Az üldögélés miatt fagyott végtagjainkat megmozgatva a stadion gyepére merészkedünk, amelynek minőségéről elég csak annyit írni: jól áll neki a távolság. Ezen az egykoron jobb állapotban is lévő talajon olyan közönségkedvencek futballoztak, mint Sikora Ferenc, Oláh Ferenc vagy éppen Salamon József. A vékony testalkata miatt sokak által csak Girnyónak becézett Sikoráról vagy Oláhról széles mosollyal az arcán mesél Varga. „Ezek itt tanulták meg a futballt, együtt nőttek fel a városi gyerekekkel és a drukkerekkel.” A legnagyobb legendának mégiscsak a 800 meccsével a lábában visszavonuló Veréb Györgyöt tartja, akiről megjegyzi, „legutóbb, amikor találkoztam a Gyurival, mondtam is neki, hogy kicsit összébb ment”. A múlt hagyománya, amikor a kezdő tizenegyből kilenc játékos a városban vagy a környéken született, mára eltűnt. Felváltották a külföldi „nevesincs játékosok” egynyári kalandjai. Varga nagy sóhajjal jelzi, hiányolja a csapatból a diósgyőri kötődésűeket.
Ki nyer ma?
A Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft.-től, vagyis a stadion építtetőjétől megtudtuk, tíz munkanapon belül hirdetik ki, hogy melyik céggel írták alá a szerződést a kivitelezésről. November elején indul a bontás, a stadiont 15 hónap múlva, 2018 tavaszán tervezik átadni.
A nagy visszaemlékezés során, amelynek színhelyét időközben a napos oldali lelátó mögé tesszük, persze akadnak kevésbé szívderítő emlékek is. A 2000. május 27-i, Dunaferr elleni meccsen történtek Vargánál a legszomorúbb pillanatként elevenednek meg. A kora nyári találkozó ugyanis a 23. percben félbeszakadt, mert a hazaiak áttörték a kerítést, és vécékagylót hajítottak a rekortánra. A negatív hangulatot csak tovább fokozza, amikor a több sporttörténeti könyvet író szurkoló tekintete a rácson túlra, a számozott utcák felé téved. Csak csöndben böki felém, „ezzel a területtel itt egyáltalán nem törődtek, a házak állva haltak meg”.
