Új szintre emeli játékát a magyar válogatott

Hokisaink finn módra többet próbálják birtokolni a korongot, ami remek technikát és állóképességet igényel.

Új szakmai stáb, új csapatvezető, új szövetségi kapitány, új játékrendszer – a bemutatkozó kapitány, Jarmo Tolvanen segítője, egyben a MAC Budapest vezetőedzője, Majoross Gergely így jellemezte lapunknak a magyar válogatott körüli helyzetet, amikor arról érdeklődtünk, hogyan látja a múlt hét végi tüskecsarnokbeli Négy Nemzet Tornán látott teljesítményt. A csapat felült a hullámvasútra: nyitányként 4-1-es zakót mértek ránk a lengyelek, majd jöttek a honosított játékosokat nélkülöző, elit-vb-s olaszok (5-2 ide), végül a bombaerősnek nem nevezhető Japántól kaptunk ki büntetőkkel (4-3). A kapitány segítője talált magyarázatot, miért döcögött annyira a szekér.

– Számítottunk rá, hogy a csapat a sok újdonság miatt nem fog tudni mindent már az elejétől végrehajtani. Erre az első meccs rá is ment. A másodikon már gyorsabbak voltunk, jobban figyeltünk az energiák beosztására és a taktikára. A harmadik mérkőzés az előzőhöz hasonlított, csak a végeredményen nem látszott, de ez utóbbi most nem is elsődleges – elemezte a látottakat Majoross Gergely. Arról nem beszélt, de fontos részlet, hogy különböző okokból Szirányi Bence, Kóger Dániel, Kalvin Sagert, Sofron István, Vay Ádám, vagyis egy sor kiváló játékos nem állt rendelkezésre.

Pedig fontos lett volna a közös gyakorlás, ugyanis a világbajnokságig már kevés időt tölt együtt a válogatott. Ráadásul a finn kapitány egészen újfajta játékrendszert akar elsajátíttatni övéivel. Rich Chernomazzal, az előző edzővel ellentétben Tolvanen azt várja el, hogy sokkal többet próbálja birtokolni a korongot a csapat, cserénél se üsse el azonnal üres területre a pakkot. Ehhez technikai képzettség és komoly erőnlét szükséges.

– Eddig egyszerűbb megoldásokra törekedtünk, most többet birtokoljuk a pakkot. De azért azt nem jelenteném ki, hogy a finn jégkorongot próbáljuk játszani, hiszen egy-egy országnak, régiónak nincs elkülönült stílusa. Például ma már nem igaz, hogy a kanadaiak leegyszerűsített hokit játszanak, vagy épp kevésbé képzettek, mint egy-egy európai játékos; ezek idejétmúlt általánosítások. A korong megtartására épülő játék egyébként valóban a finn hoki sajátja – magyarázza Majoross Gergely. Azzal ő is tisztában van, hogy ehhez a fajta jégkoronghoz remek alapképzettségű hokisok kellenek. – Az a kérdés, hogy a saját egyensúlyát hogyan találja meg ebben a rendszerben a válogatott.

Hári János például valószínűleg sokáig meg tudja tartani a korongot, mert félig-meddig földöntúli képességei vannak ehhez. Más játékos viszont mással tud majd hozzájárulni a taktikához.

A távozó kanadai tréner és utódja között a segédedző nem lát lényeges különbséget, az viszont utóbbi javára szól, hogy folyamatosan követheti a játékosai fejlődését. – Rich Chernomaznak volt egy főállása (a Schwenninger német csapat edzője – a szerk.), így csak az edzőtáborokra és a válogatott meccsekre jött haza. Jarmo viszont mindig itt van, jobban megismerhet játékosokat, többet láthatja őket a klubközegben.

Jarmo Tolvanen vegyes véleménnyel volt a tornán mutatott teljesítményről, de a stáb hasznos tapasztalatokkal gazdagodott. A kapitánynak nagy szívfájdalma, hogy míg a legjobb válogatottak decemberben is edzőtáboroznak még egyet, addig nálunk ez nem szokás, a liga versenykiírása sem támogatja. – Valószínűleg a jövőben mi is ezt fogjuk követni, hiszen legközelebb februárban találkozunk, ezután pedig áprilisban, amikor kezdődik a vb-felkészülés. Ráadásul

a februári összetartás például a Fehérvárnál kiveri a biztosítékot, hisz a legfontosabb meccsek jönnek ilyenkor az osztrák bajnokságban. Ezért akkor főképp a fiatalokat tudjuk behívni.

A válogatott 2018. április 22-től sorrendben Kazahsztánnal, Olaszországgal, Szlovéniával, Lengyelországgal és Nagy-Britanniával csap össze a Papp László Budapest Sportarénában rendezendő világbajnokságon.