Hihetetlen fordítást hajtott végre Póta

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Három magyar játékos sikerrel vette a női egyes első fordulóját.

MTI
2016. 10. 20. 17:22

A Szekszárd 36 éves játékosa a következő körben, pénteken a tizenharmadikként rangsorolt, román Daniela Monteiro Dodeannal találkozik, aki 50. a világranglistán. „Jobb játékos, mint én, negatív ellene a mérlegem, de ha tudom azt a laza játékot hozni, amelyet az edzéseken, akkor szoros meccset vívhatok vele” – fogalmazott Lovas.

A selejtezőből feljutott Nagyváradi Mercédesz (247.) ugyancsak egy védővel került szembe, de csak a harmadik szettet tudta szorossá tenni a tizenkettedik helyen kiemelt orosz Polina Mihajlova (48.) ellen, így búcsúzott a nyitófordulóban. Ahogy Madarász Dóra (113.) is, aki kiegyenlített csatát vívott a mezőny legidősebb asztaliteniszezőjével, az 53 éves, luxemburgi Ni Xialiannal (66.), de a végén a tollszárfogásos technikával, kellemetlen stílusban játszó vetélytárs örülhetett. Egyesben Madarász is a kvalifikációban kezdte a tornát.

A vasárnapig tartó egyéni kontinensviadalon 44 ország 254 játékosa, köztük 12 magyar versenyzett, illetve versenyez.

Eredmények:

főtábla:

női egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért):

Lovas Petra – Hanna Gaponova (ukrán) 4:0 (7, 7, 4, 1)

Pergel Szandra – Natalia Partyka (lengyel) 4:1 (9, 10, –10, 10, 10)

Póta Georgina – Ho Tin-tin (angol) 4:3 (–5, –4, –11, 7, 7, 8, 5)

Polina Mihajlova (orosz) – Nagyváradi Mercédesz 4:0 (5, 5, 13, 5)

Ni Xia Lian (luxemburgi) – Madarász Dóra 4:2 (9, –9, 9, –5, 9, 9)

korábban:

vegyes páros, negyeddöntő:

Aleksandar Karakasevic, Ruta Paskauskiene (szerb, litván) – Oláh Benedek, Póta (finn, magyar) 3:1 (6, 1, –6, 8)

vegyes páros, 2. forduló (nyolcaddöntő):

Oláh, Póta – Li Ahmet, Hu Melek (török) 3:2 (3, 8, –5, –4, 9)

Karakasevic, Paskauskiene – Szudi Ádám, Pergel 3:2 (–13, –5, 7, 7, 7)

női páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Madarász, Pergel – Manca Fajmut, Tamara Pavcnik (szlovén) 4:0 (6, 9, 3, 6)

Póta, Matilda Ekholm (magyar, svéd) – Charlotte Carey, Nikole Troszman (walesi, izraeli) 4:0 (6, 4, 3, 6)

Daniela Dodean Monteiro, Elizabeta Samara (román) – Lovas, Ódor Éva (magyar, szlovákiai) 4:1 (7, 5, –8, 5, 6)

férfipáros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Szudi, Lakatos Tamás – Petyo Krasztev, Alexander Valuch (bolgár, szlovák) 4:2 (–10, 6, 7, 6, –6, 12)

Paul Drinkhall, Liam Pitchford (angol) – Ecseki Nándor, Majoros Bence 4:2 (–9, 7, 8, –9, 9, 7)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.