Úszás: mi marad a tíz Eb-aranyból Rióra?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem uralták még így Európát a magyar úszók, mint most, de arccal előre: Eb-eredményünket átszámítottuk olimpiai esélyekre.

2016. 05. 23. 12:00

100 m hát: döntősünk volt az Eb-n, Balog Gábor 5. lett, időeredménye (54,35) olimpiai szinten legfeljebb középdöntőre lehet elég.

200 m hát: döntősünk volt az Eb-n, Balog Gábor 4. lett, gyengébb idővel, mint az országos bajnokságon. Egyik eredménye sem lenne most elég olimpiai döntőre.

100 m pillangó: a számot Cseh László nyerte az Eb-n. Győztes ideje (50,86) éppen egy másodperccel rosszabb Michael Phelps világcsúcsánál. A magyar vezeti is a világranglistát, mivel Phelps egyelőre rejtőzködik. Túl sokan már nem bukkanhatnak elő a sötétből ebben a számban (Phelpsen kívül még Chad le Clos lehet veszélyes). Mivel az MNO-nak adott interjújában konkrétan utalt rá, hogy eldobja a 200 vegyest a pillangószámokért, bizonyosra vehetjük, hogy Cseh ott lesz a szám döntőjében Rióban, és így érmet is szerezhet. Demoralizáló volt látni, ahogy a szám elődöntőjében a „szomszédja” megijesztette a rajtnál, ami miatt beragadt, mégis a legjobb idővel lett döntős

200 m pillangó: a számot Cseh László simán nyerte az Eb-n. Michael Phelps és Chad le Clos a hosszabbik pillangótávon is osztozhatnak Lacival a dobogós helyeken, azonban Cseh Laci ebben a számban nem titkolja: olimpiai bajnok akar lenni, akár Phelpsékkel a mezőnyben is. Kiindulva abból, hogy Cseh kazanyi vb-elsősége idején Phelps egy amerikai edzőversenyen jelentősen jobb időt teljesített a mi fiunknál, azért nem írnánk be tutira.

200 m vegyes: Ebben a számban a riói kvótás Verrasztón múlik minden, Cseh László bedobja a rövidebbik vegyest is (mármint ezt) a pillangósiker(ek) érdekében.

400 m vegyes: a számot Verrasztó Dávid simán nyerte az Eb-n (4.13:15), de két japán, Hagino Koszuke (4.08:85) és Szeto Daija (4.10:53) sokkal jobb időt tud nála. Az érem kinézhet neki, igaz, Ryan Lochte szándékairól még hetekig csak találgathatunk.

4x100 m gyors váltó: döntőztünk, 5. helyen végeztünk úgy, hogy Ausztrália, Dél-Afrika és az USA sem volt ott a mezőnyben. Meglepetés lenne, ha döntőbe jutnánk az olimpián.

4x200 m gyors váltó: döntőztünk, 7. helyen végeztünk. A helyzet hasonló vagy még rosszabb, mint a rövidebb váltó esetében.

4x100 m vegyes váltó: döntőztünk, bronzérmes lett a kvartett – Gyurta Dániel nélkül. Kiegészülve olimpiai bajnokunkkal azért ebből lehet egy döntő. Érem aligha, nincs világklasszis hát- és gyorsúszónk 100-on.

50 m gyors: –

100 m gyors: döntősünk volt az Eb-n, Verrasztó Evelyn a 8. lett. Lukas számnak tűnik olimpiai szinten, Verrasztó ideje legalább két másodperccel rosszabb, mint ami egy fináléhoz kéne.

200 m gyors: döntőseink voltak az Eb-n, Verrasztó Evelyn az 5., Késely Ajna a 6. lett. Időeredményük messze van a világ legjobbjaiétól, ha ebbe a kategóriába vesszük az ausztrál, amerikai és kínai hadakat, akik tolonganak a magyarok előtt a ranglistán.

400 m gyors: a számot Kapás Boglárka váratlanul simán nyerte az Eb-n, és az a nagy helyzet, hogy az idén csak a szám amerikai olimpiai bajnoka, Katie Ledecky tudott nála jobbat, igaz, sokkal. Az UTE 23 éves versenyzőjének pedig még csak nem is a fő száma a legrövidebb középtávú szám. A döntő ezzel a formával teljesen biztos, de az érem sem irreális.

800 m gyors: Kapás Boglárka simán nyerte az Eb-t fő számában. Az aranyat ebben a számban is előre Katie Ledecky nyakába lehet akasztani, más dimenzióban úszik, mint a mezőny. Bogi dobogóesélyes vetélytársai: Jessica Ashwood (ausztrál) és Brittany MacLean (kanadai), utóbbival századra azonos idő a legjobbja, mindketten a közelmúltban úszták, közel egyidősek is. Szerintünk meglesz az az olimpiai dobogó, főleg, hogy nem fogja fárasztani az olimpián „holmi 1500 méter gyors” – nincs az olimpia programján.

100 m mell: –

200 m mell: –

100 m hát: döntősünk volt, Hosszú Katinka ezüstérmet szerzett Mie Nielsen mögött. Nagyon úgy fest, hogy első számú úszónk a hát- és a vegyes számokat tartja meg Rióra, de ezt még van ideje eldönteni, noha Hargitay András már sürgetné a döntést. Katinkán kívül ketten, a dán Nielsen és az ausztrál Emily Seebohm tudnak 59 másodpercen belüli időt úszni. Ha megtartja a számot, és nem tartalékol, felúszhat a dobogóra, az aranyéremnek azért nem favoritja.

200 m hát: a számot Hosszú Katinka nyerte az Eb-n, és nagyon üldözi Egerszegi Krisztina „ezeréves” Európa-csúcsát (2.06:62), aminek megdöntésére a riói dobogóhoz szüksége lesz. Aranyéremre nem túl esélyes, jönnek a rejtőzködő oroszok és a világranglistát vezető ausztrál Belinda Hocking is.

100 m pillangó: döntősünk volt, Szilágyi Liliána 4. lett. A dobogóról két századdal maradt le, de szakértők szerint az olimpiáig akár egy másodpercet is simán javíthat, elérve az ezüstérmes dán Ottesen szintjét. Nincs tőle messze a riói dobogó, és bizonyára sok örömet találunk még benne, ha rögzítjük, az Eb-döntő második legifjabb versenyzője volt. A szám aranyvárományosa a svéd Sarah Sjöström.

200 m pillangó: döntőseink voltak, Szilágyi Liliána ezüstérmet szerzett (teljesen elrontotta a benyúlást), Jakabos Zsuzsanna negyedik lett. Sós Csaba, az úszószövetség szakmai alelnöke szerint akár két másodperc is lehet még „tarcsiban” Lilu úszásában, ez pedig szintén dobogó közelébe repítheti a sűrű kínai, német, ausztrál „erdőben”.

200 m vegyes: Hosszú Katinka simán nyerte, Verrasztó Evelyn 5. lett az Eb-n. Ebben a számban Hosszúnak aranyat kell szereznie, nemcsak 2 perc 9, de 2 perc 8 másodpercen belüli időt is csak ő tudott a földön az idén. A szám világ- és Európa-bajnoka, világcsúcstartója. Nincs kérdés, egyértelmű aranyesély. Verrasztó Evelyn viszont nem döntőesélyes, amerre ő tart, már sűrűsödik a mezőny.

400 m vegyes: Hosszú Katinka simán nyerte, Jakabos Zsuzsanna bronzérmet szerzett. Akár mindketten döntősök lehetnek az olimpián, de Hosszú magának előírta az aranyat a hosszabbik vegyesen is. Titkos célja talán a világrekord lehet még, amitől szűk másfél másodpercre van. Ez 400 méteren talán nem annyira sok – neki.

4x100 m gyors váltó: –

4x200 m gyors váltó: a magyar kvartett aranyérmet szerzett nem kis meglepetésre Jakabos, Verrasztó, Kapás, Hosszú összetételben. Komoly esélyük volna döntőbe kerülni, ehhez az is kéne, hogy Hosszú Katinka vállalja a váltót. Az amerikaiak és a kínaiak tavalyi vb-döntős idejétől persze messze vagyunk.

4x100 m vegyes váltó: –

Sós Csaba a múlt héten többször nyomatékosította, és a Digi Sport hétfő reggeli adásában is megerősítette, hogy az úszás egy aránylag kiszámítható sportág, ezért van értelme már most számolgatni, a mezőny július eleji véglegesülése előtt is. Egyértelmű aranyesélyünk kettő van: Hosszú Katinka 200 és 400 m vegyesen kiegészítheti éremgyűjteményét a még hiányzó olimpiai arannyal, rögtön kettővel is, ám Gyurta Dánielnek 200 m mellen és Cseh Lászlónak 200 – és 100 – m pillangón rezeg a léc az olimpiai elsőséget illetően (Sós Csaba szerint Gyurtának ki kell hogy jöjjön a lépés, Cseh pedig akár Phelpset is meglepheti). Verrasztó Dávid ígéretesen úszott 400 m vegyesen, és érmes lehet – ennek színe Lochte-ék számválasztásától is függ –, és ha Szilágyi Liliána rendbe rakja a fordulóit és a finisét, szintén érmet akaszthatnak a nyakába. Négyszeres londoni Európa-bajnokunk, Kapás Boglárka rosszkor van rossz helyen, hisz toronymagasan veri Európát 400 és 800 m gyorson, de amerikai vetélytársa fényévekkel előzi. Akár két érmet is nyerhet, de egyet nagyot valószínű, hogy fog is. Sós Csaba három számítható medencés arannyal kalkulál tehát (kettővel Hosszútól, eggyel Gyurtától), a mi számításaink viszont szerényebbek ennél: a két Hosszú Katinka-arany tényleg nagyon valószínű, emellett viszont egy nagyobb mennyiségű egyéb színű érem várható, akár nyolc-kilenc is, ha Hosszú megtartja a hátúszószámokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.