A jelenleg Pekingben élő Vajda László, aki a phjongcshangi pályázat előkészítésén dolgozott, és csaknem két évig élt Dél-Koreában, lapunk megkeresésére így összegzett: „Egyrészt az északiakkal való huzavonának van egy ciklikussága, nem ismeretlen dolgokról van szó, nem olyanról, mint amilyenbe például a 2004-es rendező, Athén került a 2001-es amerikai terrortámadást követően, amikor kétséges volt az esemény globális hatása. Másrészt
az olimpiákat az utóbbi időben elkerülték a nagyon heves politikai megnyilvánulások,
például négy éve, Szocsi előtt is felmerültek a csecsenekkel való problémák, de az is lecsengett. És szintén nagy megnyugvást jelent nekem, hogy van egy nemzetközi, a titkosszolgálatokból kifejezetten az olimpiákra létrejövő biztonsági háló, amely nem engedne megrendezni egy eseményt úgy, hogy biztonsági rizikó van benne.”
Bár hivatalosan még csak két magyar rendelkezik kvótával, tíz-húsz versenyző részvételére lehet számítani, ez a szám nagyban függ rövidpályás gyorskorcsolyázóinktól, illetve az ő kvalifikációjukról döntő világkupa-sorozat két novemberi állomásának eredményétől. Nekik köszönhető, hogy hosszú idő elteltével nem túlzott optimizmus állítani: 1980 után ismét van esély magyar éremszerzésre.
De ne felejtsük, a Szocsiban lesiklásban hetedik alpesisíelő, Miklós Edit – aki januári balesete után augusztusban speciális térdvédőben megkezdte a havas edzéseket – az aranyérmet tűzte ki célul maga elé, s továbbra sem adja alább. Lapunknak nemrég így nyilatkozott: „Nem azért utazom ki egy olimpiára, hogy megnézzem, milyen a koreai kaja, hanem azért, hogy győzzek.”
