A kegyetlen főnök, aki feltaláló és műszaki zseni is volt

Száznegyven éve született a francia autó atyja, a feltaláló-gyáriparos Louis Renault.

Nem teljesen tiszta, hogy ma vagy három nappal korábban kellett volna Louis Renault születésnapját ünnepelnünk, mert ugyan legtöbb forrás szerint 1877. február 15-én született, számos más orgánum február 12-ére hivatkozik. Hivatalos Wikipédia-bejegyzésében a homályos részleteket elegánsan oldották meg: mind a két időpontot megemlítik

Abból a kisgyermekből, aki már tízévesen megjavítja az udvaron hagyott kiszuperált bojlert, és újra üzembe helyezi, szinte elképzelhetetlen, hogy ne váljon tehetséges műszaki ember. Louis Renault-ból azonban nem feltétlenül tanult mérnök lett, inkább sikeres gyáriparos, és a huszadik század eleji autóipar egyik legnagyobb hatású feltalálója.

Családjának vidéki birtokán, Billancourt-ban saját barkácsműhelyt kapott szüleitől, első nagy építménye pedig a Voiturette nevű négykerekű jármű, melyet egy tricikliből szerelt át jelentős változtatásokkal: közvetlen sebességfokozattal, mechanikus vezérléssel, három előremeneti és egy hátrameneti váltófokozattal. Találmányát a Montmartre-on, Párizs neves dombján tesztelte.

A 13 százalékos emelkedőn a mindössze 0,75 lóerős, 250 kilogrammos autója probléma nélkül kaptatott fel 1898. december 24-én.

Mutatványával fogadást is nyert, illetve tizenhárom megrendelést, aminek eredményeképp két bátyjával, Marcellel és Fernand-nal megalapították a Renault Freres (Renault fivérek) céget.

Renault ekkor már túl volt a kötelező katonai szolgálatán is, ahol szintén műszaki kreativitásával tűnt ki, miután épített egy olyan kétcélú eszközt, mely a személyszállítás mellett aggregátorrá volt átalakítható, és nagy teljesítményű keresőlámpát is tudott működtetni.

Az 1900-as évek legelején testvéreivel az amatőr autóversenyeknek hódolt, Louis Renault nyerte például az 1901-es Párizs–Berlin-futam kis tömegű járműveknek kiírt számát. A száguldásnak családi tragédia lett a vége, miután 1903-ban egy Párizs–Madrid-versenyen bátyja, Marcel óránkénti 130 kilométeres sebességnél kisodródott egy földutas szakaszon, és a balesetben szerzett belső sérüléseibe a kórházba menet belehalt.

Louis és Fernand a történtek hatására nem ült többet volán mögé autóversenyen – ám továbbra is fontos szereplői maradtak a sportágnak. Ezt jól mutatja egy magyar érdekeltségű siker, hiszen 1906-ban a világ első Grand Prix futamát Szisz Ferenc nyerte meg egy Renault volánja mögött.

Louis Renault határozott, sokak szerint kegyetlen cégvezető volt, Marcel halála után Fernand részvényeit is kivásárolta, és innentől csaknem negyven évig egyedül irányította a vállalatot. Akármilyen kemény is volt a magánéletben, a társaság virágzása ennek a hozzáállásnak volt köszönhető, hiszen Louis a pénzügyekkel is legalább olyan szigorúan bánt, mint folyamatos növekvő létszámú munkásaival; nem szeretett tartozni sem befektetőknek, sem bankoknak, így bármiféle külső segítség nélkül vészelte át a huszadik század első felének gazdasági válságait.

Renault nevéhez fűződik a taxióra feltalálása is, 1906-ban a párizsi taxivállalat 1500 járművet rendelt tőle. A gyár két- és négyhengeres automobilokat is gyártott ekkoriban, külön megrendelésre pedig buszokat és tehergépkocsikat is épített az 1913-ra már elképesztően nagy, 136 ezer négyzetméter üzemterületű egységben.

Ilyen számok mellett, illetve a külföldi kereskedések megnyílásával Louis Renault vált Franciaország első számú gyáriparosává, és természetesen a legfontosabb autógyártójává.
Az 1910-es években személyesen is megismerkedett Henry Forddal, a tömeggyártás tökéletesítőjével, és a módszereit hamar átvette, így a Renault-gyárban is megjelent a futószalag-technika és a vaskalapos kapitalizmus, melyben a munkások számára csupán a bérek voltak elfogadhatók, a munkakörülmények már sokkal kevésbé. Renault-t azonban csak a számok érdekelték.

Renault mindkét világháborúban fontos tényezője volt a francia hadigazdaságnak, csak más szempontból. Az első világháború legelején az ő taxijaival jutottak el a francia katonák a németek előtt a Marne folyó partjához, hogy megállítsák az előrenyomulásukat. Louis Renault tervezett új repülőgépmotorokat, illetve az ő nevéhez fűződik a francia hadsereg egyik legsikeresebb katonai járműve, a Renault FT tank is, melynek érdekessége, hogy szellőzési problémái miatt csak 173 centiméternél kisebb sofőrök vezethették.

A két világháború közt Renault a kommunizmus és a szakszervezetek fokozatos előrenyomulásától félve elkezdett szélsőjobboldali nézeteket vallani, legnagyobb szakmai riválisát, André Citroent nemes egyszerűséggel le petit Juifnek, vagyis kis zsidónak gúnyolta, és sokszor etikátlan eszközökkel próbálta kiszorítani a piacról. Ilyen volt például az a lépése, amikor megvásárolta a Citroen-gyár melletti telket, hogy egy „Renault – 2 kms to Billancourt” feliratú táblát helyezzen el, melyre André éppen rálátott az irodájából.

Találmányok minden mennyiségben

Louis Renault évről évre igyekezett új modelleket kiadni olyan találmányokkal, mint a mágneses gyújtás, a termoszifonos hűtés és a motor mögé helyezett hűtő, a lökhárító és a szervofék. Két legfontosabb találmánya talán a hidraulikus lengéscsillapító és a modern dobfék, melyek a mai napig meghatározzák az autógyártást.

Az évek során egyébként olyan monopóliummá nőtte ki magát a Renault vállalat, hogy saját bányájában és öntödéjében maga termelte ki a gyártáshoz szükséges nyersanyagokat is. Emellett a versenypályákra is megfelelő figyelmet fordított Louis Renault, hiszen a GP-versenyeket utcahosszal nyerték a folyamatos fejlesztésen áteső versenyautói.

A második világháborút már nem tudta átvészelni veszteség nélkül a vállalat, ugyanis Franciaország német lerohanása után a nagy cégek vezetőihez hasonlóan Louis Renault-nak is választania kellett az ellenállás és az együttműködés között. A francia nemzeti front nemtetszését kiváltva Renault a kollaborációt választotta életművének egyben tartása érdekében.

Miután a Renault-gyár, a franciaországi hadiipar egyik legfontosabb bázisa német kézre került, a szövetségesek rögtön kipécézték maguknak a billancourt-i egységeket, és a brit Királyi Légierő bombázói szinte teljesen elpusztították őket 1942-ben. Louis Renault a kedvezőtlen történések miatt is egyre rosszabb egészségi állapotba került, a billancourt-i gyár porba döngölése után egy agyvérzés következtében afáziában szenvedett, így újra meg kellett tanulnia írni és beszélni. Franciaország felszabadítása után a hadibíróság német kollaboránsként azonnal bebörtönözte – többször kellett kórházi kezelésben részesíteni. Perre várva, még rabságban veszítette életét 1944. október 24-én.

Renault örökösei az utóbbi években kezdtek jogi eljárást nagyapjuk rehabilitálása érdekében, hiszen abban az időszakban sokan valóban nem önszántukból, hanem fenyegetések, akár kínzások árán működtek együtt a megszállókkal. Louis Renault is valószínűleg hasonló incidens áldozata lett, ráadásul egész életében épített márkáját sem akarta elveszíteni. A legtöbb gyáregység ugyan elpusztult a háborúban, Louis Renault öröksége azonban túlélte a világégést, és manapság is az egyik legfontosabb márkának számít.