Agykárosodást okozhat az amerikai foci

Most már komolyan veszi az NFL a korábban szúnyogcsípésnek tartott agyrázkódás gyanúját is

Más sportágakhoz képest az amerikaifutball-játékosok elképesztő védőfelszerelésben lépnek pályára, mintha csak egy gyorsvonattal terveznének frontálisan ütközni. Sisakot és szinte minden testrészükön páncélzatot viselnek, mégis gyakoriak a sérülések, egy átlagos játékos karrierje az NFL-ben (az amerikai profiligában) csak két-három évig tart. Az utóbbi években látványos szabálymódosításokkal próbálják csökkenteni a sérülések – különösen az agysérülések – kockázatát. Ezekre valóban szükség van, mivel korábban (és feltételezhetően jelenleg is) szinte minden játékos – derül ki a Bostoni Egyetem kutatóinak most közölt tanulmányából – a krónikus traumás enkefalopátiának (CTE) nevezett agysorvadásban szenvedett.

A kutatók 202 elhunyt játékos agyát vizsgálhatták meg, ugyanis a CTE jelenlegi tudásunk szerint csak a halál után, boncolással diagnosztizálható. Akadtak az elhunytak között, akik csak középiskolában, mások csupán az egyetemen amerikai fociztak, és voltak NFL-profik is. Az eredmények szerint a ranglétrán fölfele haladva egyre gyakoribb a CTE, de már középiskolában is megfigyelhető némelyeknél (14 játékos közül háromnál). Az egyetemi játékosoknál már teljesen általános az agysorvadás (53 vizsgált személy közül 48-nál), míg a több mint száz megvizsgált volt NFL-játékos közül mindössze egynél nem találtak sorvadásra utaló jeleket, tudósít az amerikai közszolgálati National Public Radio.

Ann McKee, a kutatás vezetője elmondta, messze ebben a vizsgálatban találták a CTE leggyakoribb előfordulását. Korábban más ütközéses sportágak atlétáitól (jégkorongozóktól, focistáktól, rögbisektől), és feji traumát elszenvedett veteránoktól is gyűjtöttek agymintákat, de az amerikaifutball-játékosoknál a leggyakoribb az agysorvadás. Nyolc évig tartott az adatgyűjtés, és eközben 177 esetben sikerült igazolni a CTE-t, ami arra utal, hogy a betegség ebben a veszélyeztetett csoportban sokkal gyakoribb (jóformán általános), mint korábban sejtették. Ugyanakkor – hívja föl a figyelmet a kutató – nem feltétlenül lehet ezekből a megdöbbentő adatokból egyértelműen arra következtetni, hogy hasonlóan gyakori lehet az agysorvadás minden amerikaifuball-játékosnál.

Ugyanis nem véletlenszerűen választották ki, kiknek az agyát vizsgálják meg, hanem az elhunyt volt játékosok családjai ajánlották föl tudományos célra a szerveket. Márpedig a családnak jellemzően akkor jut eszébe így tenni, ha eleve gyanakszanak rá, hogy valami nem volt rendben az elhunyt idegrendszerével. Magyarán várható volt, hogy a vizsgált mintákban az átlagosnál gyakoribb lesz az agysorvadás. Ám ez a gyakoriság még akkor is magas, ha számításba vesszük az említett torzító tényezőt, így McKee fontos jelzésnek tekinti az eredményeket: „Évek óta látjuk, hogy a CTE nagyon gyakori azok körében, akik életük során futballoztak. Így, bár nem ismerjük a pontos számokat és a kockázat pontos mértékét, biztosan tudjuk, hogy valós probléma a futballban” – idézi a National Public Radio.

Korábban az NFL igyekezett tudomást sem venni a már évtizedek óta sejtett agysérülések problémájáról, mivel attól tartottak, hogy ez költséges kártérítési perekhez, illetve rossz sajtóhoz vezethet, ami a nézőszám (és ezáltal a bevételek) csökkenését fogja okozni. Néhány éve viszont a helyzet tarthatatlanná vált számukra, így ma már együttműködési készségüket hangsúlyozzák. A mostani tanulmányra reagálva kifejezetten támogató közleményt adtak ki: „Nagyra becsüljük dr. McKeenek és munkatársainak munkáját, amely komolyan segítheti a CTE jobb megértésére irányuló kutatásokat. Az ehhez hasonló esettanulmányok fontosak a feji traumák hatásainak vizsgálatában ”

Az utóbbi években a korábban szúnyogcsípésnek tekintett, és jórészt ignorált agyrázkódást is komolyabban veszik. Ha fölvetődik a gyanú, azonnal, még a pálya mellett elvégeznek egy sok lépésből álló vizsgálatot (zavart-e, meg tudja-e tartani az egyensúlyát, kihagy-e az emlékezete), és agyrázkódás gyanújával nem mehet vissza játszani.

A tanulmány, eredményei legyenek bármily torzítottak is, nagy fölzúdulást keltett. A futball Amerika kedvenc sportja, népszerűbb, mint valaha; rengeteg gyerek álmodik arról, hogy NFL-bajnok lesz egyszer, a középiskolában, az egyetemen a focistákat körülrajongják a lányok. Így tömegek vesznek részt az iskolai edzéseken, a szülők pedig egyre jobban aggódhatnak, hogy vajon nem kockáztatják-e a visszafordíthatatlan agykárosodást, ha engedik fiukat focizni. „Nem akarom azt mondani, hogy a futball egyértelműen káros, és mások helyett sem akarok dönteni (hogy engedjék-e gyerekeiket játszani), de azt igenis hiszem, hogy a foci kockázatos dolog” – tartja a kutatást vezető McKee.

Alig néhány nappal a tanulmány publikálása után jelentette be a Baltimore Ravens egyik játékosa (támadó falembere), az alig 26 éves, 191 centis, 137 kilós John Urschel, hogy fölhagy a futballal, és inkább doktorátust szerez matematikából a világ első számú műszaki egyetemén, az MIT-n. Már korábban is ismert volt arról, hogy – ellentétben az NFL-játékosok közfelfogás szerinti nagy többségével – nemcsak azért járt egyetemre, hogy focizhasson, és fölfedezzék a profi csapatok, hanem tényleg tanult ott valamit. A The Washington Post megjegyzi, Urschel eddig sem távolodott el a matematikától, hiszen már kilenc tudományos tanulmánya jelent meg.

Bár hivatalosan azzal indokolta korai visszavonulását, hogy lehetőséget kaphassanak a kezdő játékosok is, mégis kevesen vannak, akik ne látnának összefüggést az agykárosodás veszélye és a döntés között. A mentális képességek esetleges romlása olyasvalakit különösen aggaszthat, aki korábbi interjújában fényes karriert képzelt maga elé a matematikában, és kutatásai olyan területeket érintenek, mint például a – nem csak a focisták körében ismeretlen – Schrödinger-operátorok, a sokdimenziós adattömörítés vagy a Voronoj-cellák. Persze eddig is sokan kérdezték Urscheltől, hogy miért amerikai focizik, miért kockáztatja egészségét. Erre ő eddig ezt az egyszerű választ adta: „Imádok ütközni másokkal.”