Trio to Rio néven futott a nyári ötkarikás játékok egyik legkülönlegesebb csapata, amelynek tagjai állításuk szerint rengeteg energiát adnak egymásnak. Nem csoda, hiszen néhány perc különbséggel születtek. A profi táncosokból riói olimpikonná váló észt hármas ikrek a Magyar Nemzet újságírójának meséltek történetükről és karácsonyi élményeikről.
– Az egész kórházat kiürítik? – kérdezte egy észt taxisofőr 1985 októberében. Hüledezése nem volt alaptalan, hiszen az édesapa, Henno egyesével hozta ki a tallinni épületből a három Luik testvért. Liina, Leila és Lily a vártnál egy hónappal korábban született, néhány hétig az intenzív osztályon kezelték őket. – Keményen meg kellett küzdenünk a túlélésért, de ez az akarás azóta is bennünk van – mondja Lily. Édesanyjukon kívül – akit az egyszerűség kedvéért Leának hívnak – azóta sem sokaknak sikerül megkülönböztetni őket, pedig harminc évvel később igazán híressé váltak, hiszen a riói olimpia mezőnyét színesítették.
A maratonfutásig vezető utat Liina elevenítette fel: – Már hat éve profi táncosok voltunk, s két éve futottunk rövidebb versenyeken, amikor 2009-ben teljesítettem az első maratonomat. Ez megtetszett a testvéreimnek is, s elhatároztuk, hogy innentől ezt is, mint szinte mindent korábban, együtt csináljuk – meséli a kezdetekről. Két évvel később már Liina nyerte a 10 ezer méteres és a félmaratoni országos bajnokságot, Leila pedig a maratonon győzött, s csakhamar Lily is felzárkózott hozzájuk. De megerősítették: ha a táncos alap nem lett volna, sosem kezdenek el futni.
Azelőtt versenyeken is felléptek, s hogy ebben is sikeresek voltak, arról e sorok írója személyesen meggyőződhetett, amikor egy athéni konferencián a hármas ikrek egy rövid produkció keretében azért kampányoltak, hogy két másik pályázóval szemben Tallinn rendezhesse a következő szimpóziumot az utcai futóversenyek témájában. Kitűnően „vizsgáztak”, hiszen az észt főváros nyert a szavazáson. (Ezután nyilatkoztak lapunknak, s a beszélgetés során csak azért tudtam megkülönböztetni őket, mert egyenként elmondták a keresztnevüket. Szerencsére velem nem játszották el azt, amit Rióban az M4 riporterével: Tihany Viktornak hasonlóképpen bemutatkoztak, majd nevetve helyet cseréltek, mintha csak Itt a piros, hol a pirost játszanának )
Miután a táncot felváltotta a hosszútávfutás, egyre komolyabb versenyeken indultak, s hasonló tempóban fejlődtek. Bár a riói kvótákat eltérő időpontokban gyűjtötték be: Liina a 2015-ös pekingi világbajnokságon, Lily ősszel Valenciában, Leila pedig 2016 tavaszán, Hamburgban. Így aztán négy hónappal a riói megnyitó előtt vált világossá: az olimpiák történetében elsőként hármas ikrek szerepelnek a játékokon.
Augusztus 14-én jött el a nagy nap. Rengeteg szempár szegeződött rájuk, amikor a 157 fős mezőnyben egymás mellől nekivágtak a maratonnak, még ha arra nem is lehetett számítani, hogy megszorongatják az afrikai futókat (arról pedig még ők sem álmodoztak, hogy mindhárman a dobogón állnak majd). Lily szerepelt a legjobban, 97. lett, Leila a 114. helyen ért célba, Liinának viszont fel kellett adnia a versenyt. – Volt egy kisebb sérülésem a derekamban, már a felkészülés hajráját sem tudtam úgy végigedzeni, ahogyan szerettem volna, s a fájdalom a riói maratonon felerősödött, a huszadik kilométer után nem bírtam folytatni – meséli Liina, aki addig együtt haladt Leilával, s nővére azt mondja, úgy tervezték, közösen is érnek célba, akár kéz a kézben. – 10-15 kilométert megtéve nekem is jelezte, hogy egyre erősebb a fájdalma, s amikor leállt, biztatott, hogy fussak tovább. Én is elszomorodtam kicsit, egyébként is könnyen átérezzük egymás nehézségeit, de szerencsére akkor is így van ez, amikor egyikünk nagyon boldog valamiért. A célhoz így csak nézőként eljutó testvér ezt meg is erősítette: – Láttam, ahogyan befutottak, s egy kicsit át is éreztem az örömüket, majdnem olyan volt, mintha én is célba értem volna – fejti ki őszintén Liina. A 42 kilométeres távot a leggyorsabban – 2 óra 48 perc 29 másodperc alatt – teljesítő Lily egyébként ki is emelte, hogy számára a célba érkezés a legjobb emlék Rióból. – Megvártam Leilát, s amikor ő ért be, az is fantasztikus érzéssel töltött el.
A hármas ikrek csaknem 30 éven át egy fedél alatt éltek, csupán két éve költöztek el a családi házból – Leilának már vőlegénye is van –, de így is mindennap beszélnek egymással. Ráadásul a tréningek nagy részét együtt végzik. – Kapunk külön, személyre szabott gyakorlatokat is az edzőnktől, de sokat készülünk hármasban, a nehezebb feladatokat különösen jó közösen csinálni, mert rengeteg energiát tudunk adni egymásnak – állítja Leila. Azt mondják, a karácsony náluk hagyományosan családi ünnep, a nagyszülőkkel együtt a szűkebb rokonság összegyűlik, közösen énekelnek, és az ünnepi ételek is az asztalra kerülnek. Idén is így készültek, de az elmúlt években megesett, hogy épp Afrikában voltak ilyenkor. – Az utóbbi hat esztendőben csak kétszer volt lehetőségünk együtt ünnepelni, mert sokat edzőtáboroztunk, egyszer például Kenyában ért bennünket a karácsony – mesélik. Viszont gyerekkorukban megesett, hogy házhoz jött a Mikulás, aki az ajándékokat előbb a fa alá tette, s utána osztotta ki nekik. De bármennyire is akartak, mindhárman mégsem ülhettek egyszerre az ölébe, úgyhogy a Mikulás egyenként szólította őket
A 31 éves Luik nővérekkel folytatott beszélgetés során a jövőről is szót ejtettünk. Elmondták, először is tovább szeretnének fejlődni, még jobb időket elérni a maratoni távon. – Ha ez sikerül, és az egészségünk is rendben lesz, miért ne lehetnénk ott Tokióban is – ábrándozik Lily. Felvetettem, hogy 2020-ban akár hárman, egyszerre, kéz a kézben is célba érhetnének. – Talán ez is megtörténhet – jött az egyöntetű válasz.
