Hogy odajusson a starthelyre, Monniert csempészte föl egy teherszállító gépre Párizsban.
A Pécsi Kesztyűgyár által nyújtott bőr versenyruháról azonban csakhamar kiderült, hogy szakadós, ennek megfelelően a francia kollégák a szavannán nevetve el is nevezték Fantomasnak. „Fejlámpáját” pedig – egy lengyel bányászlámpát –, amelynek csak az akkumulátora öt kilót nyomott, szégyenében már a szenegáli óceánparton elásta.
– Úgy néztek rám a többiek, mint tyúk a piros kukoricára. „Egy magyar? Egy kommunista? Mi ez itt?” Ez erőt adott nekem, hogy márpedig biztosan nem fogom feladni.
A kalandos szólóversenyen voltak kötelező elemek: a napi orvosi vizit és a hét óra pihenés, a legördögibb szabály azonban az volt, hogy tilos volt egymást segítenie a 150 vetélytársnak.
A legnagyobb nehézséget Juhász számára a szintidők tartásán kívül a motoros esések, a napi tájékoztatókon a francia nyelv, az úszásnál a hideg víz, a katamaránozásnál egy elkerülhető borulás – egy teknőst akart felvenni a vitorlásra, és megbillent –, a maratonfutásnál pedig a távérzékelési gondok okozták. A 10 kilométeres kapun diadalittasan futott át, azt hitte, vége van az egész versenynek, mire a körülötte állók sürgették, hogy menjen tovább.
A 21 napos versenyt tizenhatan fejezték be, négyen belehaltak, ketten pedig később a sérüléseikbe, nem is rendezték meg többet. A megméretés és főként, hogy Juhász bekerült a legjobb tíz közé, gazdaggá tette a sportembert.
Négy évvel később újabb eszement versenybe rángatták bele, 90 motoros közül másodikként szelte át a dzsungelt.
Ezek után jött a nagy ötlet, hogy meg kellene dönteni a magassági szólómotorozás fennálló csúcsát (5864 méter).
– A nepáli–kínai határon van a „halál ösvénye”, egy csempészútvonal, ahol jakkal rendszeresen közlekednek a tibetiek, de még a dalai láma is átkelt rajta. Arra gondoltam, hogy akkor ez nekem is menni fog motorral.
