– Lemondásának bejelentése napján közel két hétre az Egyesült Államokba utazott, mivel beválasztották a hírességek csarnokába. Így tervezte a búcsút?
– Nem. Viszont mivel a szövetség viszonylag hirtelen döntött a közgyűlés időpontjáról, én pedig be akartam kerülni a szövetség elnökségébe, ehhez időben le kellett mondanom a kapitányságról, így gyorsan kellett határoznom.
– Akkor csak a közgyűlés miatt kellett ennyire sietni?
– Azért addigra már átgondoltam a dolgot. Az időzítésnél mindenképp szem előtt akartam tartani, hogy az új kapitánynak legyen ideje beadni a pályázatot, és felkészülni a feladatra, illetve stábot választani.
– Miért akart mindenáron bekerülni az elnökségbe?
– Egy olimpiai ötödik helyet elért kapitány előtt három út van. Vagy marad, és bebizonyítja, hogy tud ennél jobbat, vagy megsértődik, és kivonul a vízilabdából, vagy része akar maradni a vérkeringésnek, tenni akar a sportágért, mert imádja. Én az utóbbit választottam. Szeretném, ha jól működne a magyar vízilabda irányítása.
– Most nem működik jól?
– De, jól működik, és ehhez rengeteg támogatás, taópénz érkezik. Viszont az eredmények hullámzóak felnőtt- és utánpótlásszinten is, illetve még népszerűbbé kell tenni klubszinten is a vízilabdát, mert ebben a többi labdás sportághoz képest még van fejlődési lehetőségünk.
– Az új szövetségi kapitányról: Märcz Tamás előtt ott tornyosul a jövő évi hazai vébé, akár maga alá is temetheti az elvárás súlya. Milyennek látja a kilátásait?
– Nincs könnyű helyzetben. Nem tudom, hogy kik azok az idősebb játékosok, akikre számít. Nagy lendületet, új impulzusokat adhat az érkezése, ez jól is elsülhet. Nem tartozik szorosan a kérdéshez, de számomra furcsa, hogy ennyi magyar klubedző úgy gondolja, hogy nem elég nagy kihívás a világ legerősebb bajnokságának élklubjait edzeni, szeretnének még kapitányként is dolgozni. Märcz egy kisebb klubból érkezik, tettvágya teljesen érthető.
Életút
A 44 éves Benedek Tibor játékosként háromszor nyert olimpiát, és vb-n és Eb-n is állt a dobogó legfelső fokán. A Magyar Köztársasági Érdemrend több keresztjét is megkapta, a hírességek csarnokának tagja. 2012-es visszavonulását követően a férfiválogatott mellett kapott munkát, 2013-tól pedig szövetségi kapitányként vezette a nemzeti csapatot, mellyel világbajnok lett, illetve Eb-második -harmadik. Megbízatása idén december 31-én járt volna le, de előbb lemondott. Nős, három gyermek édesapja.
– Túlzásnak érzi a kettőt egyszerre?
– Hatalmas dolognak tartom, hogy valaki a Szolnokot, az OSC-t, az Egert vezetheti, hogy csak a legjobbakat említsem. Viszont ha azt nézzük, hogy két éve nem szerepelünk túl fényesen a hatos döntőben a Bajnokok Ligájában, vagy hogy utoljára 2005-ben nyert BL-t magyar klub, akkor azt mondhatjuk, önmagában az is óriási kihívás, hogy valaki egy klubot a legmagasabb szintre próbáljon eljuttatni. A BL két évvel ezelőtti hatos döntőjében ötödik és hatodik helyet elérő magyar játékosok csalódottan érkeztek a válogatottba, így kellett nekivágnunk a világligának, meg is lett az eredménye, és a tavalyi évben sem volt sokkal jobb a hatos döntős helyezés. Ha a klubok jól szerepelnek, az a válogatottra is komoly hatással van, teljesen más motivációval érkeznek majd a keretbe a játékosok, ez pedig Märcz Tamás dolgát is megkönnyítheti.
– Ön miért kardoskodott végig amellett, hogy magyar legyen az új szövetségi kapitány? Ennyivel jobbnak tartja a magyar edzőket a külföldieknél?
– Amikor Igor Milanovic neve egy-két nappal a pályáztatás lezárta előtt megjelent, egy pillanatra elbizonytalanodtam. A pályázata viszont csak önéletrajz volt, ami nekem kevés, bármilyen nagy név is valaki. De ugyanazt mondom, mint korábban: játékosból is nagyon sok a külföldi, ha az edzői posztok nagy részét is külföldiek töltik majd be, az nem a helyes út a magyar póló számára, inkább nekünk kell fejlődnünk, képeznünk tovább magunkat.
– Négy évig volt szövetségi kapitány. Az első két éve csodálatos sikereket hozott: világbajnoki cím, Eb-ezüst. Aztán jött 2015-ben a vb- és a világliga-hatodik hely. Ön már az Eb után úgy döntött, hogy fiatalítani kezd, és Varga Dánielt kiviszi kapásoldalra, így megbontotta a Varga testvérek tengelyét. Okoztak ezek a lépések feszültséget a csapatban?
– Varga Dánielnek már a 2014-es világkupán jeleztem, hogy a jövőben ki akarom próbálni a kapásoldalon, akkor még voltak benne fenntartások, hogyan fogja passzokkal kiszolgálni az öccsét. Viszont ekkorra az ellenfelek már jobban kiismerték a kettejük játékát, így én nem láttam már annyira hatékonynak ezt a figurát. Bennük okozott kételyt, hogy bejön-e ez a változtatás. A fiatalításról szőtt terveim már 2013-ban nyilvánosak voltak, ezzel nem okozhattam meglepetést, a barcelonai győztes csapat átlagéletkorát magasnak gondoltam Rióra.
– Úgy járt volna, mint Kemény Dénes a háromszoros olimpiai bajnokokkal tűzdelt londoni kerettel, mely végül ötödik lett.
– A 2014-es, hazai Eb-n nemhogy fiatalításba, inkább öregítésbe kezdtem, hiszen Bátori helyett Erdélyi, Bedő helyett Tóth Márton került a csapatba. Viszont ezután már muszáj volt elkezdeni beépíteni a fiatalokat. Ez azzal járt, hogy az idősebb mag, mely korábban vb-t nyert, megmaradt, és nekik el kellett fogadniuk, hogy ebbe a győztes közösségbe új, ifjú tehetségek érkeznek. Ez nem volt egyszerű.
A mi 1997-es csapatunk, vagy a mostani szerb válogatott titka az, hogy együtt nőttek fel hasonló életkorú játékosok, tökéletesen működnek a játékkapcsolatok, melyeket a legkiélezettebb helyzetekben elő lehet venni.
Mivel megbontottam egy egységes korosztályt, ez zavart okozott a játékunkban 2015-ben.
– Mi történt abban az évben azon kívül, hogy a kazanyi vébé és a világliga is balul sült el?
– Az új játékosok nem tudták meggyőzni a teljesítményükkel a legjobbakat, akik közül néhányan a sorozatos versenyeztetés következtében nem voltak eléggé motiváltak azon a nyáron. Ennek volt a következménye például, hogy a nyár felénél vissza kellett hívnom Szivós Mártont a csapatba.
– A 2015-ben átélt negatív élmények nyomán, a változtatások hatására érzett bizalmatlanságot bármelyik játékos részéről?
– Azt lehetett érezni, hogy bár én megbíztam egy-egy fiatal játékos képességeiben, a csapattársak részéről ugyanez hiányzott. Ezt a problémát nem tudtam áthidalni.
– Tóvári Zsuzsa sportpszichológus a világversenyeket leszámítva ott dolgozott önök mellett, ő sem tudott segíteni ebben a helyzetben?
– Az én munkámban a taktikai felkészítés csak egy kis része a csapat teljesítményének, a csapaton belüli emberi kapcsolatokra, javításukra sokkal erőteljesebben összpontosítottam. A taktikáért is én feleltem persze, ahogy azért is, mely játékos illik bele. Nem hiszem, hogy a csapat bármely játékosának van beleszólása abba, kit hívjon be a kapitány, ez az ő felelőssége. Ha én nem tudom meggyőzni őket arról, hogy ez kizárólag az én döntésem, akkor nem illek ehhez a csapathoz. 2015-ben nem tudtam meggyőzni őket, 2016-ban már igen.
– A vesztes riói negyeddöntő után több játékos nyilatkozta, hogy azért is sajnálják nagyon ezt a vereséget, mert a medencén kívül és belül is baráti társaság alakult ki a csapatban. Ez némiképp ellentmond annak a bizalmatlan légkörnek, amiről az előbb beszéltünk.
– 2015-ben volt a mélypont, 2016-ra nagyon sok problémát meg tudtunk oldani.
– Az olimpia előtt Varga Dánieltől átkerült a csapatkapitányi tisztség Varga Déneshez. Valamilyen vitája volt vele, vagy más áll a változtatás hátterében?
– Nem volt valódi konfliktusom vele, inkább azt kifogásoltam, hogy nem volt elég kemény a csapattal. Én azt vártam a csapatkapitánytól, hogy képviselje a játékosok érdekeit felém, és az én érdekeimet a csapat felé.
Úgy éreztem, az arány 2015-ben eltolódott a játékosok erőteljesebb érdekképviselete irányába. Sokáig reménykedtem benne, hogy ezt a gondot meg tudjuk oldani, de végül nem sikerült.
Olyan kapitány kellett, aki keményebb kézzel tud hatni a csapatra téthelyzetben. Viszont a medencében az irányítás, a figurák bemondása továbbra is Dani feladata volt, hiszen őt szokták meg a társak, és ő volt irányító pozícióban a pályán.
– Bejött ez a húzás?
– Abból a szempontból igen, hogy Varga Dénes magához képest a legmotiváltabbá vált az elmúlt évek távlatában. Dani viszont nehéz helyzetbe került, mert a csapaton belül is új pozíciót kapott, és az ausztrálok ellen még meg is sérült, ami nagyban befolyásolta a teljesítményét.
– Az ő bordarepedéséről semmilyen hír nem szivárgott ki, ön akarta így. Pedig nem tűnt volna magyarázkodásnak, ha közli a tényt, hogy a kulcsjátékosa azért nem tudja a valós tudását nyújtani, mert komoly fájdalmakkal játszik.
– Ennek semmi jelentősége nem volt szerintem, mert úgyis az számított a végén, hogy a csapat hányadik helyen végez. Nekem egy ilyen helyzetben nem magyarázkodnom kell, hanem a legjobbat kihozni belőle, így gondoltam játékosként, és most is. A végén a teljesítményünket úgyis az eredmény alapján ítélik meg, akkor is, ha hat emberrel kell végigjátszanom az olimpiát. Idén nekem egyetlen mindenek felett álló feladatom volt: az olimpián a legjobb eredményt elérni. Hogy ezt milyen körülmények között teszem, az mindegy.
– Rióban ki akarta kapcsoltatni az internetet a játékosok szobájában, de ez nem sikerült. Így abban állapodtak meg, hogy legfeljebb éjfélig lehet a neten lógni. Utólag kiderült, hogy betartották-e a szabályt?
– Ez a felnőttválogatott, mely az egész magyar vízilabdázást képviseli. Az olimpia évében a válogatott tagjainak kötelező mindent félretenniük, kizárólag a játékok számítanak, és hogy ott a legjobbak legyenek. Én csak a kereteket szabom meg, nem tudok helyettük gólt lőni, edzeni, sportszerűen élni és időben lefeküdni. Lehet, hogy én vagyok naiv, de bíztam bennük annyira, hogy ők is így gondolják, és szerintem így is tettek.
– Önnek 2015-től kezdve a szoros emberfogás lett a hitvallása, Gerendás Györgyöt is azért hozta a stábjába Dabrowski Norbert helyére, hogy tökéletesítse ezt a taktikát. Unalomig gyakorolták, mégis a legfontosabb pillanatban, az olimpiai negyeddöntő első felében mondott csődöt a védekezésünk. A játékosokat lehet ezért hibáztatni, vagy ön vétett?
– Az én hibám volt abból a szempontból, hogy ragaszkodtam hozzá. Amikor a második negyed elején visszaálltunk zónázni, megváltozott a játék képe. Montenegró teljesen felkészült a taktikánkból, bevitték a centereinket bekkelni, akik a kipontozódás szélére sodródtak.
Ha nem erőltetjük ennyire az elején a szoros emberfogást, alakulhatott volna máshogy a játék, így ez az én hibám, vállalom a felelősséget.
Aztán rosszkéz-oldalról nem rendeződtünk át megfelelő sebességgel a kapásoldali lövőkre, ebből sok gólt kaptunk, illetve egy az egyben nem vettük fel kellő gyorsasággal az embert, ez viszont már a játékosok felelőssége.
– A szoros emberfogás mint új taktikai elem egyébként honnan jött?
– Amikor a világligában kikaptunk az ellenünk ezzel a védekezéssel játszó ausztráloktól és az amerikaiaktól is, úgy gondoltam, hogy ha egy a magyarnál képzetlenebb játékos ezzel a fegyverrel megver bennünket, akkor mi is meg kell hogy próbáljuk. Úgy véltem, ha ezt a védekezést magas szintre fejlesztjük, de hozzátesszük a magyaros virtust, és még a lefordulásokat is tudjuk belőle csinálni, akkor senki sem fog legyőzni minket.
– Az olimpia után sort kerítettek egy tisztázó beszélgetésre a csapattal a négy évről, vagy akár a riói tanulságokról?
– Rióban leültünk a mérkőzések után elemezni, itthon már nem. Egy-egy játékossal külön beszélgettem, miután hazajöttünk, a többiektől pedig elbúcsúztam. Biztos, hogy az olimpia miatt maradt bennünk hiányérzet, őszintén kívánom minden játékosomnak, hogy egyszer nyerjenek majd olimpiát is. De azt sem mondom biztosra, hogy ha érmet szerzünk Rióban, akkor nem fejeztem volna be.
– Meg lehet tudni, kikkel ült le külön, vagy ez az önök titka marad?
– Erről nem szeretnék beszélni.
– A Varga testvérek húznak még valaha úszósapkát a válogatottban?
– Ehhez nekem már nincs sok közöm, nem is mennék bele találgatásokba. Nehéz kérdés a két Varga helyzete, rendkívül fontos játékosok, és egy új csapat építésénél egyáltalán nem mindegy, hogy ott vannak-e a válogatottban, de ezt most Märcz Tamással kell megbeszélniük.
– Mentális téren követte a Kemény Dénes-iskolát, valakit kenyérrel, valakit korbáccsal próbált jobb teljesítményre sarkallni a négy év alatt?
– Négy évig cipeltem a Kemény-örökséget, most már semmilyen ezzel kapcsolatos kérdésre nem válaszolok.
– Tud olyan felemelő pillanatot mondani a kapitányi éveiből, amely csak önnek adatott meg, egyéni büszkeségként élhette meg a válogatott mellett?
– Rengeteget. Például amikor tavaly elkezdtük második centernek képezni Vámos Marcit, és szinte azonnal ment neki. Ő olyan vízilabdázó, aki azonnal, nagy lelkesedéssel elkezdni gyakorolni, ha az ember újat mond neki. A kazanyi világbajnokságon például nagyon nehezen tudott ötméteres szabaddobást kiharcolni. Amikor hazajöttünk, egy játékvezetői értekezleten megkértem a bírókat, hogy ne fújjanak be olyan könnyen szabaddobásokat, mert ha itthon könnyen ítéletet kap, a nemzetközi mezőnyben nem fogja ugyanezt megkapni. Egy éven át alig kapott szabaddobást.
– Gondolom, ő erről az egészről semmit sem sejtett.
– Semmit. Viszont egy év alatt úgy megtanult harcolni a szabaddobásért, és belőni, hogy ma ebben a mutatóban ő az egyik legjobb a világon. A fiatalokkal könnyebb volt az ilyen jellegű feladatokat végrehajtani, kevesebb a rögzült tudás, jobban alakíthatók.
– Január 1-jével az újpesti vízilabdaklubnál kezdi meg a munkáját. Milyen poszton?
– Szakmai igazgatóként. Tizenhárom csapat edzőjének munkáját fogom majd össze, én vagyok a felelős a klubban végzett szakmai irányításért.
– Utánpótlástól a felnőttkeretig, nőktől a férfiakig?
– Igen. Napi szinten kell követni a játékosok fejlődését, így ez teljesen más lesz, mint a válogatottnál dolgozni. Biztos vagyok benne, hogy olyan munkát fogunk itt végezni, amely példaértékű lesz, és más klubok át fogják venni a módszereinket.
– Miért ilyen biztos benne?
– Mert ismerem magam. Ahogy játékosként edzettem, sok mindent lestek el tőlem mások, ahogy a válogatottnál dolgoztam, jó néhány dologra figyeltek fel más szakemberek. Nagyképűség nélkül úgy gondolom, nem tudom nem befolyásolni a magyar vízilabdát, mert ilyen a mentalitásom, csak száz százalékon tudok bármit is csinálni. Ennek két éven belül lesz látható eredménye.
