Az autósok vigyáznak Nyíregyháza gyaloglójára, London hősére

A Sóstó környékén sokan már előre köszönnek Helebrandt Máténak, sőt meghajolnak, gratulálnak is.

Edzéstársam nincs, de szerencsémre minden edzésen kerékpárral jön mellettem az edzőm, Pokrovenszki József. Hatalmas segítséget jelent, ő ad nekem frissítőket, izotóniás italokat, méri az időt, a távot. Különben heti százötven kilométer nagyon monoton lenne.

Szeretet és szenvedély nélkül ez nem menne, én pedig gyalogolni jobban szeretek, mint futni – mondta Helebrandt Máté, akit az intelligenciája alapján minimum PhD hallgatónak tippeltünk, pedig a magánélete mellett egyelőre csak a sportnak él. – Futóként kezdtem a gimnáziumban, közép- és hosszútávfutásban versenyeztem. Láttam, hogy a gyaloglók mást csinálnak, nekem pedig megtetszett az a mozgásforma. Nekem a gyaloglás lett izgalmas és a futás unalmas. Az állóképességemet magammal hoztam a futásból, rögtön dobogós lettem a magyar bajnokságon, innentől nem volt visszaút.    

Edzéseinek részleteit – és a hazai közlekedési kultúrát – ismerve adódott a kérdés, mennyire van biztonságban az autóutak mentén.   

– Heti százötven kilométert teszünk meg Sóstó környékén az országúton – mondta. – Lekopogom, még soha nem volt problémám. Az autósok nagyjából azért figyelnek, egy kis biciklisáv is van az út mellett, igaz, nyolcvannal-százzal mennek el mellettünk. A Sóstó környékén viszont sokan ismernek már minket, előre köszönnek, meghajolnak, gratulálnak, nagy érzés itt edzeni. A Sóstói úton már ismerjük a szakaszok hosszát, segítenek a felfestések, a méréseink. A résztávos edzéseket itt, egy három kilométeres útszakaszon végezzük, ha hosszabb távot, húsz-huszonöt kilométert megyünk, akkor elindulunk messzebb az országúton.   

A hatalmas távokra nyilvánvalóan időt is kell szánni, itt is léteznek azonban kiegészítő tevékenységek, hiszen (bármilyen óvatosan is mennek az autók) gyaloglás sem létezik sérülésveszély nélkül.   

– Reggel héttől két órán át, délután kettőtől egy-másfél órát gyalogolok. A kettő között gyógytornán vagy TRX-edzésen veszek részt, a törzsizmok, a mélyhátizom fejlesztéséhez – mutatja be egy napját Helebrandt Máté. – Azt mondják,

ha a törzs nem erős, mit várjunk a végtagoktól, a törzs az alapja mindennek.

Ezenkívül nekem a csípő körüli izomzatra is nagy szükségem van, és a combizmokra is, elöl-hátul, kívül-belül. Ha valahol gyengébb, abból van a baj, mert a térd máshol terhelődik. A combhajlító húzódása nálam elég gyakori, és a térdhajlatban is volt már cisztám. Mindkettő a túlterhelés miatt alakulhat ki. Idén volt egy különös esetem, amelyről azt hittem, hogy sérülés, de nem az volt. Fájt az Achillesem, öt hét után a fogamnál találtak egy gócot. Kihúzták a beteg fogat és megszűnt a fájdalom a lábamon. 

Az elhivatott versenyzőnek köszönhetően most bekerült itthon a köztudatba a gyaloglás mint versenyszám. Aligha közismert már (nekünk is őseink hívták most fel rá a figyelmet), hogy a 20. század derekán legjobbjaink olimpiai érmeket gyűjtöttek: Róka Antal, aki világcsúcsot is tartott, bronzot szerzett 1952-ben Helsinkiben, míg Kiss Antal ezüstöt hozott haza 1968-ban Mexikóból. Kiss Antal tanítványa, Urbanik Sándor, az 1992- barcelonai játékokon nyolcadik lett, idén augusztus 13-ig ő tartotta 50 kilométeren a magyar csúcsot.  

Mára a szakág nehéz helyzetbe került; Helebrandt Máté, az új rekorder az edzőjével sokat tett és tehet azért, hogy ez megváltozzon.    

Kevesen űzik Magyarországon a gyaloglást, Nyíregyházán már csak én maradtam

– mondta. – Nagyobb műhelyek még működnek Pesten a Honvédnál és Miskolcon. Az országos bajnokságon húsz kilométeren úgy tizenöten indulnak, ötvenen már kevesebben, nagyon fanatikusnak kell lennie, aki bevállalja. Londonban, a világbajnokságon ötvenketten álltak rajthoz, keményebb a verseny, mint egy olimpián. Ott az a törekvés, hogy minél több ország képviseltesse magát, ezért gyengébbek a nevezési szintek is, míg egy vb-n csak az elit vesz részt. 

Helebrandt Máté bravúrjának értékét növeli (és hatalmas fejlődési lehetőséget rejt), hogy minimális tapasztalattal állt oda a vb-n a hosszabbik távhoz. Életében másodszor.   

– Először tavaly márciusban indultam 50 kilométeren, az olimpián 20 kilométeren vettem részt, utána azt beszéltük meg az edzőmmel, idén megnézzük, mit tudok kihozni a hosszabbik távon – hallottuk a sportembertől. – A különbség az, hogy itt sok hosszú edzést kell tartani, huszonöt-harminc kilométereseket az állóképesség megszerzéséhez, ezért kevesebb a gyors, résztávos edzés. A rajtlista alapján a középmezőnyhöz tartoztam, engem is meglepett, amit elértem, helyezésben is és időeredményben is. Reális cél volt, hogy valamikor majd egyéni csúcsot és országos csúcsot javítsak, de az, hogy már a második versenyemen sikerült, még most is hihetetlen. Azóta sem tudok aludni, mindig ezen jár az eszem. Eddig az erős középmezőnybe tartoztam, de a vb-n több szinttel feljebb végeztem, a világ legjobbjai között. Az, hogy olimpiai bajnokokkal, világbajnoki érmesekkel tartani tudtam a lépést, nagyon motivációt jelentett a verseny közben, és a jövőre nézve is plusz erőt ad.  

 Amikor arról beszélgettünk, miből áll az élete a gyalogláson kívül, különös úton tértünk vissza a brit fővároshoz. 

Nekem ez a fő hivatásom, csak sportolok. Van egy csodálatos párom, jövő pénteken lesz az esküvőnk. Csapatmunka a siker, ő is tudja, milyen lemondással jár, hogy elértem idáig.

Londonban a szüleimmel együtt szurkolt nekem, amikor negyven kilométernél jött egy holtpont, nagyon sokat segítettek. A gyaloglóknak nem A-pontból kell B-be eljutniuk, mint a maratonifutóknak vagy a Tour de France kerékpárosainak. Londonban a Buckingham-palota előtti téren két kilométeres köröket tettünk. Lehet, hogy így egy kicsit unalmasabb a pálya a versenyzőknek, szurkolói szempontból viszont jobb, mert nem egyszer látnak minket, hanem huszonötször elmegyünk előttük. Nekik élvezetesebb és nekünk is könnyebb, mert így minden kör alatt tudnak segíteni, mi pedig ismerjük a köridőket. Sokszor nem tudtam, hogy előzök vagy lekörözök valakit, ahogyan azt sem, hogy pontosan hányadik helyen állok, a családtagjaim viszont nézték az élő közvetítést is, minden információt megadtak.      

Egy kiemelkedő magyar siker és egy beszélgetés a főszereplővel elég nekünk ahhoz, hogy a gyaloglás minden korábbinál jobban érdekeljen minket. És olyannak lássuk, ahogy azt az Atlétika II. a történeti áttekintés végén leírja: 

„A mai korszerű gyaloglótechnika harmonikus, az igazi világklasszis versenyzők mozgása élményszerűen szép, groteszk csípőriszálást nem látni.”