– Szabadság előtt, bennmaradás után. Hogy van?
– Ha abból indulok ki, hogy amit terveztünk és vállaltunk, akkor a stressztől függetlenül jól alakult minden. Az utolsó fordulóban csúcsosodtak ki az események, de számítottam rá, hogy így lesz. Főleg hogy az első mérkőzésem óta nyomás alatt játszottunk, így nem volt sok hibázási lehetőség. Mélyen volt a csapat, mikor elindultunk, igaz sokkal magasabbra nem kerültünk, de az összeszedett pontok és győzelmek kellettek ahhoz, hogy a végén azt mondhassuk: elértük, amit akartunk.
– Mi volt az első gondolata, amikor lefújták a DVSC elleni mérkőzést, és megtudta, hogy az MTK nem nyert a Paks otthonában?
– Fontos kiemelni, a csapatnak meg kellett dolgoznia azért, hogy a Paks segíteni tudjon, tehát nem csak a PFC érdeme, hogy jövőre is az NB I-ben játszunk. Mindenesetre nagy tisztelet érdemelnek, hiszen úgy mentek bele az MTK elleni mérkőzésbe, hogy meg akarják nyerni. Az első, amit éreztem, az öröm volt. Örültem, hogy komolyan, és nem félvállról vették a mérkőzést.
– Tíz mérkőzés során a megszerezhető harminc pontból tizenhatot szerzett. Elégedett? Előzetesen hány ponttal kalkulált?
– Az elején azt terveztem, hogy minden mérkőzést megnyerünk. Persze a realitás nem ezt mutatja, de jó szériával indultunk. Az eltiltások, sárga lapok és sérülések miatt azonban megbomlott az egység, és az utolsó mérkőzéseken már nem ugyanaz az összeszokott társaság volt a pályán. Sosem terveztünk előre, mindig csak azzal foglalkoztunk, ki a következő ellenfél. Figyeltünk arra, hogy az előttünk lévőkhöz felzárkózzunk. És a végén eljutottunk oda, hogy minden a saját kezünkben volt. Az már perverz dolog, hogy a sorsunk nem a saját, hanem a paksiak kezében volt.
– Amikor Miskolcra érkezett, mi volt az, aminek megváltoztatásával úgy gondolta, rövid idő alatt is gyors eredményt lehet elérni?
– Én a támadófutballt képviselem – ennél a csapatnál ez nem volt benne a fejekben –, s ezt nem csak azért mondom, mert a kiesés elkerüléséért folytatott harc ezt a játékot követelte meg. Egyszerűen ez az a felfogás, ahogy én a labdarúgást látom, tudom, hogy ez a jövő útja, ez működik. Olyan közegben nőttem fel játékosként, majd edzőként is azt a filozófiát követtem, amely a támadófutballra alapul. Egyértelmű volt, hogy Diósgyőrben ugyanezt fogom preferálni, és a jövőben is azon leszünk, hogy a játékosoknak még hangsúlyosabban tudjuk megmutatni, mi az, ami eredményes.
– Már látszik Bódog Tamás fociról alkotott felfogása: labdavesztés utáni azonnali visszatámadás, területszűkítés – legyen bárki is az ellenfél. Mi a következő lépcső?
– Egyértelmű, hogy amit gyakoroltunk, és mérkőzésen próbálunk végrehajtani, azt sokkal magasabb szinten is lehet művelni. A két és fél hónap alatt ezt a sajátos szoftvert nem lehetett teljesen beültetni. Szükség van arra, hogy a labdarúgók minden pillanatban tudják: amire kondicionáljuk őket, az csak nagy sebességgel, sprintben működik, mindehhez pedig az egész csapat egységes mozgása szükséges. A sikeres játékhoz magasan kell védekezni, különben rések és távolságok vannak a csapatrészek között. Ennek megtanulása egy folyamat, amely sok gyakorlást igényel. Most, hogy biztosítottuk a bennmaradást, szeretnénk továbbfejleszteni a játékstílusunkat. Hangsúlyt fektetünk majd arra, hogy – akár mérkőzés alatt – az eredetitől eltérő játékrendszerben is eredményes legyen a csapat. Ne csak a mindent elsöprő támadófutball működjön.
– Az edzőpálya hátterében épülő stadion szimbolizálja a megújulást. Milyen a kép van a fejében közeljövő Diósgyőréről?
– Azt szeretném elérni, hogy nézhető és eredményes focit játsszunk. Az az álmom, hogy a jövő tavasszal elkészülő stadion megteljen, a szurkoló pedig, aki kilátogat, jól érezze magát. Azért dolgozunk, hogy ez minél hamarabb megvalósuljon. Természetesen lesznek hullámvölgyeink, de amit eddig itt tapasztaltam, az ezzel a szurkolótáborral áthidalható.
– Abban, hogy a Diósgyőrnél vállalt munkát, szerepet játszott a közönség?
– Mindenképp. Tudtam és éreztem, olyan erő van a csapat mögött a szurkolók részéről, amely Magyarországon egyedülálló. A drukkerek korábban csalódottak, dühösek voltak. Azon voltunk, hogy a hozzáállásunkkal, teljesítményünkkel ezt a megítélést megváltoztassuk. Ez részben sikerült. Egy csapatnak a drukkerekkel együtt kell működnie.
– Nem panaszkodik, nem keres kifogásokat, kommunikációjával új színt hozott a Magyarországon megszokott sablonos palettára. Abban hisz, hogy csak az őszinteség vezet előre?
– Amit az ember gondol, mondja el. Ne feltétlenül vágják le a fejét, ha valamiről elmondja a véleményét. Természetesen mindezt elfogadható formában kell megtenni. Az embernek van véleménye, és ez jó; Németországban, illetve Európában a vélemény megengedett dolog, bízom benne, hogy Magyarországon is. Jürgen Klopptól azt tanultam, hogy a nyílt és egyenes beszéd célravezető, ezt képviselem Diósgyőrben is.
– Működik a DVTK-nál egy csapattanács. Volt már a tagokkal beszélnivalója?
– Igen. A két fél – a vezetőedző és a csapattanács – közti kommunikáció oda-vissza alapon működik. Én elmondom egy-egy témáról, amit fontosnak tartok, és ez fordítva is megtörténik. Van, hogy egyszerűbb és könnyebben megoldható, ha három embert odahívok, és egyeztetek velük. Volt rá példa, hogy Lipták Zoltánnal, Novothny Somával, Ivan Radossal és Busai Attillával [utóbbi hármat a keret tagjai választották meg – a szerk.] egy rosszabb mérkőzés után leültünk, és kikértem a véleményüket. De olyankor is egyeztetünk, ha tervezek egy programot. Én ebben nőttem fel, tudom, hogy ez működik. Azt csinálom, amit láttam és tapasztaltam.
– Olyan személyiségektől tanulta a futballt, mint az RB Leigzig mai sportigazgatója, Ralf Ragnick, illetve a jelenleg a Liverpoolt irányító Jürgen Klopp. Mit tanult tőlük?
– Ragninck szenzációs tréner, tőle a szakmát tanultam. Klopp-pal közelebb álltunk egymáshoz: először csapattársak voltunk, később az edzőm lett. Komoly ember, tudja, hogyan kell foglalkozni, viselkedni az emberekkel, mik az emberi értékek. Röviden: jó pedagógus.
– Csányi Sándor kritikája szerint a magyar bajnokság tempója elmarad a nemzetközi szinttől. Miként lehet változtatni, felzárkózni?
– Fizikailag vagyunk elmaradva, ami azon múlik, hogy keményebben kell edzeni. Lépésről lépésre kell felépíteni a játékosokat, hogy sprintben tudjanak közlekedni. Persze fontos a sprintek minősége is. A mérkőzés intenzitása azon múlik, hogy edző mit követel meg, illetve milyen az edzés minősége. Próbálom erőltetni, hogy minél többet fusson a játékos, minél jobb erőben legyen, mert ez alapján jobb meccset tud játszani.
