A csalódottak gyülekezete sem szűk. Legelőször a „világfájdalmáról” a sajtóban síró német úszósportról kell szólnunk. A sportág történetének negyedik legeredményesebb országa – nehéz is most ezt elhinni – mindössze egyetlen árva éremre volt képes úszásban, és még kettőre műugrásban, Franziska Hentke viszont hosszú távon aligha váltja meg a világot. A germánokat ezúttal még a hosszútávú specialisták sem mentették meg, a Balatonon egy medáliára sem voltak képesek. Egészen bizonyos, a Budapesten tapasztaltakat követően Thomas Bach NOB-vezető is elmorzsolt néhány könnycseppet, ám ha a Rióban látottakra – és az elmúlt vb-k eredménylistájára – gondol, akkor nem is igazán számíthatott többre. A német úszósport mint olyan jelenleg nem létezik, és rendkívül optimistáknak kellene lennünk ahhoz, hogy elhiggyük, lesznek még náluk Kristin Ottók...
A szomorkodók sorában Ausztrália is ott áll. A Kazanyban még hét aranyig – ezzel az USA sarkában loholtak – jutó zöld-sárgák Rióhoz képest is jókora visszaesést mutattak. Egyedül Emily Seebohm 200 hátas produkciójuknál emelkedhetett magasabbra a pulzusszámuk, és ugyan a tíz szerzett érem nem rossz, azért nem lehetnek felhőtlenül elégedettek. Mentségükre szolgáljon, hogy több világsztárjuk (a 100 méteres gyorsúszás riói olimpiai bajnoka, Kyle Chalmers, valamint, Cate Campbell és James Magnussen, hogy csak néhány nevet említsünk) is maródi volt vagy egyéb kifogásokkal távol maradt. Ezenfelül fontos tudni, hogy az ausztrálok számára nemzeti kérdés a Nemzetközösségi Játékokon való szereplés, melynek 2018-ban éppen Ausztrália ad otthont. Teljesen biztosak lehetünk benne – ezt támasztja alá Cate Campbell nyilatkozata is –, hogy többen is beáldozták Budapestet a jövő évi esemény miatt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!