Az Olaszország elleni elődöntőben sokáig egyik versenyzőnk sem találta a nyerő fegyverét, Szilágyi Áron 34:40-nél ment fel a pástra az utolsó párbajhoz, Luca Curatoli ellen. Mindjárt kapott egy tust, reménytelennek látszott a helyzet. De nem neki...
Nem véletlenül beszéltünk korábban róla. Miután viszonylag korán kiesett az egyéni versenyben, feltétlenül érmet akart a csapattal (meg amúgy is), valahogy úgy, mint 2014-ben Kazanyban. Akkor szenzációs vívással fordította meg a házigazda oroszok elleni bronzmeccset – ahogy a mostani elődöntőt is. 40:43-nál is rosszul állt a szénája Curatoli ellen, mégis 45:44 lett ide! És jöhetett Dél-Korea!
Bár ne jött volna... Nem gondoltuk erről a magyar válogatottról, hogy egyszer csak elveszíti a hitét a páston, a fináléban mégis ez történt. 32:16-os hátrányban kezdtük magunkat nagyon rosszul érezni, bár a nap hozott korábban egy felfoghatatlan fordítást, a házigazdák volt világbajnok csapatát 40:23-ról győzték le a franciák a nyolcaddöntőben (egészen konkrétan Anstett az idei Európa-bajnok Hartungot verte meg innen). Haza is mentek bánatukban a német drukkerek, és megittak néhány korsó sört.
A döntő azonban számunkra hozott szomorú véget, nagyon súlyos, 45:22-es vereség lett belőle. Szép lett volna tíz évvel a 2007-es vb-győzelem után újabb aranyat ünnepelni, azóta két bronzig és egy ezüstig jutott a kardcsapatunk. Most megint ezüst lett belőle, amit másnap már biztosan szebbnek látunk. Csak dolgozzuk fel a döntőt
