Ahol a magyarok a románokkal összeölelkezve éneklik a székely himnuszt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Minden meccs előtt együtt mondják a miatyánkot is a román első osztályba feljutott sepsiszentgyörgyi focisták.

Radványi Benedek
2017. 06. 02. 4:36

Hadnagy Attila azt mondja, a csapat 80-85 százalékban román nemzetiségű és románul beszélő játékosokból áll, saját magán kívül három labdarúgót sorolt fel, aki magyar. – Ám nálunk ilyen soha nem volt, hogy ez most román, az meg magyar, nagyon összetartók vagyunk. Azért is lett ez az eredmény, mert mindenki egyfelé húzott. A szurkolók viszont 95 vagy talán száz százalékban magyarul énekelnek, és 

minden mérkőzés után a román csapattársakkal összeölelkezve elénekeljük a székely himnuszt.

Jó, hát ők nem éneklik, de megállnak, és megvárják, aztán pedig megtapsoljuk a nézőket.

Ám ennél is meglepőbb, ami a meccsek előtt történik. – A kezdő tizeneggyel egybegyűlünk a pályán, összeölelkezünk, és elmondjuk a miatyánkot. A románok románul, a magyarok magyarul, egyszerre. Én ilyet máshol nem láttam, az öltözőben még csak-csak elmond egy imát valaki, aki felvállalja a hitét, meg olyat is sokat láttam, hogy valaki keresztet vetett, de ez új volt – állítja Hadnagy Attila. Amikor tavaly – visszatérve szülővárosába – csatlakozott a csapathoz, már megvolt ez a szokás, de nagyon jó érzésekkel töltötte el, mivel ő is hívő ember.

Egyébként a klubvezetés is két nyelven kommunikál, a csapat Facebook-oldalán minden bejegyzés olvasható magyarul és románul is, bár hozzászólások szinte csak magyar nyelven találhatók.

A piros-fehérek gólfelelőse 33 meccsen 27 találatot szerzett, hárommal lemaradva a második a góllövőlistán. – Én már 36 éves vagyok, de hála a jó istennek, soha nem volt komoly sérülésem. Azt mondom, még egy évig simán bírom – állítja Hadnagy, akinek a rutinjára szüksége lesz a Sepsinek, hiszen korábban 191 mérkőzést játszott az első osztályban (45-ször volt eredményes). Egyébként a 2007/2008-as szezonban a Brassó csapatában szerepelve a második ligában 24 találattal lett gólkirály, de ezért semmiféle elismerést nem kapott a román szövetségtől. Így aztán ez már nem cél számára, ráadásul finoman szólva is gyanús, hogy az őt most három találattal megelőző Remus Bogdan, a Juventus Bucuresti csatára hogyan rúghatott hatot az egyik márciusi bajnokin.

A sepsiszentgyörgyieknek eleinte az volt a céljuk a másodosztályban, hogy az első tíz között végezzenek, aztán ahogy telt az idő, és jöttek sorra a sikerek, felismerték, hogy a feljutás is összejöhet. Az élvonalban pedig egyértelműen a bentmaradás a cél. – Már most megígérem, hogy

minden erőnkkel azon leszünk, hogy büszkék legyenek a szentgyörgyiek a csapatra, és szeressék

– nyilatkozta a hét elején a Sepsi rádióban a csapat tulajdonosa, Diószegi László, aki azt is elmondta, nem szeretnék átformálni a keretet az első osztályra. – Szerintem ez a korrekt, aki megharcolt a feljutásért, érezze legalább fél-egy évig, hogy ő is első ligás. Ha kicserélsz 10-11 játékost, az biztos nem lehet a csapat javára, július 15-én kezdődik a bajnokság, nincs sok idő, csak öt-hat új ember érkezhet erősítésként, nehogy mire összeszokunk, késő legyen – véli Hadnagy Attila.

Nagy kérdés azonban, hogy hol fogják játszani hazai mérkőzéseiket. A minisztériumi tulajdonban lévő sepsiszentgyörgyi stadion befogadóképességét 2000-ről 4500-ra kellene növelni ülőhelyekkel. Ehhez és további más kritériumok megvalósításához (például fedett lelátórész, emelvény a tévéközvetítésekhez) 300-400 ezer eurónyi befektetésre van szükség, ám ennek egy részét társadalmi munkával spórolják meg: a nagy lelkesedésben sokan mennek ki kétkezi munkával besegíteni, szerdán például 415 műanyag széket szereltek fel, amelyet még Budapestről, a lebontott Albert Flórián Stadionból és később a Puskás Ferenc Stadionból kaptak. (Így lesz a nagy kalákázás végére a piros-fehér csapat lelátója zöld-fehér.)

Ám valószínű, hogy a bajnokság első hazai mérkőzéseit így is más városban kell rendezi, úgy tűnik, a százötven kilométerre fekvő medgyesi pályán fognak játszani, s amint sikerül a korszerűsítés, visszatérhetnek a saját stadionjukba. (A román liga képviselői egyébként a ploiesti pályát javasolták a sepsiszentgyörgyieknek, csakhogy ott meglehetősen ellenséges hangulat szokta fogadni a magyarokat )

A másodosztályú bajnokság most szombaton zárul, a Sepsi OSK délután kettőkor fogadja a negyedik helyen álló Miovenit, a meccsre 12 órától vonulással zarándokolnak a szurkolók. Bár lehet, így is kevesen fogják ekkor ünnepelni a csapatot, ugyanis ezzel egy időben zajlik hetven kilométerrel arrébb a csíksomlyói búcsú, az erdélyi magyarok legfőbb ünnepe. Ám a feljutás bulija nem marad el: jövő szerdán Sepsiszentgyörgy főterén külön ünnepséget rendeznek tűzijátékkal és Edda-koncerttel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.