végül a kosárlobbi, a csapat vonzereje győzte meg a döntéshozókat, ezért költözik három év múlva San Franciscóba a Warriors. A nézőket nem zavarja a távolság: tömegközlekedéssel bő fél óra Oakland San Franciscóból, autóval még ennyi sem. Minden fanatikus kék-sárgába öltözik, Curry és a 30-as számú póló alapértelmezett szurkolói kellék. Az aréna felé vezető kacskaringós utat ellepik a feketeárusok, sapka, dressz, zászló nyomott áron kapható, amíg arra nem jár egy rendőr. A hotdog-barbecue a helyi tökmag-szotyi kombináció. A meccs maga a show: az amerikai himnusz dallama egy szál gitáron csendül fel, az egyik időkérésnél San José-i mexikói tánccsoport ropja, minigolfversenyt is láthat a közönség, a hangulatfelelős szóra bírja az 1989 óta bérletes szurkolót, és van nem is annyira bújtatott reklám a hawaii utazást népszerűsítve. A nézők boldogan sodródnak az eseményekkel, imádják a fiúkat.
A csapat szexepilje az egység, hangozzék bármilyen közhelyesen is. Egy kiemelkedő zseni, ő Stephen Curry, két-három klasszis és több szorgalmas iparos pattogtatja a labdát a Warriorsban. Széles a taktikai repertoár, a látványos hárompontosokat nem egy-két ember szolgáltatja, a centertől az irányítóig mindenki vállalkozik távolról, a közönség pedig megőrül a triplákért. A rajongás legfőbb tárgya azonban a zsenialitás, leginkább Curry.
A félvér irányító sorra dönti a csúcsokat a hárompontosaival, a népszerűségi indexe az eget verdesi. Két gyereket nevel, sztárallűrök nélkül teszi a dolgát, talán csak a fogvédő állandó rágcsálása róható fel neki, de ez legyen a legnagyobb baj vele. Curry tisztes családapa, egy keresztény gyülekezet tagja, nincsenek balhéi, nem él kicsapongó életet, mint egykor Dennis Rodman. A tömeg imádja: amikor itteni idő szerint hétfőn késő este a folyamatosan rontott távoli kísérletek után egyszer csak bekígyózik a hústornyok között és pincérdobással talál a gyűrűbe, amikor jobbra néz és balra passzol, amikor a levegőben úszva lop labdát, és odavarázsolja a center kezébe a labdát eksztázisban tombol a közönség. Pedig az első 19 percben öt kísérletéből csak egy megy be, de aztán nekilendül, zsinórban szór három triplát. Curry 28. születésnapján a New Orleans két negyedig tartja magát, utána egy laza 30–7-es rohammal letudja a meccset a Warriors és az ünnepelt is.
A negyedik negyedre már nem jön ki, a kispadon ücsörögve, törülközőbe burkolózva egykedvűen bámulja a többieket. A vége 125–107, menet közben volt 29 pontos is a különbség. Curry előbb a pályán, majd az öltözőben ad interjút. A tengerentúlon beterelik az újságírókat az öltözőbe, akik türelmesen kivárják az összes lezuhanyzott, átöltözött játékost. Az ünnepelt előbb felvágja a születésnapi tortát, aztán elárulja, alig várja, hogy hazamenjen és filmet nézzen a családjával, a saját teljesítményétől pedig nem volt elájulva. A hárompontosok közepesen mentek, nyilatkozza, aztán felmondja a kötelezőt:
„A kosárlabdát missziónak tekintem. Mindennap azért dolgozom, hogy fejlődjek, és tudom, hogy tudok még fejlődni. A csapat mindig fontosabb, mint az én egyéni teljesítményem, örülök, hogy a New Orleans ellen helyenként jól játszottunk”
– értékel a főszereplő, majd leteszi a tortát és elviharzik. Egy órával a meccs után kis srácok sóvárognak az aréna előtt, hogy csak egy pillanatra láthassák a szupersztárt. Könnyen lehet, hogy Stephen Curry akkor már rég úton van hazafelé, vagy már filmet néz családi körben.
