Erdei: Az kell, hogy át akarják harapni az ellenfél torkát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Erdei–Balzsay tandem a bokszolók és edzők szemléletét is alapjaiban akarja átformálni. Kész a tervük.

Gabay Balázs
2017. 04. 19. 9:11

A tehetséggondozás, edzőképzés, kommunikáció mellett a nemzetközi színtéren is „lobbizni” akarnak Erdeiék, legalábbis olyan nemzetközi versenyeket kívánnak rendezni, ahol tökéletes kiszolgálást kapnak a nemzetközi szövetség vezetői, a felügyelők, a bírók. Hogy erre miért van szükség? Az elnök és Balzsay is nyíltan fogalmazott e témában: a múltban több olyan visszajelzést is kaptak a versenyszervezők, hogy a vendégek panaszkodtak a gyenge ellátás miatt, ez pedig akár olyan tüskét is hagyhat bennük, mely magyar versenyzők sorsát befolyásolhatja egy-egy meccsen. Magyarul olyan ellátásban kell részesíteni a bírókat, felügyelőket, hogy ne ettől függjön a magyar bokszolók iránti szimpátiájuk.

Erdei Zsolt három év múlva, a tokiói olimpián már kézzelfogható eredményeket szeretne látni most elkezdett munkájuk nyomán, de érmekben inkább a 2024-es játékokon reménykedik. Ehhez a szponzorok és az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja a szükséges pénzügyi hátteret. Balzsay Károly hangsúlyozta, reméli, hogy a szakmán is végigsöpör majd az a változást hozó hullám, amelyet ők most elindítanak. Hozzátette, Erdei áprilisi megválasztása is egy másfél-két éves háttérmunka eredménye volt, a továbbiakban is keményen kell majd dolgozni. „Az alapok megvannak, de sok helyen szükséges változtatás. Nem lesz egyszerű, de nem is lehetetlen a szemléletváltás a magyar ökölvívásban.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.